Az augusztus elsején Pozsonyeperjesre érkezők együtt kalandozhattak a bográcsos ételek világában. A helyi főzőverseny támogatója a napokban az év felvidéki magyar éttermének választott nyékvárkonyi Aranykárász csárda volt. Tulajdonosa, Fitus Szabolcs a főzőverseny zsűrijében is szerepelt.

 

 

A bográcsban főtt finomságok versenyére a helyieken kívül környékbéliek és határon túliak (pl. Balmazújváros, Bezenye, Hortobágyi betyárok) is beneveztek. Férfiak és nők egyaránt lelkesen készülődtek, s miután elrendezték a maguk kis „kinti” konyháját, kezdődhetett a főzőcskézést, melynek elmaradhatatlan része a csapatépítés.

 

 hirdetes_810x300  

A főzésből mindenki kivette a részét, csak úgy csattogtak a vágódeszkához érő kések. Az alapanyagok aprítása mellett  volt, aki burgonyát pucolt, míg más a fűszerezésről gondoskodott

 

 

Az étkeknél nem volt hiány pörkölt-, gulyásfélékből, de lecsó is szerepelt a felhozatalban „Ne lazsálj, mert nem készül el a kajánk!” – mondta egy fiatal szakács társának, aki bizony picit nézelődött a helyszínen.

 

 

Valasó Ferenc előadóművészKi mit tud a bográcsban? c. meghirdetett nemzetközi főzőversenyét – társaival Id. Valaskó Ferenc, Menyhárt Roland, Fucsek Konrád együtt – immár ötödik éve szervezi. Mint mondta, a fesztiválra egyébként már tizenötödik alkalommal került sor. Hírportálunkkal ismertette, hogy 20 csapat főzött. A hétvégi esemény célja a Pozsonyeperjesi Sportszervezet támogatása volt, a befolyt összegeta szervezet működésére fordítják.

 

 

A szabadtűzi bográcsos ételek között egyedi kínálat is volt. Ide tartozott a strucc- és a marhafarok-pörkölt. Ezt nem más, mint a Pódatejedről érkező Kimittud csapat készítette, akik Pozsonyeperjesen is páratlan ételt és portékát mutatta az érdeklődőnek. A család apraja-nagyja megmutatta, mit tud.

 

 

A főzőversenyekre az együttlét, szórakozás miatt járnak. És természetesen, ha már beneveznek, megadták a módját, hiszen gyógynövényes limonádéval kedveskedtek a jelenlévőknek, köztük hírportálunk munkatársának is. Jelentjük, isteni finom volt. A főzésben már nagyon otthonosan mozognak, hiszen több helyen is begyűjtötték a különdíjat, s még egy fűszerkóstoló-versenyen is kitűnően helyt álltak.

 

 

„Mi szórakozásból jöttünk.” – jelentette ki az egy további versenyző. „Gyere, igyál egyet, úgy jobban megy a munka!” – hallhattuk a motivációt egy másik csapatnál.

 

 

A szakavatott zsűritagok mellett – Molnár Beáta (Balmazújváros), Fitus Szabolcs (a nyékvárkonyi Aranykárász csárda tulajdonosa), Bódis Róbert (Lég), Wilhelm György (mesterszakács)  mellett hírportálunk főszerkesztője, Király Zsolt is helyet foglalt a zsűriben.

 

 

Az immár Aranykanalas zsűritag, a légi Bódi Róbert szakács a Körkép.sk-nak boldogan mondta, hogy számtalan étel készül a futballpályán. Hangsúlyozta, mindig öröm számára, ha látja, hogy az emberek jókedvvel és szívvel-lélekkel fogják kezeikbe a fakanalat, hogy valami igazán ízletes különlegességet készítsenek.

 

 

Az ételértékelés nem kis fejtörést okozott a zsűrinek. A rengeteg, finomabbnál finomabb étkek (összesen 19 került asztalra) kóstolása során arról beszéltek, hogy tényleg gazdag ízvilággal találkoznak.

 

 

A főzés mellett számos egyéb program várta az érdeklődőket. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg (koncert, légvár, stb.) amellett, hogy a jelenlévők Csallóköz szépségeit is megcsodálhatták. Úgy a levegőből (sétarepülés), mint a vízből (tutaj, stb.)  A koncertfellépők egész sora mellett  Vesztergám Miklós tárogató művész is megmutatta tudását és volt betyárbemutató is karikás ostorral. A közönséget szórakoztatta a Glamour zenekar, Valasko Ferenc, Rácz Gergő (Magyarország), a Happy Gang-Cory (Magyarország) és DR BRS.

 

 

A délután folyamán a Nyárasdról családjával érkező Rigó András (RIAN közösségi centrum vezetője) is jól érezte magát. Arról beszélt, otthonról jó egy kicsit kimozdulni, látni, hogy fiataltól kezdődően az idősekig főzőcskéznek az emberek. Elmondása szerint, alig tudja eldönteni, mit is kóstoljon meg előbb.

 

 

Az augusztusköszöntő rendezvényen mindenki jóllakott, és jókedv uralkodott. A nagy érdeklődés ellenére a rendezvény ideje alatt mindenki betartotta a világjárvány miatti előírásokat.

 

További képeink:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép és szöveg: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.