“Építkezünk, közösséget építünk, fiatalokat hozunk ide.”
Az összetartozás jelképét alkották meg Trianon 100. évfordulója alkalmából a gombaszögi völgyben a helyi nyári tábor szervezőinek csapata és az Összefogás Mozgalom tagjai.
Az ünnepi megemlékezésen, a gombaszögi ereklyés zászlótartónál a selmeci honvédszobor talapzatába Felvidék összes magyarlakta településének földjét is összeöntötték. Mint az Bokor Réka műsorvezető részéről ehangzott, 600 település 1100 földadománya került a talapzatba.
„Felvidék földje mind egy helyen, ebben a talapzatban található”
– foglalta össze.
A gyülekezésen elhangzott beszédében Orosz Örs Trianon kapcsán elmondta, a história arra való, hogy tanulságul legyen a későbbi időkben.
“Így hát tanulságként vonjuk le: a szlovákok nemzeti léthez való jogát, kultúrájuk kibontakozását, sorsuknak önálló akarat szerinti alakítását nem volt jogunk nekünk magyaroknak megtagadni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elfelejtenénk: száz évvel ezelőtt Európának ebben a kicsiny szegletében kétmillió ember nemzeti szabadságát egymillió ember nemzeti szabadságának árán szerezték meg.
Ezt az árat, ezt a tartozást azóta sem rendeztük el egymással. Szülőföldünkön négy emberöltő elteltével is a társadalom egy része számára idegenek vagyunk. Így lettünk az egymillióból kevesebben a félmilliónál is”
– fogalmazott.
A selmecbányai honvédszobor története
Ismert fejezete az első világháború utáni hatalomváltásnak a magyar emlékművek ledöntésének története. A berendezkedő államhatalomnak leginkább a 48-as emlékművek szúrták szemét, így vált barbár indulatok martalékává a selmecbányai honvédszobor is.
Ezt az emlékművet eredeti helyén, a hősi 48-as események után fél évszázaddal, 1899-ben közakadozásból, a „Selmeczbányai Hetilap” és a „Selmeczbányai Híradó” című lapok kezdeményezésére állították. Az 1895-ben kezdődő országos adománygyűjtés fővédnöke Ocsovai Ocsovszky Vilmosné, Selmecbánya elhunyt polgármesterének, Ocsovszky Vilmos, egykori honvéd huszárőrnagynak az özvegye lett. A szükséges összeg (16 ezer korona) összegyűjtése után Tóth András debreceni szobrász (a jeles költő, Tóth Árpád édesapja) vállalta a szobor megformálását.
Ady Endre, aki ekkor a „Debreczen” című lap újságírója volt, meglátogatta Tóth Andrást műhelyében és tapasztalatairól a lapban így számolt be:
„Egy szép tehetségű, szorgalmas és nem méltányolt debreceni művész legújabb műve szerzett nekem tegnap délután igazi gyönyörűséget s őszinte örömet. Valósággal csodálkoznunk kell, hogy majdnem jelentéktelen összegért ilyen hatalmas méretű, művészi becsű művet képes produkálni. Csak a Tóth András ambíciója és nemes lelkesedése képes ezt megmagyarázni. A szobor 48-as honvédet ábrázol rohanó állásban, ágyú-romok között. Bal kezében magasra emelt lobogó, jobb kezében előre tartott kivont kard. Arcán, szemében lelkesedés látszik, hosszú fürtje előrecsapzott. Nagysága is imponál: egy és fél életnagyság, s a talapzattal együtt 7 méter magas lesz. Irigylem a szobrot a selmecbányaiaktól. Milyen szép lett volna ez a művészi alkotás Debrecen valamelyik terén!…”
A szobor ünnepélyes felavatására végül 1899. október 8-án került sor az akkor Erzsébet tér néven ismert téren, a Glanzenberg altáró bejáratának közelében. Az eseményen a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek vendégek. Jelen volt az ekkor még életben lévő 23 egykori selmecbányai honvéd is.
A 285 cm magas bronzszobrot bástyaszerű kőtalapzaton helyezték el, a talapzatot pedig bronzlánccal kerítették körbe.
A város 1918 novemberében került csehszlovák fennhatóság alá, bár 1919 júniusában a Tanácsköztársaság magyar vöröskatonái három napra visszafoglalták. 1919-ben a bevonuló legionáriusok megrongálták a szobrot, de egyelőre helyén maradhatott. Eltávolítását már a 20-as években memorandumban követelték az akkori csehszlovák kormánypártok, de annak 20-30 ezer koronás költségeit nem tudták előteremteni, így gyűjtést is indítottak az érdekében. 1928-ban felmerült, hogy Csehszlovákia megalakulásának 10. évfordulóján a Honvédemlékművet átalakítják és a csehszlovák államalapítást hirdető emléktáblával egészítik ki, de végül ez nem valósult meg. Öt évvel később a szobrot aztán végleg eltávolították eredeti helyéről. Erről így számol be Szitnyai Zoltán a Budapesti Hírlap 1934. július 8-i cikkében:
„A szobor brutális módon való lebontása a felháborodás hangos kitörését váltotta ki a szlovák őslakosságban. Selmecen még nem múlt el a 48-as idők emléke és a szlovák lakosság jól tudja, hogy Kossuth regimentjében ezer és ezer szlovák fiú is vérzett a népszabadságért. Nemcsak a magyaroknak, hanem a szlovákoknak is szobra a Honvédszobor. Kegyelettel tekintettek rá. Olyan nyíltan és hangosan zúgolódtak, hogy e miatt több munkásasszonyt le is zárt a csendőrség. Aztán, mintha temetés lenne, hangos zokogással követték a szekérre dobott bronzhalottat, mely félelmetes dübörgéssel rázkódott a köves úton, amint a kis város alkonyi csendességében elszállították új helyére.”
A második világháborúban a Honvédemlékmű újabb sérüléseket szenvedett, 1944 novemberében golyószórólövések letörték a szobor kardját. 1949-ben a szobrot beolvasztás fenyegette, majd Jozef Gindl múzeumigazgató javaslatára Magyarországnak adták volna a forradalom és szabadságharc centenáriumára. Végül erre sem került sor, a szobor az Öregvár udvarának félreeső részén maradhatott, sokáig elhanyagolt környezetben.
Az Öregvár északnyugati bástyájától 2000. november 9-én került át jelenlegi helyére, a Pro Patria Honismereti Szövetség kezdeményezésére, 2002-ben került sor a szobor felújítására az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület választmányi tagjainak adományából.
A szobor 1933 óta járószinten áll. Az egykor három méter magas, 16 tonnás talapzat 32 kőtömbje pedig egészen tavaly márciusig a belvárosban, az Óvár bejáratánál, illetve a várfal körül hánykolódott.
“Jómagam – mint a köztéri szimbólumok és szimbólumrombolás lelkes kutatója – még elsős egyetemistaként a várost járva, 2004 nyarán figyeltem fel az ismerős motívumokra. Már akkor eldöntöttem, hogy ha egyszer az égiek is úgy akarják, utána megyek ezeknek a köveknek.
Így született meg annak az ötlete, hogy ami egykor a vereség mementója volt, abból az újrakezdés pillanatában egy jövőbe mutató zászló váljék. Hogy az eltörlésünkre irányuló szándékot az élni akarás bizonyítékává változtassuk” – fogalmazott beszédében Orosz Örs.
A megemlékezésen Mózes Szabolcs, az Összefogás Mozgalom elnöke is felszólalt.
A több száz résztvevő és meghívott vendég részvételével zajló találkozón az is elhangzott, hogy továbbra is vallják, hogy az adósságot nem iskolabezárásokkal, Beneš-dekrétumokkal és nyelvtörvényekkel kell törleszteni, de nemzeti egyenlőséggel, valódi megbékéléssel, jogaink elismerésével. Olyan alap ez, ami nélkül a kiegyezés a magyar közösség részéről önfeladás lenne.
“Rendeznünk kell hát közös ügyeinket szlovák polgártársainkkal, de ami ennél is sürgetőbb: rendeznünk kell saját belső dolgainkat is. Mert Trianon századik éve bizony egy széttöredezett magyar közösséget talál a Felvidéken. Talán mindannyian érezzük, hogy ideje van az újrakezdésnek. Ehhez viszont közös kiindulópontokra, közös gondolkodásra van szükségünk. És talán az sem válik a dolog kárára, ha ezt az újrakezdést egy közös jelkép állításával kezdjük.” – magyarázta Orosz Örs.
A jelképállítás képei:
Teljes képgaléria megtekinthető ITT.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.