Jusztina
  • HUF: 363.44
  • USD: 1.16
  • 8 °C
  • 19 °C

Hirdetés (X)

Régió

Egy pandémiás utazás Gömörben – Képekkel

Ha már így szépen húzódik visszafelé a pandémia, előbújok én is a vackomból, mint a medve szokott a téli álma után

Két hónapja vagyok önkéntes karanténban odahaza. Azóta ki sem mozdultam. No, mondom, ha már így szépen húzódik visszafelé a pandémia, előbújok én is a vackomból, mint a medve szokott a téli álma után.

 

Május első szombatján ritka-szép idő volt. Sütött a napocska, szellő se rezdült. Úgy, ahogy kell. Jobb esetben ilyenkor szoktam a piacot meglátogatni Salgótarjánban, de ezt most a határzár miatt nem tehetem. Így az északi útvonalat választottam, úgy gondoltam szétnézek a 45 kilométerre levő Rimaszombatban, Gömör székvárosában.

 

 

Az volt a tervem, hogy odafelé menet szétnézek az útvonalon, aztán hazafelé képeket készítek az érdekesnek ítélhető dolgokról. Óvatosan vezettem, hiszen még maszka is talán csak egyszer volt rajtam. Melegem volt benne, akkor jutott eszembe, hogy autóban nem kell hordani, így levettem. Szikrázó napsütés mindenfelé. A forgalom viszonylag gyér volt. Rimaszombatban úgy tűnt nekem, hogy kezd rendbe jönni az élet. A forgalom, a jövés-menés és minden egyéb is erre vallott.

 

Biztosan találkoztak már vele, leírtam több esetben is, hogy Rimaszombat városa nekem nagyon tetszik. Szép város lett. Elsősorban az európai színvonalú főtér tetszik a két templommal, de gyönyörűek a később kialakított elemei is a városnak, a Tompa-tér, vagy a „kettes út”.

 

 

Láttam a Kauflandnál, Lidlnél, hogy nem csitul a vásárlási láz, láttam, hogy a téren is üldögélnek már a kávéházak teraszán. Ezek még kicsit sutának tűnnek a tetők nélkül, de talán megszokjuk ezt is. A fák most vannak a legüdébb zöld levélkoronában, a bokrok is kezdenek virágozni.

 

 

A piacon már éppen fájrontot csináltak, pakolták el az árut. Látták, hogy fényképezek, sajnálkoztak, hogy már nem szép a stand, mindent eladtak. Mondtam nekik, hogy az a jó, ha eladták.

 

– Hétfőn reggel jöjjön, ha akar fényképezni. Akkor lesz szépen kirakva minden – kiabáltak utánam.

 

Szóval megy itt az élet. Itt aztán nem győzhet semmiféle pandémia.

 

 

Láttam, elindultam hazafelé. Simonyit elhagyva mindig szívesen nézelődöm. Mindkét oldalon szépen megművelt földeket látni. Látványuk, a közelben emelkedő dombokkal együtt most is lenyűgöz. Hosszú-hosszú éveken keresztül vezetett errefelé az utam. Aki velem utazott, az tudja, hogy soha nem felejtettem el a földek gazdáját dicsérni nekik.

 

Csomai Laci barátom gazdálkodik errefelé. Az évek során sok gondja-baja volt, de kitart, nem adja fel. Most is itt van a földje közepén. A patakból traktorral szívatja a vizet, úgy öntöz. Pislogva nézem, mert a nap nagyon tűz, magasan jár már a zenit fölött. Laci észrevesz, kijön hozzám az útra.

 

 

– Öntözöl.

 

– Mit csináljak Gézukám – nevet egy jót – ha nem öntözök, nem lesz. Nagy a szárazság. Esni meg nem akar. Nem baj no, csak egészség legyen.

 

Nem akarom megsérteni a gazdákat, lehet, hogy tévedek, de a járás déli részén nem nagyon látok öntözést az utóbbi években. Azt mondják, hogy az állam bácsi drágán adja a vizet. A szociban nagyon sokat invesztált ide az állam. Öntöztek is akkor mindenfelé. Víztározó volt kiépítve a Gortván Tajtinál, Péterfalánál és itt Geszteténél a Macskás patakon. Arról nem is beszélve, hogy lecsapolták a Gortva és a Macskás patak teljes árterét. Termelhetett a szlovákiai magyar gazda.

 

 

A víztározók szivattyútelepei mára az enyészeté lettek, az ártereket újra benőtte a nád. Csak néhol kínlódnak még az olyan „megszállottak”, mint amilyen Laci.

 

Jesztére érve megtudtam, hogy nagy tűz volt az éjszaka. Leégett negyven hektárnyi erdő az egyik közeli völgyben.

 

– Éjszaka sok tűzoltóautó jött Rimaszombattól, de Fülek felől is – mondják készségesen az üzlet előtt sörözgető emberek – még ma délelőtt is oltották a tüzet.

 

A Baranta völgyben?

 

– Nem. Attól eggyel odébb van ez a völgy, Péterfala felé. Kint égett messze, majdnem a magyar határon. Azt mondják piknikezők voltak arra az éjszaka. Valamit elnézhettek, pedig itt nagyon kell vigyázni még a lepkékre is. Védettek – mondja egyikük.

 

 

Péterfala felé haladva narancsszínű nyíl volt az úttestre festve. A tűzoltóautóknak jelezte, hogy hol kell befordulniuk a völgybe vezető bekötőútra. Befordultam én is. Úgy háromszáz méterre a tűzoltóság két könnyű járműve volt üresen leállítva. Ez jelezte nekem is, hogy tovább nem mehetek, mert gépkocsimmal akadályozhatom az egységek mozgását a szűk erdei úton.

 

Gyerekek jöttek biciklin, őket kérdeztem. Elmondták, hogy nagyon messze van a tűz, az erdő alja égett, a fák nem. De, hogy már sikerült eloltani.

 

Szomorúan jöttem el onnan. Egy államilag fokozottan védett terület, ahol napról napra tűzeset van. Nincs itt valahol hiba, emberek? Talán a természetvédőknek, a Cseres Hegység Tájvédelmi Körzet munkatársainak egy kicsit aktívabbnak kellene lenniük ilyenkor. Minden arra vall, hogy kevés kitenni a táblákat, járni is kell az emberek közé, fokozottabb óvatosságra inteni őket.

 

 

De hát én is csak locsogok, locsogok, de nincs foganatja.

 

Az út további, hazáig tartó részén a gyönyörű-szép, igazi nyárias idő visszahozta a kedvemet. Otthon a most virágzó lila akác szépsége és illata fogadott.

 

És persze a kutyám, aki megugatott. Nem látott még ő engemet szájmaszkban szegény. Biztos azt hitte, hogy rabló vagyok.

 

 

Mede Géza

Képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket