Nem tudni, hogy hány közepe van a világnak, de ezek egyike bizonyosan Gömörpéterfala. A település ivókútján elhelyezett táblán  olvashatjuk:

 

Péterfalát megnézd, a világ közepe. Lakói száz évekkel előtte odahagyák templomukat, csak azért, mert úgymond, egy aranyalma hullott az égből, s ahol leesett, ott forrás fakadt, s a jámborok mentek az aranyalma után, s a forrás köré települtek. Azóta a forrás, azaz ahogy ők hívják: az ivókút, számukra a világ közepe…”

 

Köböl Gyula felvétele

 

Az idézett költő, a település talán legnevesebb szülötte Tőzsér Árpád, költő, irodalomtörténész a szülőföldje szeretetét kifejező soraihoz indoklásul  még annyit tett hozzá, hogy a határában  két folyócska is ered az egyik északra folyik (Macskás), a másik meg délre (a Gortva egyik ága) jelezve, hogy a falunak a tájegységében, Barkóságban központi jellege van.

 hirdetes_810x300  

 

 

Péterfala a Macskás patak forrásánál, három történelmi megye, Nógrád, Gömör és Borsod találkozásánál fekszik. Területéről csak kevés régészeti leletről vannak adatok. Környékén azonban Báró Nyáry Jenő (1836-1914) ősrégész, barlangkutató kutatásainak és feltárásainak köszönhetően számos újkőkori és bronzkori lelet került elő.

 

Köböl Gyula felvétele

 

A terület emberi megművelése  a 12. század végén és 13. század elején vette kezdetét. A község krónikája szerint az első jegyzett adat 1244-ből maradt fenn, amikor  Petri néven említi az adománylevél.

 

„…egy Petri nevű ember volt az első, aki letelepedett és erről kapta a község a nevét, ami idővel a nyelv művelése folytán Péter, és mivel falu így Péterfala lett. 1427-ben Sáros községet is említi egy oklevél, amely valószínű összeolvadt Péterfalával. A Sáros névre visszautalva valóban van itt egy dűlőnév Péterfalától északra, amely erdős, lejtős rész, a községtől két kilométerre és annak a völgynek a területén egy akkori korabeli település elfért. Egyébként az öregek ezt emlegették mindig, hogy Siroksáros völgyében valamikor falu volt

 

– olvasható benne.

 

A falu 1427-ben Péterfalwa (Saaros alionomine Petherfalwa) néven szerepel. Az 1700-as években az okiratok Péterfalwa, ill. Péterfala alakban jegyzik. 1906-ban kapta a Gömörpéterfala megnevezést. Napjainkban hivatalosan a Péterfalwa, ill. szlovákul a Petrovce a megnevezése.

 

Az egykori iskola épülete, itt élt Tőzsér Árpád is

 

Ila Bálint Magyarság és nemzetiség c. könyvében ezzel kapcsolatban írja, hogy  a falu  első lakosai a Sárosból beköltöző magyar parasztok voltak. Mivel a terület erdős-hegyes volt a hely csak lassan fejlődött, a termőföldet tisztítással és irtással kellett megszerezni. Ezt olyannyira sikerre vitték, hogy a 18. században már az erdők teljes kipusztulásától kellett tartani.

 

A kitisztított cserjések helyén már sok szántó állott művelés alatt. Lakossága állandósult. A török uralom alatt a 16. század utolsó negyedében számuk ugyan négy-öt családra csökkent, de a vész elmúltával az elmenekültek nagy része visszatért. 1683-ban a török és császári zsoldosok felégették. Az ezt követő háborúk ideje alatt elnéptelenedett, de nem pusztult el. Jobbágyai fokozatosan visszatértek. Lakosainak száma 1773-ban érte az 1551-es számosságot.

 

 

Péterfala első birtokosai a Péterfalvi, Sárosi, Recsky (1427), a 16. században a Zabary és Csathó családok voltak. A 18. század utolsó harmadában a Vécsey Sándor, Fáy Györgyné, Tihanyi Istvánné és Sipos Sámuel birtokolták.

 

Részlet a községi krónikából. Köszönet Köböl Gyulának

 

Annak ellenére, hogy a település területén soha nem volt könnyű megélhetést találni, azok, akik ott maradtak, ragaszkodtak a lakhelyükhöz. Elmondható, hogy a mai napig az egykori jobbágyok leszármazottjai lakják. A 15. századból ismert, a közelmúltban is „had”-ként nyilvántartott családok közé tartoznak az Illés (Ilees, Elles), Pelle (Pele, Perle, Belle), Köböl (Kobol, Koeböl), Tóth családok.

 

Borovszky Samu Gömör-Kishont vármegye  c. kötete szerint a múlt század elején a községhez tartozott  Kisrét, Répás és Tamástelke puszta. Utóbbit, mint a Lórántffiak birtokát a 15. században Thamasfeklew és Thamastheleky néven jegyezték.

 

 

Az első magyarországi népszámlálás (1784-1787) szerint akkor 358 lakosa volt. A 19. század közepén 528-an lakták. 910-ben 608 lakosa (ebből 608 magyar),  1921-ben 538 (ebből 506 magyar), 1981-ben 418 (404), 1991-ben  311 (298), 2011-ben 250 (215) volt, jelenleg a 200 főt is alig éri el. Mint a számsorból is látható, a lakosainak száma 1910-től folyamatosan csökken.

 

Folytatjuk.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.