Nagybalogon a hétvégén „Málenkij robotra” emlékeztek (Képekkel)

Nyitókép: Körkép.sk

Mottó:

„Csupasz csontig elapadva nem bírták a robotot, messzeföldön a lágerben de sok férfi maradt ott.

Orosz földön meggyötörve a halálé lettek ők, titkon őrzik csontjaikat a jeltelen temetők.”

(Részlet egy ismeretlen szerző verséből)

A Rimaszombat melletti Nagybalogon a II. világháborúban kényszermunkára ítélt emberekre emlékeztek a hétvégén. 1945. január 18-án a községből 136 fiatalt hurcoltak el „Málenkij robotra” a Szovjetunió területére, ukrán szénbányákba.

A település életében máig nagy hatással bíró, szomorú eseményről a helyiek minden évben megemlékeznek. Így történt ez most is, mintegy 30 ember jött el főt hajtani és koszorúzni a templom mellett levő emlékmű elé. Tették ezt most olyan időszakban, amikor a kényszermunka helyszínein értelmetlen háború dúl, és ami talán a lelkekben még szomorúbbá teszi az emlékezést.

„A második világháború végéhez közeledve a várva várt béke helyett a szovjet hatalom kegyetlen megtorlása következett. A Vörös Hadsereg bevonulásával már 1944 őszén megindult a civilek tömeges elhurcolása. Ennek legfőbb oka az óriási munkaerőhiány volt, ugyanis a Szovjetunió a háborúban 30 millió embert veszített. A munkaerő-beszerzéshez indokul a kollektív bűnösség elvét használták, amelynek alapján Kelet-, Közép- és Délkelet-Európából deportálták szovjetunióbeli kényszermunkára elsősorban a németeket, aztán a német hangzású neveket viselő embereket, később a magyarokat és tulajdonképpen bárkit, csak hogy pótolják a veszteséget és elkezdhessék a lerombolt területek újjáépítését, a gazdaság újraindítását”

– mondta ünnepi beszédében Pál Csaba, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke. Majd így folytatta:

„1949  decemberében, 5 kegyetlen év után értek haza az utolsó túlélők. Sajnos 19-en már nem térhettek vissza szeretteik közé.”

Beszéde végén hangsúlyozta:

,,A múltat nem lehet és nem szabad elfelejteni vagy kitörölni. Nekünk és a jövő nemzedékének feladatunk az áldozatok emlékét, akik ártatlanságuk ellenére kegyetlenül megszenvedtek magyarságukért, megőrizni és nem elfeledni!”

A megemlékezésen a továbbiakban a Szolyván 1944-ben ismeretlen szerző által írt írt „Lágerballada” című verset Gebe László, a község lelkésze szavalta el, majd a Szivárvány énekkar a „Fogolykarácsony Szolyván” című versből énekelt részleteket.

A megemlékezés végaktusaként a jelenlevők megkoszorúzták az emlékművet. Koszorúztak: a Csemadok Nagybalogi Alapszervezete (főszervező), a Szövetség-Aliancia párt Rimaszombati Járási Titkársága, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete, a Nagybalogi Református Egyházközség és Nagybalog község.

A Himnusz eléneklése méltó befejezése volt a rendezvénynek, amivel a magyar kultúra napjára is emlékeztek.

Mede Géza

Képek: Czégény Veronika. Mede Géza