Nyitókép: Körkép.sk

 

Kellemetlen meglepetés érte a gömöri és kishonti régió lakosságát. Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedésügyi miniszter az R2-es Mýtna–Lovinobaňa, Tomášovce szakaszának átadásán bejelentette, hogy az elkövetkező 10 évben búcsút inthetnek a Losonc és Kassa közötti, Rimaszombat és Rozsnyó érintésével tervezett déli autópályának.

 

Az ok: nincs elég gépkocsi, túl kevés a forgalom ahhoz, hogy egy ilyen infrastrukturális fejlesztés megérje az államnak.

 

Doležal szerint Losonc és Kassa között az autópálya, illetve gyorsforgalmi út építésének megtérülési költségei nem biztosítottak. Így legalább 10 évig biztosan nem épül autópálya Szlovákia ezen részén. Ha lesz is infrastruktúra-fejlesztés, az legfeljebb az első osztályú utak szintjén történhet. Szóhasználata azonban itt is feltételes módban történt. A miniszter az alábbi videóban 3:30-tól beszél a gömöri autópálya építésének elhalasztásáról.

 

 hirdetes_810x300  

 

A pénzügyminisztérium Értéket a pénzért osztálya számításai szerint egyszerűen kevés a gépkocsi, túl alacsony intenzitású a forgalom a környéken.

 

Kép forrása: My Losonc, Fb-reprofoto

 

Legutóbb 2019-ben járt felelős politikai vezető a térségben. Akkor arról volt szó, hogy az első munkagépek már 2023-ban megjelenhetnek Rimaszombatban és környékén. Ma már tudjuk, hogy a terv terv marad, habár a megvalósíthatósági koncepcióba már legalább 12 millió eurót fektettek.

 

A helyi polgármeserek csalódottak a döntést illetőek. Szerintük az 50-es főút Bátka környéki felújítása ugyanis legutóbb megmutatta, hogy a déli autósforgalom jelentős.

 

Figyelemfelkeltő útlezárás Nemesradnóton

Kérdés, hogy az építkezés leállítása milyen hatással lesz a rimaszombati ipari parkba készülő cégek és vállalatok döntésére.

 

Korábban már aláírásgyűjtés, forgalomkorlátozás is volt a régióban az építkezés felgyorsítása érdekében. Hiába. A déli régión keresztül utazók jónéhány évre elbúcsúzhatnak az autópályától Gömörben és Kishontban.

 

Ugyanúgy mai hír kissé északabbról, hogy a zsolnai vasúti csomópont az elkövetkező időszakban várhatóan mintegy 300 millió euró összegű fejlesztési támogatást kaphat az Európai Újjáépítési Csomag Szlovákiának járó keretből. A helyiek már a vasútállomás időközben műemlékké nyilvánított épületének felújítását is tervezik. Ugyanúgy az R4-es, Eperjes környéki szakaszát is várhatóan idén adják át.

 

Körkép.sk/RTVS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!