Nyitókép: Körkép.sk

 

Bátka közlekedési csomópont az 50-es út mentén, Rimaszombat és Tornalja között fekszik félúton. Az észak-déli irányú Balogvölgy községeit összekötő útvonal szintén nagy jelentőséggel bír az itteni lakosság számára. Helyzeténél fogva a község mindig központi jelleggel rendelkezett, központi jellege különösen a múlt rendszerben volt egyértelmű. Ez a helyzete a környező községek lakosságának hallgatólagos megállapodása alapján mára is megmaradt.

 

A községről, történelméről, lakosságáról, helyzetéről és terveiről Hencz Péter, a község polgármestere tájékoztatta a Körkép.sk-t.

 

 hirdetes_400x285  

 

Történelem

 

Az első írásos emlékek a településről 1292-ből származnak. A dokumentumok két Bátkáról tesznek említést, Alsó Bátkáról és Felső Bátkáról. A 18. század végén Vályi András így ír róla:

 

„Bátka. Alsó Bátka. Elegyes falu Gömör Vármegyében, birtokosai több Uraságok, határbéli földgye termékeny, de csekély legelője van, Rimaszombat piatzozásának helye, egy mértföldnyire, fája tűzre kevés, kaposztája, gyümöltsös kertyei jók, második Osztálybéli. Felső Bátka. Magyar falu Gömör Vármegyében, Cziko, és más Uraknak birtokában, lakosai katolikusok, és reformátusok, kies helyen fekszik, középszerű tulajdonságai szerént, második Osztálybéli.”

 

A község két részéről és jelenéről a polgármester így beszél:

 

„A két településrész, amelyet egy patak választott el egymástól 1906-ban egyesült. Ma a községnek 850 lakosa van, zömében magyar nemzetiségűek, a többiek szlovákok, illetve romák.”

 

Hitélet

 

Bátka alapjában véve református község. Ám a szocializmus alatt nagyon sokan vándoroltak be a községbe, köszönhetően főleg a központosított mezőgazdasági nagyüzemnek, amely sok munkaerőt igényelt. Így alakult ki egy katolikus hitközség, amely aztán épített magának templomot is. Meg kell említeni Lorenc atya nagy segítségét a szomszédos Uzapanyitról, aki erejét nem kímélve szervezte a kis templom építését.

 

A katolikus templom Bátkán

 

A reformátusok temploma mintegy kétszáz éve létezik. Az elmúlt években a hívek a magyar állam hathatós segítségével felújították.

 

Iskolaügy

 

A község óvodával és teljes alanyi jogú iskolával rendelkezik.

 

Tizenhárom községből járnak ide gyerekek. Vegyes iskola, szlovák osztályt viszont már négy éve nem nyitottunk, kevés a gyerek. Akik vannak, azokat a szülők Rimaszombatba íratták be”

 

– mondta nekünk a polgármester.

 

 

Informált bennünket arról is, hogy az iskola vezetése profi, nagyon jó velük az együttműködés. Bizonyíték erre, hogy a vírushelyzetet is problémamentesen oldották meg. Eddig nem volt szükség beavatkozásra a község részéről.  És ami fontos, hogy az ilyen létszámú iskola eltartja magát az állami „fejpénzekből”, nem kell őket kisegíteni. 2010-ben az iskola teljes mértékben felújítódott állami pénzeken, így most a karbantartás menete is egyszerűbb lett.

 

Az óvoda 38 gyerekkel külön igazgatás alatt működik. Ide felveszik a gyerekeket már 2,5 éves kortól kezdve.

 

„Az óvodát gyakrabban kell kisegíteni az önkormányzatnak. Gazdasági szempontból tehát előnyösebbnek látszik, ha összevonjuk a két intézményt. Az ötéves kortól kötelező óvoda működtetése is kérdéseket vet fel, amit meg kell oldanunk.”

 

Az óvodával kapcsolatban elmondta még, hogy szeretnék felújítani a fűtési rendszert, új, progresszív módszerrel, geotermikus energia felhasználásával.

 

Kultúra

 

A kultúrát a községben főleg az iskola, a Csemadok és az egyházak szolgáltatják. A kultúrház kérdése viszont megoldatlan.

 

„Van a községben egy nagy kultúrház, amelyet még az állami gazdaság épített annakidején. Most magántulajdonban van. Nagy az igény rá, megfelelő pályázat alapján szeretnénk megvenni az épületet, de ez még bizonytalan. Jelenleg egy kisebb teremben tartjuk a rendezvényeket, vagy az iskola tornateremében”

 

panaszolja a polgármester.

 

 

Egészségügy

 

A község általános orvosi rendelővel, gyerekorvossal és női orvossal biztosítja a körzet egészségügyi ellátását.

 

„Nagyon sok a probléma, amit nekünk kell megoldanunk, a körzet önkormányzatai nem nagyon segítenek. Kis községekről van szó, amelyek anyagi gondokkal küzdenek. A fogorvosi rendelés megszűnt, az általános orvosunk is beszüntette a rendelést. Most úgy néz ki, megint lesz általános orvosunk és gyógyszertárunk is. Sajnos, minél tovább, annál nehezebb orvost találni. Az állam, illetve a megye segítsége nélkül nem fogunk tudni boldogulni a problémával.”

 

Község szeretné a rendelőket felújítani, de mivel nincsenek rajta a „központi rendelők listáján”, nem kaphattak pénzt a járási akciótervből, csak a tervdokumentációra kaptak 15 000 eurót. Így önerőből végzik a munkálatokat, amelyet jövőre szeretnének folytatni.

 

A bátkai alapiskola előtere

 

Foglalkoztatottsági gondok

 

A községre is jellemző a régió helyzete, a foglalkoztatottság gondot jelent. Működik a községben pár vállalkozás, van pékség, étterem. A mezőgazdaság 30 főt alkalmaz. Legnagyobb munkáltató a község. Az iskolának 50 alkalmazottja van, az óvodának és a községnek együtt 20. És van 70 aktivációs munkás is.

 

„Sajnos az aktivációs munkák terén nálunk kialakult rendszert túlhaladottnak ítélem. Túl kellene lépni rajta. Úgy vélem, hogy a Magyarországon alkalmazott rendszer hatékonyabb, ott a községek kapják a támogatást, így nagyobb a motiváció. És ami fontos, hogy ott kapnak támogatást a munkák során felhasznált anyagra is. Az emberek nálunk elvárják, hogy az aktivációs munkások elvégezzenek minden munkát, viszont látni kell, hogy a támogatás nem ehhez mért. Így néha túlzottak az elvárások velük szemben. Úgy vélem, az emberek ezt csak akkor tudatosítanák, ha hiányoznának a munkák”

 

 

A bátkai református templom

A polgármester elmondja, hogy a jelenlegi módszeren változtatni szeretnének, elhatározták, hogy szociális üzemet alakítanak ki. Úgy látják, hogy a jelenlegi előírások olyan feltételeket biztosítanak, amelyek hatékonyabbá tennék a szükséges munkák elvégzését a község területén. Úgy véli, nem egyszerű, lesz vele munka, de fokozatosan fel lehet építeni.

 

„Fájó pontunk az R-2-es autópálya építésének a fékezése. Ismert, hogy a központi szervek fontossági sorrendje értelmében tulajdonképpen a beruházás le lett állítva. Nem hagyjuk, hiszen a fejlődésünk ezen múlik. Területünkön elindultak az előkészítési munkák a Bátka-Füge és a Bátka-Zeherje szakaszokon. Kész a tervdokumentáció, fel lett vásárolva a terület, megvan az építkezési engedély. A közvetlen beruházó most megígérte nekünk, hogy az előkészítettségre alapozva átértékelik az eddigi, számunkra hátrányos sorrendet. Meglátjuk. Ha nem így lesz, lépünk.”

 

Fejlesztések

 

A polgármester elmondta, hogy a fentebb említett beruházásokon kívül számolnak egyéb fejlesztéssel is. Nagyon fontosnak ítéli a járdák rendbetételét, amelyre a tervezet most várja a kiértékelést. Kaptak pénzt ivóvízkiadó automatákra, a munkákat most fogjuk elkezdeni. Zöld-hulladék gazdálkodásra készült tervezetük is most van kiértékelés alatt, ez traktort, pótkocsit és rakodót jelent. Nagy segítséget jelentene a községnek.

 

 

„Fontosnak érzem felkészülni a következő hétéves fejlesztési időszakra, most ezen dolgozunk. Szeretnénk találni egy területet, ahol egy kisebb ipari parkot alakíthatnánk ki, sajnos a községnek nincs ilyen területe. Fontosnak tartom azt is, hogy a térségben előbbre tudjunk lépni a Helyi Akciócsoport (HACS) kialakítása terén. Ez is jelentős fejlesztési lehetőségeket eredményezne”

 

sorolja az elképzeléseit a polgármester.

 

Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk.

 

Mede Géza

Képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 16 olvasónak tetszik ez a cikk.