Nyitókép: Orosz Örs/Facebook

 

A Szövetség Gömörben tevékenykedő képviselői a múlt hét végén petíciót indítottak, melyben HALADÉKTALAN cselekvésre, valamint a rendkívüli katasztrófaállapot kihirdetésére szólítják fel a szlovák kormányt és a szennyezett bányavíz okozta pusztulásáért felelős tárcavezetőket, akik hosszú heteken keresztül a pozsonyi íróasztalaik mögé bújva reménykedtek abban, hogy a természet az ő intézkedéseik nélkül is megoldja a problémát. Eközben a Sajó-katasztrófa elképesztő méreteket öltött, a folyó a szlovákiai szakaszán halott.

 

Az állami bányából harmadik hónapja naponta 1 500 000 liter erősen szennyezett víz kerül a folyóba, mely 4,2 tonna vasat, 38 tonna szulfátot, 1,7 tonna cinket, fél tonna mangánt és 5 kg arzént tartalmaz. Ennek következtében a folyó flórája és faunája óriási károkat szenvedett, évek telhetnek el, amíg a Sajóba visszatér az élet.

 

“A hétvégén indított petíciót már több mint nyolcezer polgár írta alá. Ahhoz, hogy a beadványunkkal kormányszinten érdemben foglalkozzanak, legkevesebb 10 000 aláírásra van szükség. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen csatlakoznak, ahogy abban is biztos vagyok, hogy a Sajó nem csak a gömörieknek fontos, a csallóköziek vagy a mátyusföldiek is kiállnak mellettük, ”

 

– nyilatkozta a petíciót kezdeményező Orosz Örs, aki szerint ez a kezdeményezés túlmutat a Sajón, a déli régiók elhanyagolásáról is szól.

 hirdetes_810x300  

 

Mivel Szlovákia jelenlegi kormánya képtelen kezelni a kialakult helyzetet, a Szövetség beadvánnyal fordul az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságához, hogy az 200 000 €-s anyagi hozzájárulással segítse a szennyezés megszüntetését és az élővilág védelmét.

 

További támogatók a petícióhoz ezen a linken csatlakozhatnak.

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.