A szlovák Šport napilap szombati számában lettem figyelmes egy hirdetésre, amit focirajongó létem ellenére még eddig valahogy nem vettem észre. A Šport Travel cég hirdetéséről van szó, amely az angol liga meccseire szervez utakat – ez rögtön fölkeltette érdeklődésemet. Üröm volt az örömben, hogy a reklám sajnos az árakat is tartalmazta, amiből rögtön sejtettem, hogy idén sem látom meg a Liverpoolt hazai pályán. A díjak ugyanis 15-30 ezer Sk körül mozogtak (eme cikk írása közben már azt is felfedeztem, hogy az árban a repülőjegy sincs benne, tehát angol ligát valószínűleg jövőre sem fogok látni…).

 

Pedig nem értem. Régóta halljuk, hogy a szlovák gazdasági sikert az írországihoz kell hasonlítani. Hát akkor hasonlítsuk egy kicsit. Vegyük példának az egyik legolcsóbb angliai jegyek egyikét, amit a fentebb említett cég 15 ezer Sk-ért kínál. Ez kisebb kerekítéssel a szlovák minimálbér kétszerese. De még mindig csak két ott töltött éjszakáról beszélünk és még az utunk sincs kifizetve…ha két meccset akarnánk látni, akkor természetszerűen ennek a duplájával kell számolni, ami már a szlovák minimálbér 4-szeresét teszi ki, ebben az esetben már nagyjából vehetjük, hogy az egyenlet bal oldala megvan…de valahogy nem ül az összeg, hm…nézzünk csak utána, hátha valami homokszem került az ír csodába…A legtöbb ír szurkoló (összesen cca 7000 ember) egy és ugyanazon utazási irodán keresztül érkezett Pozsonyba, ahonnan a szombati selejtező meccs után lassacskán már eltávoztak, hogy minnél több időt tölthessenek igazi úticéljukban, Prágában, ahol az ír csapat sorsdöntő mérkőzést játszik a hazai cseh válogatottal. Tehát egy hét közép-európai kirándulásra érkezett 7000 ír szurkoló, amit két válogatott meccsük megnézésével meg is spékeltek…Aha, ismét megvan az egyenlet bal fele…Há’ de má’ nehogy igaz legyen a jobb oldala is, hogy 8100 Sk-ba került a rohadt íreknek ez az egész kirándulósdi!!!

Pedig a Sme napilap ezt írja…Ja, hogy nem pontosan? Tényleg, hisz ők az ír minimálbérről beszélnek, ami nem 8100 Sk, hanem 1200 euró…Mégis ül az egyenlet és egyidejűleg sajnos mégsem. Azt hiszem nem is kellene tovább ragozni azt, hogy miért volt 7000 ír Pozsonyban szombaton és lesz talán még több Prágában. Nekik egy havi minimálbérbe kerül egy ilyen kis kiruccanás, mi hozzájuk egy hétre 4-szer ennyiért ruccanhatnánk…De nem is a kiruccanás ára a borzasztó, hanem a ő és mi minimálbéreink és átlagkeresetünk közötti szakadéknyi különbség…Ezt hívják vásárlóerőnek, nem? Illetve vásárlóerő különbségnek, egész pontosan…De ne legyünk telhetetlenek, ők sem egy év alatt kerültek ide, bizakodjunk hogy esetleg nekünk is sikerülhet…

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!