Nyitókép: Körkép.sk

 

Milan Krajniak munka-, szociális- és család-ügyi miniszter (Sme rodina) csütörtökön Ajnácskőre látogatott.  Részt vett a rimaszombati Járási Munkaügyi Hivatal (JMH) új regionális hivatalának ünnepélyes átadásán. Az átadásra elkísérte őt Igor Kašper (Sme rodina) országgyűlési- és megyei képviselő is. A vendégeket Dušan Šmidt, a hivatal igazgatója és Ivan Poprocký, a község polgármestere fogadta.

 

 

A miniszter megtekintette az újonnan kialakított helyiségeket. Elismerően nyilatkozva megköszönte a hivatalnak és a községnek az igyekezetet, amit a központ kialakításába fektettek. Egyidejűleg nagyon jó munkát kívánt a 14 alkalmazottnak a további munkájukhoz. Kifejtette, tudatosítja, hogy nem egyszerű feladat azt a mérhetetlen munkát elvégezni, amely a Rimaszombati járás déli részén a hivatalra hárul. Az országban itt a legmagasabb a munkanélküliség, az ezzel járó nehézségeket pedig még fokozza a pandémia is, amely sajnos nem látszik lanyhulni.

 hirdetes_400x285  

 

„Jó munkát és jó egészséget kívánok Önöknek az új munkahelyen”

 

– mondta zárszóként a miniszter.

 

 

Dušan Šmidttől, a munkahivatal igazgatójától és Ivan Poprocký polgármestertől megtudtuk, hogy a regionális hivatal hatáskörébe mintegy 9 000 lakos tartozik, ebből jelenleg 1 100 a kliensük.  A munkaügyi hivatal eddig a közeli Gömöralmágyban működött, az ottani feltételek azonban már nem feleltek meg az igényeiknek.

 

Az új hivatal kialakítását nagyjából egy éve kezdték el és nagyon örülnek, hogy már itt dolgozhatnak. Biztosak benne, hogy a kliensek is elégedettek lesznek a felújított épülettel. A polgármester az átmenő forgalom növekedését és a kiskereskedelmi forgalom emelkedését reméli a községben az intézkedés által.

 

 

Ezután a miniszter a járás kis- és közép-vállalkozóinak támogatásáról informálta a sajtó jelen levő képviselőit:

 

„Az országban a Rimaszombati járásban a legrosszabb a munkanélküliségi ráta, ezért szeretnék segíteni a régiónak. 2,7 millió eurót szánunk új munkahelyek kialakítására, ebből idén mintegy 700-at szeretnénk létrehozni. Az ehhez szükséges anyagi támogatást három esetben folyósíthatjuk:

 

  1. A kezdő vállalkozók egyenes megsegítésre kaphatnak 5600 eurót.
  2. 3400 eurót kaphat a vállalkozó egy 9 hónapra kialakított munkahelyre
  3. 3700 euró jár 4 hónapra, de a betanító mentor támogatásával is számolni kell.

 

A régió mindenképen segítségre szorul. Amennyiben a számok elégtelennek mutatkoznak, elszántak vagyunk ezeket szükség szerint megemelni”

 

– fogalmazott a miniszter.

 

 

A Körkép.sk megkérdezte a JMH igazgatóját, hogy rendelkeznek-e olyan adatokkal, amelyek kimutatják, hogy milyen a munkanélküliségi ráta a járás déli részén, tekintettel arra, hogy csak a járás egészéről szóló adatokat közlik, ami gyakran kevésnek mutatkozik a helyzet objektív megítéléséhez.

 

Válaszában Dušan Šmidt elmondta, hogy az adatok ilyen feldolgozása túlságosan komplikált számukra, de amennyiben kérelemmel fordulunk hozzájuk, feldolgozzák azt.

 

 

A miniszter és kísérete a polgármester kalauzolásában ezután megtekintette a község által működtetett idősek otthonát, majd megbeszélést folytatott a képviselőkkel a községi hivatalban.

 

Mede Géza

Képek: a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.