Nyitókép: Halász Béla Fb-oldala
Egymásnak adják a kilincset a gútai városházán az államigazgatás fontos szereplői, illetve a pártvezetők. A szűkös állami források ellenére a helyi polgármester, a független színekben nagy többséggel választást nyert Halász Béla igyekszik megyei és országos szinten egyaránt maximalizálni a lehetőségeket a város és a régió fejlesztése érdekében.
Az elmúlt napokban több komolyabb fejlesztést jelentett be, melyekre nagy szükség volt, de az elmúlt években nem került rá sor.
Kezdődnek az útfelújítások, zajlik a parkosítás
Gúta sok helyütt harminc év lemaradást igyekszik most behozni. Ennek egyik részeként helyi viszonylatban soha nem látott nagyszabású útfelújítást hajtanak végre a városban.
„A Béke (Mierová) és az Állomás (Staničná) utca egész 2,9 kilométeres szakasza kaphat új aszfaltburkolatot a nyár folyamán. Az anyagot a következő önkormányzati ülésen, június 5-én terjesztjük be a képviselők elé, a közbeszerzés már folyamatban, így ez már csak formalitás. Ezzel a lépéssel egy nagyon sokéves adósságot törleszt a város ezen utcák lakosaival szemben”
„Ez az év a biztonságé lesz, ahogy ígértük”
A Prágai tér lakói pedig új kiülőt kaptak. Gútán komolyan veszik a B-terv megvalósítását, mely az új polgármester választási programjának megnevezése volt.

Megosztás:
Címkék: Gúta Halász Béla útfelújítás
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.