Mottó: Erőt, tisztességet! – huszár köszönés

 

A XII. Görgei Emléktúra útvonalának ez évben az Ózd–Martonfala–Jeszte–Ajnácső útvonalat választotta a szervező, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület. Az útvonal végighalad a Barkóság szívén, érinti a magyarországi Hangony-, és a felvidéki Macskás-patakok völgyét. Az emléktúra célja megismertetni a huszárság történelmét, hagyományát a vidék népének és nem utolsósorban megemlékezni a 1848/49-es szabadságharcról és annak csatáiról.

 

Jesztére pénteken délben értek a huszárok, majd bemutatót tartottak a közönségnek. Volt itt impozáns felvonulás, csikósbemutató, csatajelenet és huszárpárbaj. A felvonuló huszárokat Zagyi Katalin, a község polgármestere köszöntötte. Köszöntőjében kiemelte, nagyon örül, hogy a huszárok ismét Jesztét választották déli megállónak, úgy érzi, ez bizonyság arra, hogy az elmúlt években a jesztei bemutatók jól sikerültek.

 

 hirdetes_810x300  

 

Ézsiás Vencel, a Magyarországi Katonai és Huszár Hagyományőrző Szövetség alelnöke a  huszárságról, annak történelméről beszélt, hangoztatva, hogy a Magyar Huszár egy történelmileg elismert jelenség, mára már jegyzett Hungarikum.

 

A résztvevők megkoszorúzták a Hősök Emlékművét, majd lezajlott a lovasbemutató.

 

Ezután a huszárokat finom ebéddel vendégelte meg a község. De nemcsak ők, hanem a lovak is el lettek látva zabbal, válogatott szénával és tiszta vízzel. Szusszanhattak egyet a vendégek a további útjuk előtt, amely Gömöralmágyon keresztül Ajnácskőre vezetett.

 

 

Figyelmesen szemlélődve és utánaolvasva megtudhattuk, hogy Jesztére, erre a kis barkó községre három dolog jellemző:

 

– a kemény munkához szokott emberek,

– a magyarságtudat – a népszámlálás adatai szerint Jesztén vallotta magát a nép a legnagyobb arányszámban magyarnak a Felvidéken,

– az itteni asszonyok főzik a legfinomabb töltött káposztát a vidéken (a tyúklevesről nem is beszélve).

 

Zagyi Gyula a polgármesternő férje és mezőgazdasági vállalkozó. Kérdésünkre elmondta, hogy a rendezvényre már jó ideje, tudatosan készültek. Bebiztosították a helyszínt, az ebédet, a déli pihenőt nemcsak az emberek számára, de a lovak számára is. Nem kevés törődést jelent egy ilyen program kivitelezése, a felesége lázban égett miatta egész héten. Szerencsére azonban sok segítséget kapott az emberektől a községben és családjától is. A lányuk, aki épp itthon van Angliából a családjával, szintén sokat segítettek a szervezésben. Úgy látja, a bemutató jól sikerült, méltó volt az előző éviekhez képest.

 

 

A Körkép.sk érdeklődött azzal kapcsolatban is, hogy felesége indul-e a polgármesteri választáson ősszel:

 

„Nem tudom megmondani, még nem döntötte el. Nagyon nehéz helyzetben van, kis falu, sok munka. A másik oldalon viszont látom rajta, hogy él-hal a munkájáért. Meglátjuk. Én nem erőltetem, majd ő eldönti.”- hangzott Zagyi Gyula válasza.

 

 

Mede Géza

Képek:  Adrienn Johnson és Mede Géza felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.