Ibolya
  • HUF: 393.88
  • USD: 1.02
  • 20 °C
  • 27 °C
Gazdaság

Nyilvánosságra hozták a Komáromi Kikötő felújítási terveit – Képekkel

A vállalat a nyilvánosság véleményét is figyelembe véve készíti majd el a stratégiai tervét

Nyitókép: Körkép.sk

 

Rév-Komárom egész dunai partszakaszát a Komáromi Kikötő foglalja el, így hosszú évtizedek óta az itt élő embereknek nincs módjukban lejutni a vízpartra, hiszen az egész objektum több kilométer hosszan vaskerítéssel zárt. Míg más folyóparti városok többségükben szép korzóval rendelkeznek, itt csupán az elgazosodott haldokló, régi kikötő egy-egy tartozékát, vagy egy nehézkesen elcammogó rettenetesen hosszú vonatszerelvényt láthatunk, amint elhagyni készül a terepet.

 

Talán harminc évvel ezelőtt még nem is merült fel Komárom lakóiban, hogy a dunai holtág (általában Kis-Dunának nevezik) belvárosi szakaszán sétálni szeretnének, mert a hajógyár és a kikötő több mint ötezer embernek nyújtott biztos megélhetést. Ez viszont már nagyon régóta nincs így, hiszen helyi szinten köztudott tény, hogy hosszú évek óta megoldásra váró gondok sora kapcsolódik a Komáromi Kikötőhöz. Most azonban annak lehetünk tanúi, hogy az előző évben elkezdődött tervezési folyamatok idén is folytatódnak.

 

 

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2020 decemberében a Közlekedésügyi Minisztérium és Komárom városa „Együttműködési szándéknyilatkozatot” írt alá. A nyilatkozat témája a Kikötő fejlesztési terve volt, melyet Andrej Doležal közlekedésügyi miniszter aláírása fémjelzett. Őt az említett találkozón Katarína Bruncková képviselte.

 

Keszegh Béla polgármester értékelte a minisztérium hozzáállását, hiszen Komárom életében rendkívül fontos, mind gazdasági, mind turisztikai szempontból a Kikötő megújulása. Azonban e komplexumnak olyan helyszínt tartanának elfogadhatónak, amely nem terheli a város közúti forgalmát, továbbá, fontosnak tartja, hogy a Vág – Duna torkolati térsége a város lakóinak szabadidős tevékenységét szolgálja, amelyhez egy kishajó-kikötő is kapcsolódhatna.

 

Az államtitkár asszony a megbeszélésen leszögezte, a Közlekedésügyi Minisztérium és a Verejné prístavy a.s. (Kikötő Rt.) szakmai csoportjai azon munkálkodnak, hogy véglegesítsék azt a stratégiai tervet, amely meghatározza a kikötő legmegfelelőbb helyszínét.

 

Ez év márciusában tovább folytatódtak az egyeztetések a kikötő revitalizációjával kapcsolatosan. Ekkor terepi megbeszélés történt a Vág – Duna torkolatánál, amelyen több érintett szakember vett részt.

 

Továbbra is hangsúlyt kapott a Master Plan elkészítésében, hogy a Duna-rakpart közlekedési terhelése elfogadható legyen a város számára, és a „Spiccet” (a folyók torkolata által behatárolt területet) ne egy üzemanyagtöltő állomás foglalja el, (mint jelenleg), hanem a komáromi családok rekreációs helyszíneként szolgáljon.

 

Mindemellett azt is hangsúlyozták, hogy a teherforgalmat bonyolító kikötő újraélesztése ismét egy komoly gazdasági lehetőséget kínálna, hiszen a komáromi kikötő minden időben fontos gazdasági és közlekedési csomópontnak számított, és Szlovákiában ma is Pozsony után a legfontosabb folyami csomópont.

 

 

Komárom lakói hosszú évek óta főként azt várják, hogy pihenő övezet gyanánt birtokukba vehessék a Vág-Duna deltatorkolatának környékét, továbbá, hogy a közeljövőben egy szép Duna-korzó váltsa fel a folyópart városi szakaszát. A hetes lakótelepi övezet pedig azt szorgalmazná, hogy a Duna-korzó egészen a Pozsonyi Kapuig húzódjon.

 

Most végre felcsillant a remény, ugyanis június 23-án a Verejné prístavy a.s. (Kikötő Rt.) bemutatta a komáromi kikötő fejlesztési terveit, tekintettel annak környezeti hatásaira. A vállalat a nyilvánosság véleményét is figyelembe véve készíti majd el a stratégiai tervét, az un. masterplant.

 

A  terveket a Verejné prístavy a.s. (Kikötő Rt.) megbízásából dolgozó Aquatis cég munkatársa, Ing. Michael Trnka CSc. mutatta be. Az alábbiakban a teljes prezentációja megtekinthető, amelyben bemutatja a kikötő elhelyezésének valamennyi lehetséges variációját. A videó-felvételen vizuálisan, ábrákon is szemlélteti az egyes helyszíneket.

 

 

 

A közeljövőben talán eldől, hogy melyik variációt fogadják el, és remélhetőleg mindez a város fellendülését, nem pedig túlterhelését fogja jelenteni.

 

Minden esetre egy apró pozitív változás máris történt a vízpart megközelítése szempontjából. A város tervei alapján az árvízvédelmi vállalat pihenőhelyet alakított ki a Spicc közelében, ahol a Vág-folyó partszakaszát megerősítve, biztonságos lépcsőt építettek ki a vízig.
Továbbá a városnak sikerült visszaszerezne a Szlovák Földalaptól a Spiccre kivezető útszakasz területét a sáncon, így heteken belül a kerítés egy részét is eltávolítják majd egy szakaszon, ami lehetővé teszi, hogy a kirándulók kisétálhassanak a két folyó találkozásához.
Emellett egy útfelújítást is terveznek a Vág-csárdától a Spiccig, ahol az autóforgalomtól elválasztva, külön sávot kapnának a gyalogosok, kerékpárosok és görkorcsolyások is. Ezek szerint a Vág-part így teljesen új képet kap a közeljövőben, elsősorban a lakosok érdekeit szolgálva. Bízzunk benne, hogy így is lesz!

 

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket