Nyitókép: Körkép.sk

 

2022. február 25-e jelentős dátumként íródik a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont történelmébe, ugyanis a komplexum főépülete teljeskörű felújításon esett át, és a jelzett dátumon került sor annak ünnepélyes átadására.

Az ünnepség hálaadó szentmisével kezdődött a Szent András-bazilikában, amelyen részt vett Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, Czimbalmosné Molnár Éva a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztály főosztályvezetője, valamint a hazai társadalmi és politikai szervezek magasrangú képviselői.

 

 hirdetes_810x300  

Az ünnepi hálaadó szentmise főcelebránsa Mons. Orosch János nagyszombati érsek volt, és mellette még számos egyházi méltóság vett részt és kapcsolódott be a szertartásba.

 

 

A komáromi Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont fenntartója a Római-katolikus Egyház Nagyszombati Érseki Hivatala. Az intézmény rendszerváltozást követően Szlovákia elsőszámú magyar tanítási nyelvű egyházi iskolájaként kezdte meg tevékenységét. Gyökerei az 1929-es évbe nyúlnak vissza, oktatói-nevelői tevékenységük is innen indul, természetes tehát, hogy elődeik szellemében folytatják a munkánkat: elsőrendű küldetésünk a magyar keresztény közösségeket szolgálni.

 

Dióhéjban a jelenleg felújított intézmény történelméről:

1929. szeptember 12-én egy országos eseményre került sor, mikor a felvidéki katolikus papság összefogásának eredményeként papnevelő intézet és katolikus internátus jött létre. Szűz Mária neve napján szentelték fel és adták át hivatalosan az épületet, mégpedig azzal a céllal, hogy az intézmény „a katolikus magyar nép számára a saját véréből való papot, tanítót és értelmiséget” neveljen.

 

ákat fokozatosan megszüntették. A Marianum sem kerülte el ezt a sorsot, és 1947-ben államosították. Az elkövetkezendő időszakban különféle funkciókat töltött be, előbb népiskola és kollégiumként funkcionált, majd a hatvanas, hetvenes években alapiskolaként működött, egészen 1984-ig. Ekkora épült fel az Eötvös Utcai Alapiskola új épület-komplexuma, és a Marianumban elhelyezett alapiskola teljes egészében ide költözött át.

 

A Marianum épülete 1984 -1989 között Járási Pionírházként működött, (viszonylag éles kontraszt, eredet funkcióját tekintve) a rendszerváltást követően pedig visszakapta a katolikus egyház, ahol tervbe vették az egyházi iskolaközpont megnyitását.

 

Tehát több mint 40 év elteltével kapta vissza az épületet jogos tulajdonosa, és 1994 szeptemberében megszülethetett a Marianum Egyházi Alapiskola, 2000-ben a Marianum Egyházi Gimnázium, 2001-ben a Marianum Egyházi Óvoda, s ezek egyesülésével 2005-ben a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont.


Bár kisebb, halaszhatatlan javításokat folyamatosan végeztek az épületen, ám átfogó jellegű felújítás csupán 1935-ben volt, s ennek bizony sok-sok évtizede.

 

Az intézmény igazgatójától, Madarász Róberttől már korábban értesültünk, hogy 2020. decemberében Magyarország Kormánya, Nemzetpolitikai Államtitkársága 780 millió forinttal támogatta a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont főépületének teljeskörű felújítását. A költségekhez – elsősorban az új kápolna felépítéséhez és berendezéséhez – a Nagyszombati Főegyházmegye is hozzájárult, 320 ezer euró körüli összeggel.

 

 

A járványhelyzet, továbbá az építőanyagok előző évi nagymértékű áremelkedése ellenére is sikeresen befejeződött az ötszintes – alagsor, földszint, két emelet, padlásszint – épület teljes felújítása.

 

 

Az épület felújítói, vállalkozók, építők

 

Sor került az tetőszerkezet felújítására, az épület külső- és belső szigetelésére, falburkolatok álmennyezet kialakítására, valamint a talajok felújítására. Az eredeti stílust utánzó külső- és belső ajtók, ablakok készültek, megtartva az eredeti stílust, és nem utolsó sorban teljesen megújultak a mosdók, mellékhelyiségek és raktárak is.
Kicserélődtek a közmű-hálózatok, új légcserélő- és klímarendszer épült. A mai kor igényeinek megfelelő elektromos hálózat és világítás, kamera- és biztonsági rendszer, nagy sebességű internet  – mindez már megvalósult.
Az osztályok mindegyike légcserélő rendszerrel, gyors internettel, interaktív kerámiatáblával rendelkezik, és a nyelvi osztótermek, számítástechnikai- valamint természettudományi szaktantermek is a kor követelményei szerint megújultak.

 

 

 

A teljesen új, 94 négyzetméter alapterületű – keleti tájolású –  kápolna a földszintes épületrész tetőbeépítésével történt, melyet egy gyönyörű, a korábbi kápolnából származó, és a kezdeti időkből egyedülállóan megmard  Mária-szobor díszít …

 

Az ünnepi hálaadó szentmise keretében Mons. Orosch János nagyszombati érsek méltatta a Marianum Egyházi Iskolaközpont tevékenységét, hangsúlyozva az egyházi intézmények jelentőségét a jelen kor kihívásaival szemben. Sok évtizeden át háttérbe szorult a vallásoktatás, a krisztusi tanítások, így az oktatói-nevelői tevékenység ilyen jellegű támogatása, a sokféle külső behatás terjedésekor, különösen fontos. Tehát a templomok és az iskolák biztos bástyái utunk helyes beszabályozásának.

 

 

Madarász Róbert a Marianum Egyházi Iskolaközpont iskolaigazgatója ünnepi beszédében a köszönet, a hála hangjaira fektette a hangsúlyt. Elsőként a magasságos Istennek mondott köszönetet, majd az egykori, 1929-es alapítókról emlékezett meg, végül pedig az új kezdet időszakára tért át.


„Köszönöm az újraalapítóknak is, hogy 1994-ben új tartalommal töltötték meg az ódon falakat …  és az örökkön nyüzsgő gyermeksereg vidámsága által Isten mosolya ismét beragyogja Komáromot… Áldott az, aki felismeri az idők szavát és módot és eszközt is talál a nagy isteni terv reális megvalósításához.


Hogy az erőszakosan elvett, államosított, majd a rendszerváltás után romos állapotban visszakapott épület benépesülhetett, megújulhatott, kizárólag azoknak köszönhetjük, akik ma is bíznak az isteni gondviselés megtartó erejében …”

 

Madarász Róbert iskolaigazgató a méltatások hosszú sorában köszönetet mondott a Magyarország Kormányának, valamint a Nagyszombati Főegyházmegyének a jelentős anyagi támogatásért, amely nélkül e szándék nem válhatott volna valóra.

 

Az iskolaigazgatót követően Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosának szavait hallhattuk, aki a jobb oktatási körülmények megteremtésének fontosságát hangsúlyozta.

 

„A Magyar Kormány fókuszba állította a családok jólétének megteremtését, a gyermekvállalási kedv elősegítését, a gyermekek jobb feltételek között való nevelését.

 


Kiemelt figyelmet fordított és fordít az oktatási körülmények jobb megteremtésére az egész Kárpát-medencében és a diaszpórában is.”

 

 

Ezt a Magyar Kormány nemcsak feladatának, hanem kulcsfontosságú küldetésének is tartja, és egészen a bölcsődéktől a felsőoktatásig folyamatosan támogatja a külhoni magyarságot – hangsúlyozta további beszédében a miniszteri biztos.

 

Keszegh Béla, városunk polgármestere szintén méltatta az egyházi intézmény főépületének megújulását. Kitért a napjainkban kezdődött háború viszontagságaira, ami felnyithatja szemünket, és segíthet az értékrendek helyes felállításában. 



Az értékrendek hiánya, vagy torzulása odavezethet, hogy a másikban a rosszat látjuk meg, s az emberek egymás ellen fordulhatnak. Azonban vannak olyan sorvezetők, amelyek segíthetnek kiigazodni a mai bonyolult világban. Ha valaki Krisztus tanításait követi, biztosan nem fog rosszindulatúan fordulni embertársához, barátjához, szomszédjához és a szomszéd országhoz ..

A polgármester továbbá méltatta az anyaország támogatását, amely nem másokkal szemben, hanem miértünk, határon túli magyarokét kiállva, segít bennünket.

 

Az ünnepi ceremónia a katolikus szertartás-folyamatot követően rövid kultúrműsorral, apró figyelmességek, ajándéktárgyak, emlékplakettek átadásával folytatódott. Az egész ünnepséget a Marianum Ifjúsági Kórusa tette még ünnepélyesebbé és emelkedettebbé, Orsovics Yvette vezényletével.

 

A templomi szertartás nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével zárult, majd pedig az eseménysor a csodálatosan felújított Marianum Egyházi Iskolaközpont felszentelésével folytatódott, ezt  Mons. Orosch János nagyszombati érsek végezte, Kiss Róbert kanonok, komáromi esperes segédletével.
A szertartást követően a jelenlévő ünneplő sokadalom betekintést kapott az épület belső tereibe, melyek immár hűen vezethetik korunk ifjúságát a krisztusi úton, amely a békességet, a szeretetet hirdeti.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.