Májusi fotós körkép a városban, ahol ottjártunkkor alig volt mozgás az utcákon. A virágok a szél ritmusára járták táncukat, „hintáztak” a faágak. Az üzletek az előírásoknak megfelelően zárva tartanak, így csak a kirakatok kínálatát tekintheti meg a járókelő.

 

 

A délelőtti órákban a templomok harangjai jelezték a hamarosan kezdődő szentmiséket. A hívek Istent kereső lélekkel ünnepi öltözékben igyekeztek a templomba. A helyi római katolikus templom tárt ajtaja várta őket Húsvét 7. vasárnapján.

 

 hirdetes_810x300  

 

Mahulányi József esperes-plébános szentbeszédében az örök élet elmélyítésére és fontosságára összpontosított. A lelkiatya Jézus főpapi imájával kapcsolatban kiemelte, az ima tartalmazza az egyik legfontosabb mondatot, a „halhatatlanság” valóságosságát. Hangsúlyozta, ebben  mindenki részesül, ha az Istennel van együtt. Beszélt arról is, milyen szomorú, hogy hány ember ennek nincs tudatában, s csak a földi életre gondol, ezért nem is csodálkozhatunk a viselkedésükön.

 

 

Mahulányi József esperes-plébános ösztönözte a híveket, hogy életük eseményeit nézzék az örök élet szemszögéből. A keresztényeknek így a megpróbáltatások, betegség, kudarc, szégyen idején ez lehet az egyik erőforrás. Ilyenkor mondhatják, mi ez ahhoz viszonyítva, ami lelkemet a jó Istennél várja.

 

Rámutatott a feltámadás valóságára is,  miszerint a tény bizonyított, s a Szentírásba, egykor leíródott. „S, ha Jézus életét követjük, akkor mi is részesülünk abban a krisztusi sorsban, az ő életében.” – fogalmazott. 

 

(Foto: az óvoda FB-oldala)

 

A szentmise végén a hirdetések után az esperes-plébános elmondta, hogy május végéig még tartanak az óvodai beiratkozások, így ők is minden gyermeket szeretettel várnak a Nagymegyeri Szent Teréz Anya Katolikus Óvodába.

 

 

Dél közeledtével megnyitottak a cukrászdák. Valahol már fagylaltot is kínáltak. Egy-két édesanya a gyermekét hozta ki a levegőre, míg mások kutyát sétáltattak. Egy idős néni a padon ülve nézelődött. Volt, aki Nagymegyer kupakgyűjtő „szívébe” vitte az összegyűjtött kupakokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.