Nyitókép: BSK

 

A Pozsonyi Kerületi Önkormányzat által megvalósított szenci zsinagóga rekonstrukciója a végső fázisához közelít. Az újjáépítés után a zsinagógában újjáéled a kultúra, emléket állít a zsidó közösségnek és megőrzi a rituális zsidó fürdőt, a mikvét és a téglakemencét is. A zsinagóga mögötti melléképület már elkészült, a megye jelenleg a főépület belső részének rekonstrukcióját fejezi be. Emellett közbeszerzést hirdettek meg a zsinagóga belterének helyreállítására. A zsinagógát idén ősszel bocsátják a nyilvánosság rendelkezésére.

 

 „Ez egy történelmi kincs, ami a megye beavatkozása nélkül tönkrement volna. Az egykori jelentős templomnak most visszaadtuk a méltóságát. A nyitás után mindenkinek a rendelkezésére fog állni, az épületben koncerteken, kiállításokon, workshopokon és beszélgetéseken fogunk találkozni. A szenci zsinagóga megmentése egy konkrét példa arra, hogy a megyének igenis fontosak az emlékművek“

 

– jelentette ki Juraj Droba, Pozsony megye elnöke.

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: BSK

 

 „A rekonstrukció befejezése után a zsinagógában életre kel a kultúra. Amellett, hogy kiállítást készítünk elő, a koncertszervezéshez, vetítéshez és más rendezvények megszervezéséhez szükséges berendezést próbáljuk beszerezni. A közösségi kert felújítása a második fázisba került, a rekonstrukcióját a Kerületi Műemlékvédelmi Hivatallal tárgyaljuk meg, különös figyelmet fordítva a rituális fürdőhelyre, a mikvére és a téglakemencére, amely minden bizonnyal a macesz sütésére szolgált. Mindkettő védve lesz, hogy a jövő generáció számára is megőrizhessük“

 

– közölte Svetlana Waradzinová, a megye kulturális bizottságának vezetője.

 

Fotó: BSK

 

Az épületben a történelmi üzenet is újjáéled, hiszen a kiállítás részét fogják képezni azok a téglácskák, amelyeken a szenci zsidó közösségbe tartozó családok nevei fognak szerepelni.

 

„Az emlékművek és a kulturális örökség felújítását még akkor is rendkívül fontosnak tartom, ha nem tartozik a megye fő kompetenciái közé, ezért úgy döntöttünk, hogy a szentgyörgyi (Svätý Jur) zsinagógát is megvesszük és megmentjük. A zsinagógát a tető- és falleomlás fenyegeti, ezért a megmentésére irányuló ötlet öt perccel tizenkettő előtt érkezett“

 

– tette hozzá Droba.

 

Körkép.sk/Sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!