Nyitókép: SME/Marko Erd

 

Robert Fico az Alkotmánybíróság elnöke akar lenni. Olyannyira, hogy a koalíciós partnerét – aki a nyilvános szavazás során nem hajlandó Fico hadjáratát támogatni – választás elé állította: vagy nem választja meg azokat a jelölteket, akiket Kiska hajlandó kinevezni, vagy szétveri a koalíciót.

 

Ez annak az egykori kormányfőnek a képe, aki a sajtótájékoztatókon nemcsak a maradék méltóságát tépi darabokra, hanem annak a látszatát is, hogy saját magán kívül más is érdekli.

 

 hirdetes_810x300  

Nyilvánvaló, hogy a volt kormányfőt a saját pártja sem tudja megállítani, Fico pedig az egész pártot magával rántja a sértődött, tönkretett, dühös, s végső soron az ország számára veszélyes politikusok mečiari árkába.

 

Abból, amit Fico ma véghezvitt, mi érdeke van a választónak?

 

Értéktelenítette a választólapokat és ezzel együtt azt az igyekezetet is, hogy a parlament alkalmas jelölteket válasszon ki az államfőnek. Megakadályozta, hogy az országnak működőképes Alkotmánybírósága legyen, ne pedig egy Fico vezetése alatt álló politikai panzió.

 

A Smer képviselője élő adásban erőszakolta meg a jogállamot, mert a politikai bagázsával együtt nem képes magát belegyömöszölni abba a pozícióba, amit kinézett magának.

 

A koalíció sorsa ismét attól függ, hogy mit fog csinálni Bugár Béla. A Most-Híd elnöke most már arra sem hivatkozhat, hogy gátat kell húzni a fasiszták ellen. Ez a fal már nem létezik, hiszen a legerősebb pillér már a fasisztákkal tárgyal.

 

Sme.sk, Beata Balogová: Fico na tlačovkách trhá posledné kusy svojej dôstojnosti

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.