Néhány hete beszámoltunk arról, hogy új látnivalókkal gazdagodott Gács község, amikor június végén átadták az egykori Losonc-Gács vasúti szárnyvonal egyik gácsi felújított épületét.

 

 

Akkor jeleztük, hoga a község vezetésében „…megfogalmazódott az igény a település további, turisztikai fejlesztésére, melynek gerincét egy tanösvény kiépítése és egy faluház kialakítása alkotja. Hangsúlyos helyet kapott a tervezetben Csontváry életének és gyógyszertárának a bemutatása. A tervezet kivitelezésére Gács és Salgótarján közös pályázatot készített elő, melynek eredménye eddig még nem ismert.

 hirdetes_400x285  

 

 

A község vezetése s mindazok, akik részt vettek a jelzett projekt  előkészítésében – közöttük a losonci Phoenix Lutetia polgári társulás is –  örömmel vették tudomásul, hogy a Gács-Salgótarján projekt (Building Partnership Interreg, szlovák-magyar együttműködés SKHU/1902 1.1 csoportjában) 1 262018,91 EUR támogatást nyert annak kivitelezésére. Ebből mintegy a fele, azaz valamivel több, mint 600 ezer euró használható a gácsi fejlesztések kivitelezésére.

A kategória nyertes pályázatai

 

 

A két település vezetői az elmúlt év folyamán a losonci és gácsi szervezők társaságában többször találkoztak egymással, egyeztették az elképzeléseiket, melyek eredményei azután helyet kaptak a pályázat kidolgozásában.

 

Alexander Udvardy, Gács polgármestere

 

 

 

A pályázat alapgondolata abból indult ki, hogy Salgótarjában az ottani szlovák kisebbség, annak kulturális és művészeti életét támogassa – kiemelten Mustó János (1934 – 2012) szlovák származású festőművész munkásságának bemutatása és az egykori  Dornyai turistaház felújítása, annak közösségi-művészi központtá való átalakítása. Gácson pedig egy Csontváry Kosztka Tivadar, patikus-festőművésznek állítson emléket – a falu központjában, a Gácsi Községi Hivatallal szemben lévő, egykori óvoda és udvarának felújítása falumúzeummá, benne hangsúlyosan egy gyógyszerészeti és Csontváry életét és művészetét bemutató terem kialakításával.

 

 

Az épületben helyet kap egy idegenforgalmi iroda, ill. az épületben és udvarán játszóházaknak, kézművészeti foglalkozásoknak kialakított terek is. Ugyancsak szerepel a tervben a fenti írásban említett tanösvény is, amelynek tájékoztató tábláin szinte hangsúlyos szerepet kap Csontváry Kosztka Tivadar munkássága.

 

Az egykori óvoda épülete

 

Csontváry emlékének gácsi megörökítését az az elmúlt évben, halálának 100. évfordulója alkalmából a losonci Phoenix Lutetia polgári társulás kezdeményezte, amelyhez később további szervezetek és intézmények is csatlakoztak. Kiemelten a Gácsi Községi Hivatal és a nem sokkal korábban megválasztott fiatal polgármestere Alexander Udvardy, amely jelentős anyagi támogatást is adott az akkori programok kivitelezéséhez, s nyitott a további együttműködésre is. Ennek egyik legjelentősebb eredménye a most jóváhagyott projekt.

 

 

A tervezet kivitelezése számos előkészítő munka megtételét igényli, többek között a nyilvános közbeszerzési folyamatok meghirdetését és kiértékelését, az építészeti munkák előkészítését, stb. A tényleges átépítéséi munkák szerencsés esetben már az év végén, de inkább a jövő évben kezdődnek meg.

 

Valószínűleg gácsi ihletésű Csontváry a Teniszezők társaság c. festménye is

 

Az Önarckép nagy valószinűséggel a Gácsi gyógyszertárban készült

 

Nem a projekt részeként, de szerepel a közös tervekben egy Csontváry életét és művészetét, benne a gácsi tevékenységét bemutató szlovák nyelvű könyv/album megjelentetése is.

 

Gácsi kezdeményezésre 2019-ben a gácsiű művészeti iskola képzőművészeti versenyt hirdetett, melyet szeretnének folytatni.

 

 

Nyitókép: a felújított gácsi várkastély koraesti fényben. A szerző felvétele.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.