Ez év május 6-án tűzvészben súlyosan megkárosodott a Zétényi Községi Hivatal, kultúrház és könyvtár épülete. Szinte teljesen megsemmisült a tetőszerkezet, óriási károk keletkeztek a községi könyvtárban. A kár nagysága eléri a 100 ezer eurót.  A kötetek nagy része elégett, vagy az oltás során vált használhatatlanná.

 

 

A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (SZMTE) elnöke, Kecskés Ildikó a tragikus eseményt követően azt ajánlotta fel a község polgármesterének, Kukó Mihálynak, hogy a SZMTE legalább 5000 könyvet gyűjt össze a községi könyvtár megújításra, amit ő örömmel elfogadott.

 

 hirdetes_810x300  

 

„…Megérdemlik, hogy az ott élők – különös tekintettel a felnövekvő nemzedékre–érdekében összefogjunk. Elhatároztuk, hogy segítjük a majdani új könyvtár gyűjteményének kiépítését. Ehhez a kezdeményezéshez kérjük most az érintett intézmények, közösségek, könyvtárak létét támogató személyek hozzájárulását és az együttműködését. Szeretnénk, hogy a mintegy 800 lélekszámú község lakosai újra könyvtári állományhoz jussanak.

 

Célunk minimum 5 000 darab, jó állapotú, hasznos könyv összegyűjtése. Előzetes telefonos egyeztetések alapján elkészült azon könyvtárak jegyzéke, akik kezdeményezésünket támogatják, a gyűjtésben aktívan részt vesznek. Ebben az esetben gyűjtőkönyvtáraknak nevezzük őket”

 

– olvasható többek között a szervezet felhívásában.

 

 

 A szervezet által kidolgozott ütemterv szerint a gyűjtés július 1-től szeptember 30-ig tart A felhívásnak eleget tévő gyűjtőkönyvtárak feladata, hogy a saját könyvtárukból, illetve az olvasóktól és egyéb felajánlásokból kapott,  jó állapotban lévő könyveket összegyűjtse rendszerezze és leltározza.

 

 

A könyvadományok gyűjtése Kukó Miklós, Zétény község polgármesterével és Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökével való egyeztetést követően kezdődött el. Első felajánlóként a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó  1 000 darab új könyvet ajánlott fel.

 

A felhívásba 10 szlovákiai könyvtár kapcsolódott be: a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár (kapcsolatfenntartó: Lacza Ilona), Galántai Városi Könyvtár (Kontár Judit), Ipolysági Városi Könyvtár (Majoros Magdolna), a királyhelmeci Regionális Könyvtár (Zvolenský Gabriella), a Komáromi Selye Egyetem- Egyetemi Könyvtár (Reicher Erika), a losonci Nógrádi Könyvtár (Nagy Zora), a Muzslai Könyvtár (Mészáros Marianna), a Párkányi Városi Könyvtár (Csiffáry Zsuzsanna), a Rimaszombati Matej ebenda Könyvtár (Herczeg Rita) és a Szepsi Városi Könyvtár (Balázs Judit).

 

 

A köteteket, az arról készített jegyzékeket a SZMKE elnöksége ellenőrzi, majd elkészíti a végső könyvjegyzéket,  meghatározza ezzel azt is, hogy mely kötetek kerülnek Zéténybe.

 

Mint a fenti listán olvasható, a könyvek gyűjtését a losonci Nógrádi Könyvtár is segíti. Mint azt Nagy Zora, a bibliográfiai osztály vezetője elmondta, szívesen fogadják az olvasók, ill. régió szervezeteinek, kisebb könyvtárainak segítségét is. A felajánlók személyesen,  a 0908 496-317-es telefonszámon ill. A [email protected] e-mail címen kaphatnak további tájékoztatást.

 

 

A település örömmel és köszönettel fogadja a  kultúrház és könyvtár épületének felújítását segítő pénzbeli adományokat  is. „Minden cent számít“ – olvasható a felhívást közzétevő községi hivatal weboldalán.

 

Puntigán József

Nyitókép: a SZMKE felhívásából átvett felvétel

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!