Nyitókép: Forró Krisztián Fb-oldala

 

Gömör és Nógrád megye magyar aktivistái az idén Rimaszombatban rendezték meg az Összetartozás napját. A kultúrház nagyterme megtelt érdeklődőkkel, akik nemcsak a Rimaszombati, de a Losonci, Nagyrőcei és a Rozsnyói járásból is eljöttek a rendezvényre. A rendezők – a Szövetség-Aliancia párt, a Baráti Körök, Femaro, Purt, GICS, ICS – megbízásából a házigazda ezúttal Rimaszombat volt, akik – jól láthatóan – hatalmas munkát végeztek el a sikeres rendezvény érdekében.

 

A műsorban, amelyet Kovács Magdaléna vezetett, periodikusan változott a kultúrműsorok sora és a Szövetség-Aliancia párt politikusainak ünnepi beszédei.

 

 hirdetes_400x285  
Kovács Magdaléna

 

A kultúrműsor keretén belül szerepeltek a Fülekkovácsi Csemadok Alapszervezet és Mezei Csokor Énekkar akik Cserebogár, sárga cserebogár címmel egy szerkesztett irodalmi műsort adtak el elő, szerepelt a Horyzone háromtagú, fiatalokból álló együttes, ők Petőfi megzenésített verseivel léptek fel. A közönség láthatta a Harkácsi Asszonykórust túróc menti népdalokat előadni, majd a legvégén tanúja lehetett az újraalakult Gömöri Cigányzenekar fergeteges műsorának. Színvonalas, nagyszerű élményt nyújtó műsorukban elhangzott Dinicu Pacsirtája is. A közönség állva tapsolta meg őket.

 

Halász Attila

 

Az ünnepi beszédek sorát Halász Attila, a Szövetség-Aliancia rimaszombati járási elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy Gömör és Nógrád immár hatodszor rendezett összetartozás napját, amelynek célja összekovácsolni-összetartani a magyarságot.

 

„Büszkék vagyunk, hogy itt vagyunk a palócok földjén és szólunk az összetartozásért, a kitartásért egy olyan világban, ahol mindenki az egyéni érdekekről beszél. Csak szövetségben leszünk erősek.”

 

Beszélt arról is, hogy ősszel a Rimaszombati járásban lett a pártnak a legtöbb megválasztott polgármestere, képviselője, a legtöbb megválasztott megyei képviselője. Köszönet érte a választóknak. Nagy eredménynek tartja, hogy van egy megyei alelnökük, alpolgármesterük Rimaszombatban és van egy, a beruházásokkal foglalkozó megyei megbízott, Cziprusz Zoltán személyében.

 

Marcinkó Zoltán a Losonci járás nevében beszélt:

 

„Ez a – Cziprusz Zoltán által kezdeményezett – közösségi rendezvény már fogalommá vált. Az egymás iránti hozzáálláson változtatnunk kell. Magunkon kell kezdenünk, úgy várhatjuk el másoktól is. Kívánom, hogy Gömör és Nógrád közössége mutassa meg erejét a szeptemberi választásokon”.

 

Gömöri cigányzenekar

 

Deák János

 

Deák János a Szövetség-Aliancia Nagyrőcei járási elnöke:

 

„Az otthon az a hely, ahová szívesen térünk vissza mindig. Oda tartozunk, ott vagyunk együtt. A lokális politika rólunk kell, hogy szóljon, ügyelnünk kell az apró dolgokra is. Vegyük észre a köztünk levő hamis prófétákat, tisztességes, jóakaratú emberekre van szükségünk. Ez nagy erőt és önfeláldozást igényel mindnyájunktól.”

 

Beke Beáta

 

Beke Beáta Rozsnyóról jött:

 

„Nagyon nehéz időszakot élünk, az a kérdés, hogyan vészeljük át? Mi gömöriek ezt tudjuk, nekünk gömörieknek van ebben tapasztalatunk. Az összetartozás segít, 2016-ban részt vettem a Palóc Világtalálkozón, ott éreztem igazán, hogy együtt erő vagyunk.”

 

Cziprusz Zoltán évértékelőt tartott a párt gömöri és nógrádi munkájáról.

 

Cziprusz Zoltán

 

Arról beszélt, hogy három évvel ezelőtt állott itt utoljára az Összetartozás napján. Utána jött egy sikertelen választás, majd a COVID. Három év után a szervezőknek, de közülük is főleg Pál Piroskának köszönhetően tele a kultúrház nagyterme, 450-en vannak itt ma. Köszöni mindenkinek.

           

„Nem jutottunk be a parlementbe, de jött néhány siker is. Összeállt a közös párt, egymással már barátok vagyunk.  A népszámlálás kimutatta, hogy a járásunkban emelkedett a magyarok száma. A romák magyarnak vallották magukat – köszönet érte. És aztán jött ősszel a nagy győzelem a helyhatósági és megyei választásokon. Rozsnyónak gratulálnom kell, megmutatták mindnyájunknak, hogyan kell kampányt csinálni. Köszönet érte. De köszönet jár a a szervezeteinknek, mint a Femaro, Purt, Baráti Körök, ICS és még sokan mások. Szeptemberben jön a „D-nap“, országgyűlési választások jönnek. Ki fog felkerülni a listára? Csak az a lista jó, amely figyelembe vesz mindent. Mi fel vagyunk készülve a kemény harcra, győznünk kell, győzni fogunk. Hajrá Gömör, hajrá Nógrád!”

 

mondta hévvel Cziprusz.

 

 

Forró Krisztián a Szövetség-Aliancia országos elnöke ünnepi beszédében az összetartozásról beszélt, amit szerinte nem lehet elégszer hangsúlyozni. Majd így folytatta:

 

„Több éven keresztül pesszimistán éltünk. Elszoktunk a sikertől, de ősszel felsorakoztunk a legsikeresebb pártok közé Szlovákiában, és ez önbizalmat ad. Polgármesterek, képviselők köszönjük. Most mi vár ránk? A siker után tovább kell lépnünk. Ha nem egymást akarjuk legyőzni, akkor sikeresek leszünk. Rendkívüli időket élünk, vannak, akik ellenségnek állítják be a magyarokat, csak magunkra számíthatunk. A szlovák pártok sokat ígértek, de rá kellett jönnünk, hogy számukra a magyarság még mindig másodrendű, háborús bűnös nemzet. Nagyon sok munka vár ránk. Hajrá magyarok!”

 

– zárta beszédét Forró Krisztián.

 

 

Végül Berényi József, az MKP platform elnöke szólt az egybegyűltekhez. Arról beszélt, hogy egy rendkívüli rendezvény a mai, ahol az anyanyelv összeköt mindenkit. Beszélt arról, hogy szolidaritást kell vállalnunk Ukrajnával, annak ellenére, hogy kárpátaljai sorstársainkkal nem úgy bántak, mint kellene.

 

„Sok szlováknak tudomásul kell venni, hogy mi magyarok vagyunk. Nekünk Dunaszerdahely, Dunaszerdahely és Kassa, Kassa lesz mindig. Ne szlovákosodjunk el, legyünk minél többen magyarok.”

 

hangsúlyozta Berényi József.

 

A rendezvény a magyar himnusszal ért véget.

 

Horyzone együttes

 

A Körkép.sk megkérdezett néhány résztvevőt, mi volt a benyomása, hogy tetszett neki a rendezvény?

 

Béres Erika Sajószentkirályról:

 

„Tetszett, az összefogásról szólt, úgy gondolom, jó kiindulási alap a szeptemberi választások előtt.”

 

 

Tőre Géza Sávolyból:

 

„Szép dolog az összefogás, összetartozás, de talán ezeknek a platformoknak nem kellene lenniük. Úgy sikeresebbek lennénk. A rendezvény nagyon tetszett.

 

Zagyi Katalin Jesztéről:

 

„Az tetszett, hogy nagyon sokan voltunk. No, meg az a cigányzene a műsorban, az megért mindent.”

 

Forró Krisztián pártelnök:

 

„Nagyon jó szervezés volt, hatalmas munkát végeztek a szervezők. Örülök, hogy minden az összetartozásról szólt, csak így leszünk sikeresek.”

 

A Fülekkovácsi Asszonykórus

 

További képek:

 

 

Mede Géza

képek a szerző felvételei

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.