Nemrég fejeződött be az A-csoportos világbajnokság, amelyről érdemes pár mondatban megemlékezni és amelyet mindig mindenki annyira vár, merthogy jelentőségét tekintve vetekszik a karácsonnyal és a húsvéti ünnepekkel, mivel a karácsonyhoz és a húsvéthoz hasonlóan ez is évente kerül megrendezésre.

Idén a hoki őshazájaként ismert Kanada látta el a vendéglátó szerepét és nagyon készültek rá, hogy huszonvalahány év múlva újra hazai csapat vigye el a trófeát. A tajgán és a moszkvai hidegben edződött orosz játékosok, akik először otthon a kádban ismerkednek meg a jég és a korcsolyázás fogalmával (ezért van, hogy egy az egyben kis helyen bárkit megvernek és úgy beforgatják az ellenfelet, ahogy az anyjuk a kirántott húst) persze nem így gondolták. Szép mutatós játékkal, meg egy kis mázlival, el is vitték az aranyat.

A mieink is kint voltak, de a našink teljesítménye után nem volt široký az elnök mosolya. Azóta már talán el is készült az 5000 oldalas mélyenszántó alapos elemzés, amellyel a szlovák hokiszövetség az OLO papírgyűjtési akcióját akarja támogatni. Jó hír viszont, hogy a szlovák hokiválogatott meccseinek mégis csak voltak pozitív hozadékai, mivel a krónikus alvászavarokkal küszködő törzsszulkolók könnyedén, problémamentesen aludtak el a hajnalba nyúló meccseken. Még a benntmaradásért harcoló szlovén hokinagyhatalom egy emberre épülő csapata sem tartotta izgalomban a közvéleményt.

Nem úgy a magyar válogatott, aki Ciprus és Málta előtt végezve kiharcolta az A-csoportos világbajnokságon való részvétel jogát, és ez azt eredményezte, hogy ezentúl a magyar nyomtatású bibliákban Máté evangéliumába besűrítik ezt az eseményt, mint a modern világ legnagyobb csodáját. Pat Cortinát pedig boldoggá avatják, utána pedig szentté, de arra mégegy csodára van szüksége. Ugyan már, ki emlékszik Vitár Robi magyar szakkommentátor beköpésére, amikor egy hoki meccs közvetítése közben egy mondattal jellemezte nem csak saját maga felkészülését, hanem a magyarok hokiét is a következő sorokkal: „És most kiállítják az egész csapatot! … Ja, nem… sorcsere.” Azóta persze már azoknak is alkalmuk volt megismerkedni a hoki szabályaival és a bodicsek fogalmával, akik még nem pogóztak Auróra koncerton.

A szlovák törzsszulkolók egy visegrádi négyes csoportot képzeltek volna el legszívesebben a jövő évi hokivébére, vagy a lengyelek helyett (mivel nem lesznek kint) a sógorokat. Nagy derbik lettek volna, annyi szent. De a jelen állás szerint több mint valószínű, hogy kanada, fehérorosz, szlovák és magyar csoportküzdelmeknek nézhetünk elébe. Majd meglátjuk, hogy mit dob a gép. De csodákra szerintem már ne nagyon számítsunk.

 hirdetes_400x285  
Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!