Rimaszombatban a felületes szemlélő minden bizonnyal azt mondaná, hogy itt már le lett aszfaltozva minden utca és minden járda. Nem így van.

 

A város most kapta kézhez a szlovák kormányhivatal határozatát, amellyel jóváhagyták a város kérvényét járdák és a hozzátartozó közvilágítás kiépítésére a Dúsa úti lakótelephez. A jóváhagyott összeg csaknem félmillió euró (494 968,79).

 

„Ehhez az összeghez a város hozzátesz 5 százalékot a költségvetéséből, ami 20 036,78 eurót tesz ki, így jön ki az akció teljes költségvetése, 520 735,57 euró”

 

– mondja a Körkép.sk-nak Rigó László, a város alpolgármestere.

 hirdetes_810x300  

 

Rigó László alpolgármester. Kép: Körkép.sk

 

„Régi vágyuk teljesül ezzel az ott lakó polgárainknak. Nagy teher volt már számunkra is, hogy a várostól távol eső lakótelepre a lakók rossz járdán, vagy csak az úttesten tudnak közlekedni. Örülünk, hogy így megoldódni látszik a közös gondunk”

 

– tette hozzá Rigó.

 

A járda a városban levő lámpás kereszteződéstől (Školská ul.) indul és egészen a Dúsa úti lakótelepig vezet. Több szakaszból áll: az első szakasz 510 méter, ezen a szakaszon az aszfaltot cserélik beton burkolóelemekre. A második szakaszon teljes rekonstrukciót hajtanak végre, ami azt jelenti, hogy elbontják a régi járdát és újat építenek. Ez a szakasz 810 méter hosszú. A harmadik szakasz 980 méter hosszan a tűzoltóságtól számítódik a lakótelepig. Itt teljesen új járdát kell építeni, ugyanis ezen a szakaszon egyáltalán nem volt járda.

 

 

Az új járda teljes hossza így 2,3 kilométer lesz, ahol a projekt keretén belül a közvilágítás is meg lesz oldva.

 

„A vissza nem térítendő juttatást a kormányhivatal a rossz helyzetben levő roma közösségek megsegítése címén adta a városnak. A határozatot kézhez kaptuk, most az érvényes jogszabályok szerint megindítjuk a közbeszerzést. Úgy számítunk, hogy a munkákat a jövő évben be is fejezzük”

 

– informál bennünket az alpolgármester a munkák további menetéről.

 

Hozzátette, hogy a közelmúltban sikerült az érintett lakótelephez leaszfaltoztatni a közutat is. A közút a megyéhez tartozik, így a megyei képviselők a polgármesterrel együtt ennek érdekében is eljártak.

 

A megyeháza gyönyörű épülete, előtérben Arany János tervezett szobrának a helye a Tompa-téren.

 

Mede Géza

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.