Régió

Keszegh Béla ismételne Komáromban – bemutatkoztak a város független képviselőjelöltjei

25 fős teljes listával vág neki a választásoknak a Keszegh körül csoportosuló független képviselőjelöltek csapata.

Nyitókép: Körkép.sk

 

25 fős teljes listával vág neki a Keszeg Béla körül csoportosuló független képviselőjelöltek csapata az október 29-i önkormányzati választásoknak.

 

A város jelenlegi, regnáló polgármestere bizakodó az eredmények szempontjából. A csapat szeptember 12-i sajtótájékoztatóján Keszegh úgy fogalmazott, hogy nyerni szeretnének és megőrizni súlyukat a képviselő-testületen belül. Arra számít, hogy a vele együtt induló független jelöltekkel olyan stabil többséget tudnak kialakítani az önkormányzatban, amely a fejlődést tudja támogatni.

 

„Nincsen sofőröm, nincsen kommunikációs részlegünk, pedig a legtöbb városnak van. Mi a munkában hiszünk. Ami az alpolgármestereket illeti, a jelenlegiek munkájával elégedett.”

 

Kérdésünkre válaszolva azt is elmondta, hogy elégedett a jelenlegi két alpolgármester munkájával, a jövőre nézve ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy alpolgármesteri posztokat pártpolitikai alapon osztogassanak.

 

„Nincs szükség arra, hogy valaki csak azért ott üljön és eltartsuk őt, mert egy pártnak a tagja”

 

– reagált.

 

 

Négyéves munkájukkal kapcsolatban elhangzott, hogy csapatuk az elmúlt időszakban egyedüliként tudott együtt maradni az önkormányzatban, és új személyek is csatlakoztak hozzájuk.

 

„A tapasztalat és az új erő az, ami részünkről meghatározza Komárom jövőjét az elkövetkező időszakban is. Nem pártpolitikai szempontok alapján, hanem hiteles komáromi személyiségek fogtak össze az októberi választások előtt”

 

– jegyezte meg.

 

Az elkövetkező időszak történéseit ismertetve elmondta, hogy kampányuk első részében az elvégzett munkával kívánnak elszámolni, melyet egy 64 oldalas kiadványban juttatnak el a komáromi háztartásokba. Ízelítőként kiemelte, hogy a városnak szinte minden területen – mint például az iskolák, utak, hulladékgazdálkodás – sikerült előre lépnie.

 

„Több területen soha nem volt még ilyen fejlesztés Komáromban. Külső forrásokból és önerőből sem tudott még soha ennyit fordítani a város fejlesztésekre, mint az elmúlt négy évben”

 

– fogalmazott.

 

 

A jövőbeli terveiket illetően megtudtuk, céljuk, hogy olyan méltó állapotába kerüljön a város, amilyennek látni szeretnénk. Elsődleges szempontként a családok terheinek az enyhítését említette.

 

„Az energiaválsághoz a város egész tevékenységének igazodnia kell”

 

– nyomatékosította Keszegh.

 

A képviselőjelöltjeiket szerinte az köti össze, hogy a szakmájukban mindannyian hiteles emberek, letettek már valamit az asztalra és a közösségi életben is tettek Komáromért.

 

Komáromnak biztonságra, tapasztalatra és fejlődésre van szüksége. Ezt szeretnénk folytatni, hiszen számtalan projektet elkezdtünk. A jövő évben 5-6 nyertes pályázat átadására kerülhet sor

 

– emelte ki a polgármester.

 

 

Elhangzott továbbá az is, hogy Komáromnak erős pozíciót sikerült kiharcolnia az elmúlt időszakban Budapest, Pozsony és Nyitra irányából is. A további fejlesztések lehívása érdekében uniós forrásokra is számítanak.

 

„Nekünk nincsenek külső szponzoraink, támogatóink, nincs pártkassza mögöttünk, az egész kampánybüdzsét mi magunk adjuk össze, amit transzparens számlán kezelünk”

 

– jegyezte meg.

 

„Nem lesz nagykoncert, nem lesz úthenger Facebook-kampány sem, mi abban hiszünk, hogy az eredményekre kell alapozni. Lájkok helyett a személyes találkozókra helyezzük a hangsúlyt

 

– fogalmazott Keszegh.

 

Mint mondta, Komárom példaértékű abban, ahogy a szlovákok és a magyarok együtt tudnak dolgozni. Van az az együttműködési forma, amikor a kölcsönös tiszteletre építve mindenki segíti kibontakozni, elfogadni a másikat, hiszen ez a város mindig sokszínű volt.

 

Lesz polgármester-jelölti vita?

 

Kérdésünkre válaszolva Keszegh Béla megerősítette, hogy rendezett körülmények között szívesen vállal polgármester-jelölti vitát is kihívóival. A Körkép.sk ezzel kapcsolatban Keszegh Bélán kívül már felkérte erre Bauer Ildikót (Szövetség-Aliancia) és Etheykatz Tímeát (független) is. Keszegh és Bauer örömmel fogadta el a felkérést, Etheykatz cikkünk megjelenéséig nem mutatott érdeklődést a lehetőség iránt.

 

 

A Keszegh-gel jelenlegi, újra induló képviselők névsora:

 

Bende István, Bujna Zoltán, Gajdáč Ondrej, Horváth Attila, Ipóth Szilárd, Keszegh Margit, Kovács Dávid, Molnár Marian, Ruman Patrik, Ryšavý Boldizsár, Stubendek László, Szabó Csilla, Szénássy Tímea, Varga Tamás, Vetter János

 

Új jelöltek a csoportba:

 

Bottyán János, Filkó Gabriella, Földes István, Grassl Ferdinánd, Kopják Angelika, Lévai Silvia, Polach Jaroslav, Szayka Róbert, Mihalička Róbert, Vlček Erik

 

A sajtótájékoztató élőben rögzített felvétele alább visszanézhető.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket