Sokak örömére ismét megrendezésre kerülnek a Komáromi Napok, sorban a 29., melynek  kapcsán Keszegh Béla polgármester április 5-én sajtótájékoztatót tartott, ismertetve a program részleteit. Mint ismeretes, a rendezvény a közel három évtized alatt nagyszabású fesztivállá nőtte ki magát, ám az elmúlt két esztendőben a világjárvány okozta víruskorlátozások miatt sajnos elmaradt.  

 

Megtudhattuk, hogy a hagyományoktól eltérően a programokat Észak-Komárom egymagában szervezi, a Dél-Komárommal megszokott közös rendezvények idén elmaradnak. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz a túlparti képviselőkkel közös testületi ülés, ám Észak-Komáromban az ünnepi ülését megtartják, ahol a hagyományok szerint átadják
a Pro Urbe- és a Polgármesteri Díjakat, valamint a Komárom díszpolgára kitüntetést.

 

A polgármester ismertetőjéből kiderült, a rendezvénysorozatokat idén is a sport- és a kulturális események adják össze, mely minden szempontból a helyi közösséget szolgálja.

 

 hirdetes_810x300  

„…Fontos szempont volt, hogy a színpadokon a helyi előadóknak adjunk teret, legyen ez a helyi közösség élménye.”

 

„…A Komáromi Napok dátumairól annyit, hogy hivatalosan április 26-hoz, a komáromi csata időpontjához kötődik, de a programok már március 22-én indulnak, különböző rendezvényekkel, és május 1-ig tartanak.”

A sporttal kapcsolatosan elhangzott, hogy a rendszeresen megtartott, Duna-hídon átvezető Komárom–Komárno futóverseny ugyan elmarad, de helyette megrendezésre kerül az Erőd Futás, ahová elsősorban a helyi sportkedvelőket, helyi családokat, komáromi diákokat várják.

 

„…A sport ismét meghatározó lesz, máris lehet regisztrálni a futásra, nagyon minimális, szimbolikus 5 eurós díjért.  A távok az egyének igényei szerint megválaszthatók, 3 és 12 km között. … A víztöltőállomásokon huszárok és egyéb népviseletbe öltözött személyek várják majd az arra futókat.”

 

A tények kedvéért fontos elmondani, hogy Dél-Komárom sem marad program nélkül, hiszen a háromnapos ErődFeszt április 29.–május 1. között a Monostori Erődben kerül megrendezésre számos programmal, amelyek közül az utolsó nap rendezvényei díjmentesen látogathatók.

 

A sajtótájékoztatón szintén részt vett Ferenczi Zsolt és Kovács György, a Komáromi Napok két főszervezője is, akiktől megtudtuk, hogy a szervezést a korábbi időszakokban már az előző év novemberében megkezdték, most viszont csak februárban foghattak hozzá, mert nem lehetett tudni, hogyan alakul majd a vírushelyzet. Most pedig a szomszédban zajló háborús viszonyok miatti áremelkedések is nehezítik a szervezést, tekintettel például a villamos energia magas áraira.

 

 

A polgármestertől megtudtuk a további részleteket: ismét lesz Borok utcája, ahol a minőségi borok mellett kínálnak majd alacsonyabb árkategóriájú borokat is, tekintettel a jelenlegi, folyamatosan nehezülő gazdasági viszonyokra, hogy bárki számára megfizethető legyen a fesztivál idején egy pohár ital. Ugyanez vonatkozik az ételekre is, az árkategóriák szélesebb skálájában kínált finomságok közül válogathat majd a családok apraja-nagyja.

 

A Kézművesek utcája szintén megrendezésre kerül, azonban szomorú tény, hogy a korábbi mesterek közül már többen nem jönnek el, egyrészt őket is megtizedelte a járvány, másrészt az idősebb korúak elővigyázatosságból nem vállalják az esetleges egészségügyi kockázatot.

 

A rendezvénysorozatot úgy, mint mindig, május 1-jén az Öregvár-nap zárja, ahol 19. századi csatajelenetekkel, és a másodízben megrendelésre kerülő Komáromi ostromlakomával várják az érdeklődőket.

 

A Komáromi ostromlakoma jelenkori megvalósítása Jókai Mór Forradalmi és csataképek elbeszélés-ciklusához köthető, amikor 1849 áprilisában Guyon Richárd vezérőrnagy Komáromban átveszi a parancsnokságot. A harci szellem megszilárdítását merész módon valósítja meg, az Öregvár sáncain, az ellenség ágyúzása közben vendégül látja a komáromiakat.

 

A Komáromi Napok megemlékeznek a schengeni csatlakozás 15. évfordulójáról is, az előző korszak bemutatására egyfajta turistalátványosságként, a régi határellenőrzési formákat idézik fel, korabeli tárgyakkal, vámellenőröket formázó viaszbábukkal. A most megnyíló helyi jellegű Checkpoint Charlie-t tervezetten állandó emlékhelynek szánják.

 

Fontos még elmondani, hogy a környezetvédelem tekintetében idén nem kerülnek a lakók postaládáiba kinyomtatott műsorfüzetek, a teljes program megtalálható lesz a regionális lapokban, valamint az internetes portálokon: http://komarominapok.sk/

 

A polgármester zárszavában hangsúlyozta, hogy a Komáromi Napok megrendezését közösségi ünnepnek, együttléti élményének szánják, amelyre a helyi lakók már régóta vágynak.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!