Ábrahám
  • HUF: 399.23
  • USD: 1.02
  • 23 °C
  • 36 °C

Hirdetés (X)

Régió

Természetismereti séta a komáromi Anglia parkban

Ha Komárom belvárosában járunk, érdemes egy picit ellazulni a kellemes Anglia parkban

Nyitókép: Körkép.sk

 

A komáromi Anglia park a belváros közelében található, ám az erődrendszerig valamint a Duna-partig húzódva már a külső területeket tölti ki. Hatalmas lombkoronájú vadgesztenyefáival a város egyik legrégebbi parkja, hiszen már a 19. század óta biztosítja a felüdülést kereső emberek számára a kikapcsolódást, a szórakozást, a pihenést.

 

Közismert, hogy az Anglia parkban található V. László magyar-cseh király szobra, aki 1440-ben a komáromi erődben látta mega napvilágot. Ugyan nem tartozott a kiemelkedő uralkodók közé, de szülővárosának több kiváltságot juttatott, ezért a kétezres évek legelején szobrot állítottak emlékére. Ugyancsak itt található az Aradi Vértanúk Emlékműve is, amely közadakozásból jött létre, és szintén a kétezres évek elején avatták fel.

 

E történelmi értékek mellett most új, másfajta érdekesség tárulkozik elénk, ami a természet világába nyújt betekintést.  A gyermekpark közelében, az erdei tanösvényekre jellemző ismeretterjesztő táblák hívják fel figyelmünket a helyi élővilág jellegzetességeire.

 

 

Az első panel az Anglia park növényvilágát mutatja be, nagy általánosságban. Elsősorban a fák jelentőségére hívja fel a figyelmet, melyek közösségalkotó erővel bírnak, hiszen a parkok, nyilvános kertek, erdők kellemes helyszínt biztosítanak a találkozásokhoz, a társas kapcsolatok kialakításához, elmélyítéséhez. Persze, mindnyájan tudjuk, nem ez az első számú funkciójuk.

 

A fák jelentősége nagyon sokrétű, elsősorban javítják a levegő minőségét, hiszen oxigént termelnek és szén-dioxidot kötnek meg, így nagyban hozzájárulnak a levegő tisztaságához.

Lassítják az éghajlatváltozást, csökkentik a zajt, lelassítják a széllökéseket, javítják a talaj minőségét. Mindezek mellett természetes gyógyszertáraink, hiszen számos fa levele, virága, kérge gyógyhatású.

 

 

A következő panel a természetvédelemmel és környezetvédelemmel foglalkozik, itt arra a kérdésre kaphatjuk a választ, miként óvhatjuk magunk is környezetünket: mellőzzük a mesterséges adalékanyagokat, szelektáljuk a hulladékot, előnyben részesítjük az autóval szemben a tömegközlekedést, a kerékpározást és gyaloglást. Spórolunk a vízzel, törekedünk a hulladék csökkentésére.

 

Sok érdekességet tartogat a számunkra a rovarok, méhek és pillangók jelentőségét bemutató tábla. A tudomány eddig több mint egy millió rovarfajt jegyzett fel, ami kétszer annyi, mint az összes többi élőlényfaj együtt. Megtudhatjuk, hogy ahol lehetséges az élet, ott egészen biztos találunk rovarokat.

 

A felsoroltak közül óriási jelentőségük van a méheknek, amelyeket 2019-ben a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánítottak ki, hiszen szerepük vitathatatlan az ökológiai rendszerek fenntartásában.

 

A rovarok egyrészt az elhalt élőlények eltüntetésében játszanak szerepet, másrészt számos állat táplálékául szolgálnak.

 

A pillangóknak is jut feladat a növények beporzásában, és nem mellékes szempont megjelenésük esztétikuma, amely szemet gyönyörködtető látványt nyújt az embernek. A pillangók szépségük által bevonultak a művészetek, a festészet, a költészet, a filmezés, valamint a népi hiedelmek, és gyermekmesék világába is.

 

Az utolsó panel az Anglia parkban és a környéken fészkelő madarak világával ismerteti meg a látogatót. Bővebb információt szerezhetünk itt a szarka, az énekes rigó, feketerigó, csuszka, nagy fakopács, házi veréb, széncinege és a kék cinege életéről, szokásairól. Ha szerencsénk van, s főként, ha csöndben maradunk, közelről is megfigyelhetjük az itthon telelő madarakat.

 

A komáromi Anglia park kellemes élményt nyújthat bármelyik korosztálynak, kisiskolások számára akár a környezetismereti és természetismereti séták közé is beépíthető.

 

Felkészülve a téli időre, a parkban már néhány madáretető is látható, a madarak etetésénél azonban érdemes előre tájékozódni, mivel szolgálhatjuk valóban a javukat. Megfelelő táplálékul szolgálhatnak a különféle magvak, gyümölcsök, állati – fűszer és só nélküli – zsiradékok. Semmiképp ne etessük a madarakat kenyérrel, kiflivel, kaláccsal, mert ezek ártalmasak lehetnek számukra.

 

Ha Komárom belvárosában járunk, a hivatali ügyintézések, vagy egyéb teendőink után érdemes egy picit ellazulni a kellemes Anglia parkban, mely minden évszakban élményt nyújt a kikapcsolódni vágyóknak.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket