Nyitókép: Körkép.sk

 

Szórakoztató őszköszöntések a járásban. 

 

A hagyományokhoz híven idén is elbúcsúztatták a nyarat a Dunaszerdahelyi járás településein. A program-összeállítás során a szervezők elsősorban a kikapcsolódásra, a gyermekek szórakoztatására helyezték a hangsúlyt.

 

Augusztus végi kikapcsolódás Nyárasdon

 

 hirdetes_400x285  

Nyárasd Község Önkormányzata is nyárbúcsúztatót tartott. A szervezők a gyermekek szórakozásáról is gondoskodtak, volt arcfestés, légvárak, interaktív koncert.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A zenei kínálat sem okozott csalódást. Színpadra lépett többek között a magyarországi Cairo együttes, Kozso (Ámokfutók), valamint Dr BRS is.

 

 

 

 

 

A magyarországi fellépők előtt nyárasdi és csallóközi tehetségek kaptak teret. A zenés-táncos eseményre sokan érkeztek. A szervezők elmondása szerint több ezren búcsúztatták Nyárasdon a nyarat.

 

 

A helyi alapiskola udvarában jótékonyság kapott teret. A szülői szövetség nyárasdi szervezetének képviselői különféle finomságokkal, italokkal várták az érdeklődőkez. A befolyt összeget az alapiskola javára fordítják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csilizradványi szórakozás

 

A csilizközi faluban falunappal egybekötött kikapcsolódásra várták az érdeklődőket. Míg a gyermekek vidáman légvároztak, addig a felnőttek beszélgettek, figyelve a kulturális műsorszámokat.

 

Bősi vásárlás a természet lágy ölén

 

Nyárbúcsúztató és egyúttal őszköszöntő vásárlásra hívták a szervezők az érdeklődőket a településen. A Duna-menti termelői piacon többek között régióbeli kézművesek, termelők vettek részt.

 

 

 

A szervezők „állatsimogatót” is biztosítottak a jelenlévőknek. A gyermekek örültek a lehetőségnek, hiszen akadtak, akik eddig csak fényképeken vagy a mesében látták az adott állatból.

 

 

 

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.