Sokakhoz hasonlóan a szombati napom rendszeresen piaci sétával indul. Ezúttal sem maradt el. A vásárcsarnokban csak az üzletek vannak nyitva, a bent lévő asztalok még üresek. Az érvényes rendelkezések miatt piaci árusok itt még nem kínálhatják portékáikat.

 

 

 hirdetes_810x300  

A piaccsarnok és a körforgalom közötti téren nem állt sor, az itteni árusok maguk biztosították és napi szinten is biztosítják  az általuk lefoglalt területre való belépést.

 

 

Sokkal hosszabb ideig tart bejutni a piaccsarnok mögötti területre. Alapvetően ez a szombati piac tere, az árusok nagy része normális időszakban is ide összpontosul. A területet körbe kerítették, így csak a „belépő kapun“ lehet belépni, a bent tartózkodók számát a piac munkatársai vigyázzák. Ahányan kijöttek, annyian léphetnek be. Kötelező a kéz fertőtlenítése.

 

A lakosok kora reggeltől hosszú sorban várakoztak. Ha mindenki betartaná a kötelező két méteres távolságot akkor a sor bőven átnyúlna a körforgalom mögé. Azaz egyszerűen szólva ezt nem lehetett betartani. A türelem azonban mindenkiben megvolt,  vita nélkül sorra került.

 

 

A területen az egyik árus némi bosszankodással jegyezte meg, hogy nem érti a logikát. A vásárlásra engedélyezett területre csak keveseket engednek meg, még a sorban szinte egymásra torlódnak az emberek.

 

 

A kínálat gerincét primőráruk, a zöldség- és virágpalánták adják. Áruk a nagyságtól függően változik, de az elmúlt évhez viszonyítva nincs jelentős drágulás. Korántsem mondható ez el a primőr gyümölcsökről, a szamóca és cseresznye ára közel duplája a tavalyinak. A zöldségek ára is emelkedett, de az korántsem olyan mértékben, mint a gyümölcsöké.

 

 

A Losonc és környéke kistermelői mellett már megjöttek az itt rendszeresen áruló nyugat-szlovákiai kistermelők is, a magyarországiak viszont még hiányoznak. Nincsenek nyelvi gondok sem, az árusok többsége bírja úgy a szlovák, mint magyar nyelvet

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!