Nyitókép: Körkép.sk

 

2022. július 11-én a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében 30. alkalommal került sor a Jókai Mór Nyári Egyetem megrendezésére, melynek nyitóünnepsége a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében valósult meg.

 

A rendezvényen részt vett Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának üdvözletével, aki parlamenti elfoglaltsága miatt nem tudott az eseményen személyesen jelen lenni. Továbbá jelen volt Czimbalmosné Molnár Éva a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidéki Főosztály főosztályvezetője, valamint a hazai és magyarországi pedagógiai intézmények, és egyéb társadalmi szervezek képviselői.

 

 hirdetes_810x300  

 

A nyitóünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, melyet a SZMPSZ tehetség nagykövetei Korpás Éva, Vadkerti Imre, Écsi Gyöngyi színpadi előéneklése tett fokozottan élményszerűvé.

 

A rendezvényt Vörös Mária a SZMPSZ Országos Elnökségének alelnöke nyitotta meg, név szerint üdvözölve az egyes szervezetek magas rangú vezetőit.

 

Vörös Mária

 

Ünnepi köszöntőt mondott Fekete Irén a SZMPSZ elnöke, aki a kerek évforduló kapcsán összegezte a 30 év tevékenységét, kiemelve annak legmeghittebb pillanatait.

 

„A kerek évforduló arra sarkall bennünket, hogy egy kicsit a múltba nézzünk. Számot vessünk önmagunkkal, megálljunk egy-egy szép emléknél, felidézzük a sikereinket és kudarcainkat is. Hiszen Jókai Mór szavaival élve, csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt is látta, hogy honnan indultunk el. A múltidézés során Ádám Zitára, szövetségünk tiszteletbeli alelnökének visszaemlékezéseire támaszkodom, aki a nyári egyetem intézménye egyik alapító tagja volt és a …mai napig hatékony tevékenységet fejt ki… Az első nyári egyetem helyszíne Deáki volt, 1992 nyarán, abban a községben, ahol a PRAY-kódexet megtalálták, benne első összefüggő magyar nyelvemlékünkkel, kultúránk alapjával.


A Deáki nyári egyetem mindmáig fogalom a kárpát-medencei magyar pedagógusok körében, mert meghatározó, első lépés volt a szabadság légkörében…Pukkai László szervezésében.  

 

Fekete Irén


Fekete Irén a SZMPSZ elnöke a továbbiakban apró részleteiben összegezte a 30 év történetét, eredményét, sikereit, de kitérve arra az időszakra is, amikor tartós nyomás helyeződött a magyar nyelvű iskolákra, azonban a nyári egyetem hagyománya erősödött, mert a szlovákiai magyar pedagógusok érezték az összetartozás erejét…az ünnepek felemelő meleg érzését.

 

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa kiemelte, hogy felvidéki magyar pedagógusok kettős feladatot teljesítenek, hiszen két hivatással is rendelkeznek, nemcsak tanárként állnak helyt, hanem magyarként is a szülőföldjükön.

 

„Az ember ennek jelentőségét igazán a külhoni közösségekben éli meg, ahol az élet szokásos feladatain felül a nemzeti identitás pluszként jelenik meg…Orbán Viktor miniszterelnök úr Márai Sándor gondolatával hasonlóan fogalmazott, amikor a Néprajzi Múzeum átadásán néhány hete arról beszélt, hogy a magyaroknak küldetése van. Küldetésünk pedig az, hogy nemzetünk nyelvét és kultúráját tovább éltessük. Ha mi ezt nem tesszük meg, akkor más sem fogja, és végül elveszítjük azt, amit évszázadokon keresztül őriztek őseink…


Magyarország kormánya részéről fontosnak éreztük és érezzük, hogy mindezek tekintetében támogassuk a magyar közösségeket.

 

Szilágyi Péter

 

Szilágyi Péter a továbbiakban beszélt a támogatásokról is, amelyekkel óvodákat, iskolákat és intézményeket biztosítottak a felvidéki magyarság számára. Olyan hálózatot sikerült kiépíteni, ahol az óvodától az egyetemig anyanyelvükön tanulhatnak a felvidéki magyar gyerekek.

 

Keszegh Béla Komárom város polgármestere a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének fontosságát hangsúlyozta:

 

Nemcsak az a célunk, hogy a hiányzó embereket pótoljuk, hanem a pedagógus társadalomnak a rangját és megbecsülését olyan rangra emeljük, ahol a legjobbak kapnak helyet, mert a legnagyobb kincsünket, a következő generációt bízzuk rájuk. Éppen ezért kell a legmegfelelőbb körülményeket biztosítani számukra…


Meghajtjuk fejünket Önök előtt… kívánjuk, hogy legyen nagyon kellemes az ittlétük, kívánjuk  hogy érezzék nagyon jól magukat, és mi mindig szívesen látjuk itt Önöket, Komáromban…

 

Keszegh Béla

 

A rendezvény legfelemelőbb pillanatai közé tartozott a SZMPSZ Nyári Egyeteme indulásának 30. évfordulója alkalmából az egyes szervezetnek adományozott emléklapok átadása, amelyet elsőként a  Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága képviselőjének nyújtottak át.

 

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Jókai Mór Nyári Egyetem nyitórendezvényének ünnepélyességét – mely egyidőben fut a  Rimaszombatban tartandó II. Rákóczi Ferenc  Nyári Egyetemmel – Korpás Éva, Vadkerti Imre, valamint Écsi Gyöngyi, a magyar kultúra nagyköveteinek művészi előadása tette emlékezetessé.

Vadkerti Imre
Korpás Éva
Csépe Valéria
Écsi Gyöngyi

 

Az ünnepséget követően az első előadást Csépe Valéria akadémikus, a magyar Felsőoktatási Bizottság elnöke tartotta, Quo vadis közép-európai közoktatás? címmel. Az MTA TTK Agyi Képalkotó Központja kutatóprofesszorának előadását óriási érdeklődés övezte.

 

A 30. alkalommal megrendezett Jókai Mór Nyári Egyetem az első pillanattól óriási lendülettel indult.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.