Nyitókép: Körkép.sk

 

A múlt század nyolcvanas éveiben Rimaszombatnak és vonzáskörzetének idegenforgalmi és turisztikai szempontból nagyon sokat jelentett a Zöld-víz Üdülőövezet Kurincon. A viszonylag magas színvonalon kiépített létesítménynek „híre volt”. Nemcsak szlovákok és csehek látogatták, gyakoriak voltak a magyar és a lengyel kempingezők is.

 

„1998-ban az akkori városvezetés megállapította, hogy a létesítmény és annak fejlesztése teljesen le van állva. Megszületett az elhatározás, hogy Kurincot meg kell menteni, Kurincot fejleszteni kell. A fejlesztés egy geotermális furattal kezdődött, amellyel 1022 méter mélységből melegvizet sikerült felhozni. Meglett az öröm, mert azt jelentette, hogy erre már alapozhatták az új fejlesztést. ”

 

 hirdetes_810x300  

 

Így kezdte Jozef Šimko polgármester a beszédét az új csúszda-komplexum (tobogán) ünnepélyes átadásán kedden, július 21-én. A meghívott vendégeknek és a sajtó képviselőinek elmondta az új üdülőövezet csaknem egy évtizedes történetét is.

 

Megtudtuk, hogy a csúszda-komplexum nem az első új létesítmény ebben a gyönyörű környezetben.

 

„2010-ben határozta el a képviselő-testület, hogy „építkezni kell.” 2011. június 16-án kezdtük el az első medencét. Aztán jött sorba két nagyobb, majd a gyerek-medence építése.”

 

 

Megtudtuk tőle azt is, hogy fokozatosan megépültek a legszükségesebb létesítmények, a parkosítás és a felületek kezelése. Időközben megépült egy 6,5 kilométer hosszú bicikli-pálya és le lett aszfaltozva a bekötő út is egészen Rimaszombattól idáig. A látogatók szállítása kisvonattal történik, aminek főleg a gyerekek örülnek. Mindennek köszönhetően a városiak fokozatosan látogatni kezdték a létesítményt.

 

A reklámok, de főleg a szép környezet megtette a hatását, Kurinc mára ismét kezd nemzetközi hírnévre is szert tenni. Sok kempingezővel lehet megint találkozni a fák árnyékában.

 

Sok kempingezővel lehet megint találkozni a fák árnyékában.

 

„A múlt évben a látogatottság rekordokat döntött. Sajnos idén nem várhatunk ilyen eredményes szezont, egyrészt a pandémia végett, másrészt az időjárás se kedvez”

 

– mondta Šimko.

 

A csúszda-komplexumról elmondta, hogy 2017-ben született meg a határozat az építéséről. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta és 300 ezer eurót hagyott jóvá a felépítésére. Időközben a költségek emelkedtek, sajnos előre nem látott problémák adódtak. Ezek okozták, hogy csak az idén adják át a létesítményt a népnek. A költségek összértéke mintegy félmillió euró lett, de úgy gondolja, ez hamar meg fog térülni.

 

Az ünnepi beszéd elhangzása és a szalag átvágása után az új csúszdát a gyereksereg vette birtokába határtalan örömmel és nagyokat sikongatva.

 

 

A Körkép megkérdezte, hogy ez-e egyben az utolsó létesítmény is az üdülőközpontban?

 

Válaszában a polgármester elmondta, hogy korántsem ez az utolsó. Számolnak még egy fedett medencével, amely el lesz látva hullámverővel is. És ami szükségesnek mutatkozik, az egy új furat. A víz kevés, szakemberek azt mondják, hogy egy 1500 méteres furat megoldaná a problémát.

 

„Kurinc Zöld-víz üdülőövezet teljes kiépítéséhez az előzetes számítások szerint mintegy 1,4 millió euróra lesz szükség”

 

– zárta a polgármester.

 

Meglepően kevés, alig három képviselő vett részt csak az átadáson, ők is szemmel láthatóan kicsit félrehúzódtak. Portálunk megkérdezte őket, örülnek-e a csúszda-komplexum átadásának?

 

„Egyrészt öröm ez persze, hiszen örömet szereztünk a város lakosságának. Másrészt viszont kicsit szomorúak is vagyunk, mert sokba került. Sok más, fontosabb kiadás mutatkozik, amit meg kell oldania a városnak, ha élni akar”

 

– mondta el a Körképnek Figei Tibor.

 

 

Roman Vaľot arról kérdeztük, hogy érvényes-e még a határozatuk, amely arról szólt, hogy Kurinc befejezését egy architektonikai tanulmány elkészítésével kell megoldani?

 

„Érvényesnek érvényes, csak nem bízom benne, hogy megvalósulhat a polgármester részéről. Ő azt hiszi, hogy ellene megyünk. Pedig ez garantálná, hogy az övezet minden részletében szakszerűen lenne megoldva. Több, a polgárok által kritizált részlet van már most is, amit a tanulmány megoldana. Nem szeretnénk mást, csak emelni ennek a szép létesítménynek a végső használati értékét. Nem akarunk mi ezzel rosszat”

 

– mondta a képviselő.

 

Mede Géza

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.