Nyitókép: Körkép.sk

 

Kevéssel 18.00 óra előtt érkezünk a helyszínre. Bombasztikus reklám, fizetett hirdetés nélkül szerényen, de annál határozottabban várja a doktor úr a választókat a Sikabonyi Közösségi Házban. Minden felesleges allűr, kampányidőszakban megszokott külső máz, cicoma nélkül.

 

A kisasztalon sósperecek és ásványvíz, a teremben, a sor elején egy koktélasztal és egy beszélgetőtárs. Kezdődhet is a rendezvény.

 

Horváth Zoltánt főként orvosként, főorvosként, a város korábbi alpolgármestereként, a női kézilabdaklub elnökeként ismerik Dunaszerdahelyen és környékén.

 hirdetes_400x285  

 

Az elkövetkező egy órában egy kellemes beszélgetés veszi kezdetét, a szereplők bevallása szerint minden létező kampányforgatókönyvet megbontva. Mi is megerősíthetjük, hiszen még az ellenfelek elismerése, egy-egy ötletük méltatása is belefér.

 

 

A figyelmes szemlélő azért persze a sorok között látja, Horváth Zoltán pontosan tudja, hogy mit akar. Mint ahogy világos elképzeléssel is rendelkezik a város irányítását illetően.

 

„Változásra van szükség. A legnagyobb gond a „Jól van az úgy” hozzáállás,“

 

mondja. Beszél arról is, hogy a hivatal helyett a képviselő-testületnek kellene irányítania a várost, a városi képviselőknek pedig sokkal nagyobb felelősséget adna.

 

„Puha Gyurit minden körzetbe,“

 

hangzik el az óhaj, jelezve, hogy a polgármesterjelölt szerint Sikabony városrész képviselője jól végzi a feladatát a testületben.

 

 

És hogy MUDr. Horváth Zoltán miért nem pártjelöltként indul, hanem függetlenként?

 

„Alkalmatlan vagyok pártpolitikára. Mint ahogy nem gondolom azt sem, hogy mindenhez értek. Egy polgármesternek el kell tudnia fogadnia azok véleményét, akik jártasabbak nála az adott témában,“

 

jön a meglátás.

 

Az idő halad, a perecek fogynak, a hangulat egyre közvetlenebb, barátibb. A mintegy 40 fős hallgatóság láthatóan kedveli a jelöltet, figyel minden szavára.

 

Horváth pedig folytatja. Olyanokat mond például, hogy aszfaltgőz nem generál karikát, ami félreérthetetlen jelzés arra, hogy városainkban és falvainkban szinte éjjel-nappal búgnak a munkagépek, mert kampány van.

 

„3,5 évnek elégnek kell lennie egy polgármesternek arra, hogy teljesítse programját. Az utolsó fél év már a nyugalomról szólhatna. Kétszer 4 évnek pedig elégnek kellene lennie egy polgármesternek. Az amerikaiaktól ha valamit átvehetünk, az ez a megkötés,“

 

– mondja.

 

 

Az est során kitér még a női kézilabdaklub sikertörténetére, a támogatási rendszer átértékelésének szükségességére, de elárulja azt is, hogy pályakezdőként majdnem katonaorvos lett belőle.

 

A legfontosabb, hogy ne legyünk közömbösek

 

– foglalja össze kérését a jelenlévők felé.

 

Megfontoltan, emberien – hirdeti Dunaszerdahely független polgármesterjelöltje, Horváth Zoltán, aki legutóbb alig pár szavazattal maradt csak le a polgármesteri székről. Október 29-én Felvidék-szerte választanak. A dunaszerdahelyiek is…

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.