Nyitókép: Polícia SR – Nitriansky kraj/Facebook

 

Egy 22 éves gútai férfi február 3-án, pénteken este megtámadt egy másik férfit a komáromi vasútállomáson – tájékoztatott a rendőrség. Elmondása szerint a támadó odalépett az áldozathoz, és ököllel arcon ütötte. Ezután egy konyhakéssel legalább hatszor nagyobb intenzitással megszúrta a 26 éves férfit a fején, a nyakán, a mellkasán és a hasán. Az orvos szerint az áldozat 28 napon túl gyógyuló, életveszélyes, súlyos sérüléseket szenvedett. A támadó megszökött a tett helyszínéről.

 

„Annak ellenére, hogy nem volt szemtanújuk, a komáromi bűnüldöző nyomozók intenzív munkájának köszönhetően az értesítést követő néhány órán belül sikerült tisztázniuk a tettet és elfogni a gyanúsítottat”

 

– közölte a rendőrség a közösségi oldalán.

 

 hirdetes_810x300  

A nyomozó február 4-én, szombaton emberölési kísérlet különösen súlyos bűntettével vádolta meg a támadót. Ezt követően az illetékes ügyészségnek javaslatot tettek a vádlott előzetes letartóztatására.

 

„Az elkövető tettének indítéka egyelőre nem ismert. Nem volt kapcsolat közte és a sértett között, véletlenszerű áldozat volt. Az ügyben még folyik a nyomozás”

 

– tette hozzá a rendőrség.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!