Még az idei évben elkezdődik, a jövő év első felében folytatódik a központi buszpályaudvar felújítása Komáromban – tudta meg portálunk a hírt Komárom város polgármesterétől, Keszegh Bélától. Az állomás várótermei megújulnak, de a kinti tér is új külsőt kap, valamint két megállóhely is felújításra kerül – mindez az Interreg pályázati támogatásnak köszönhetően, melyet még korábban nyert el a város.

 

„Egy modern városban fontos a tömegközlekedés fejlesztése, ami egy megoldás lehet az egyre gyakoribb dugókra és az egyre intenzívebb forgalomra. Ehhez viszont megfelelő körülmények és utazási eszközök kellenek. Ezért fontos a központi állomás felújítása, amely nemcsak a helyi lakosokat, de a régiót is szolgálja. Az állomás mellé nemsokára egy zárható kerékpár parkoló boxot is telepít a város, amire szintén pályázati pénzt kaptunk, így rugalmasan kombinálható az utazás. A megállókat is szeretnénk a városban folyamatosan felújítani. És az sem mellékes, hogy Komáromban ingyenes a városi buszközlekedés, amivel egy család akár több száz eurót spórolhat az év folyamán”

 

adta hírül Keszegh Béla polgármester.

 

A közel egymillió euró keretösszegű pályázat egyik partnere a Comorra Servis, amely a buszpályaudvart is működteti.

 hirdetes_400x285  

 

A buszpályaudvar felújítandó épülete
A buszpályaudvar

 

A fejlesztés első része a pályaudvar épületének belső felújítása, amely még idén elkezdődhet. Ennek keretében a szociális helyiségek, a váróterem, és a bejárat is megújul. Sor kerül a padlózat cseréjére, továbbá minden belső teret átfestenek, valamint cserélik a világítást és új légtechnikát szerelnek. A munkálatok kivitelezését a közbeszerzés során a Darton kft. nyerte meg.

 

A második rész a pályaudvar külső részének felújítását érinti. A várószigeteken felújítják a tetőfedő szerkezeteket és ennek esőelvezető csatornáit. Megerősítik a tartószerkezetet, továbbá cserélik a padokat, és a hulladéktárolókat, valamint bővítik ezek számát. A munkát az MBM Group rt. nyerte meg.

 

A harmadik rész két megállóhely felújítását foglalja magába a Petőfi utcában, és a Štefánik park szélén – mindez pedig a jövő év első felében. Itt térkővel újul meg a várakozó terület, figyelmet szentelve a gyengén látók és a mozgáskorlátozottak igényeinek. Modern várakozó fedél kerül a megállóhelyre, új padokkal és hulladéktárolókkal. Erre a munkára ugyancsak az MBM Group rt.-vel kötöttek szerződést.

 

 

Az „Interreg V-A Szlovákia-Magyarország” együttműködési program pályázat célja a határon átnyúló tömegközlekedés támogatása. Az egymilliós forrásból ugyancsak felújítják a pályaudvart Dél-Komáromban, továbbá a Volánbusz egy új elektromos buszt vásárol, amely Észak- és Dél Komárom közt fog közlekedni, a jövő nyártól. A tisztán elektromos meghajtású, kétajtós, alacsony belépésű buszokon 36 ülés található és 76 fő a befogadóképessége. A jármű kerekes-székes rámpával is rendelkezik, amely a mozgáskorlátozottak mellett a babakocsisoknak is segítséget jelent. A tervek szerint „okos panelekkel” is találkozhatunk majd a megállóhelyeken, melyek hasznos információkat nyújthatnak számunkra.

 

A vasútállomás

 

A busz-pályaudvar épülete jelenleg már zárva tart, az utasok emberi szükségleteik elintézésére a közelben lévő vasúti pályaudvar szolgáltatásait vehetik igénybe.

 

Buday Mária,
a Városi Hivatal tájékoztatása alapján

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!