sport

Jégkoronggála a svájci alpokban: SVK-HUN 4:3

 

A jégről a magyar embernek eddig csak a tavaszi kellemetlenségek jutottak az eszébe, amikor elvitték a termés felét. De a közelmúlt magyar hokisikerei miatt ezután talán a jég fogalma is némileg megmelengeti a magyar ember szívét.

 

A múlt évi fantasztikus A-csoportos vébé kiharcolását követően a magyar csapat 70 év után ismét az elitben folytatja, ill. kezdi (mert ugye 70 évvel ezelőtt még nem beszélhettünk színvonalról… aki látta a 70 évvel ezelőtti meccseket, az tudja, hogy miről beszélek;).

 

Hirdetés(X)

Szóval az első meccsen a „našinkkal“ dobta szét a magyar válogatott nem csak a teóriát, melynek végén emelt fővel távozhattak a pályáról, sok örömet okozva ezzel a szurkolóknak. Szíp volt fijúk! Sok szép sörös megmozdulás volt a pályán és a lelátókon (és persze nálunk is a kocsmában).

 

A lelátókon már csak azért is, mert a hokirajongók zöme még nem látott görögtüzet hokivébén. Szerintem még a tévénéző sem. Mert az első magyar gól után nem csak az érzelmek lobbantak lángra. Nyomkeresővel mi is szétdobtuk a teóriát. A meccs után ő is összeállított pár sort, ezzel is növelve az esélyt, hogy hamarabb kerüljek az ágyba:

 

„Szlovákia – Magyarország 4:3. Mint azt már előzetesen beharangoztuk, ma játszották a hoki VB nyitómecseit, melyek közül a szlovák-magyar derbire a Körkép is fokozottan készült. Tibi kollégával az egyik pozsonyi  bárban ütöttük fel főhadiszállásunkat, az ilyenkor szükséges kellékek biztosítása mellett: sör,  nagyképernyős plazma TV, 4 fős magyar társaság.

 

Rajtunk kívül persze az egész kocsma dugig tele szlovák szurkolókkal. A mérkőzés elején a szlovák csapat lerohanta a magyar válogatottat, akiken talán még érződött a kezdeti megilletődöttség, mert gyorsan gólt is kaptak. A többség azt hitte, a mérkőzés itt le is futott, nyugovóra lehet térni, pedig a java csak most kezdődött. 15 perces késéssel befutott a Tibi, és azt mondta, hogy „sima ügy, a magyarok még kapnak  3-4 gólt, a harmadik harmadban meg úgy is elszáll minden kondijuk, mint nekünk a múlt heti Rimet kupán“.

 

De a hősiesen küzdő magyar csapat a végére ledolgozta 2 gólos hátrányát, és kevésen múlott, hogy a nap (vagy a torna) legnagyobb meglepetését okozva pontot raboljon a sokkal esélyesebbnek tartott ellenfelüktől.  13 másodperccel a vége előtt azonban Bartečko  betalált, így nyertek a szlovákok. Az egész bár örömmámorban úszott, kivéve a mi kis csapatunkat, mely halotti csendben nézte végig a zárószakaszt.“

 

Nyomkereső a meccs végén férfiasan azért még nekem bevallotta, hogy a meccs előtt maga sem tudta, milyen

Kép TASR - Martin Baumann
Kép TASR – Martin Baumann

érzelmeket hoz ki belőle a találkozó, de a végére  minden tisztázódott: miután kétgólos hátrányból fel tudtak állni Szuperék, nem lehetett nem a magyar csapatnak drukkolni.

 

Mert ugye pár nappal korábban írtunk róla egy  beharangozó cikket, amelyben össze-vissza kommenteltünk. Megint bebizonyosodott az a dakota közmondás, miszerint „szép dolog a teória, de meglátjuk, hogy mit dob a gép“.

 

A meccs után már én is férfiasan bevallom, hogy jobban örültem volna egy döntetlennek, mert azért megérdemelte volna a magyar csapat. Az ő teljesítményük csillagos ötös (mert kihozták magukból a maximumot), a szlovákok teljesítménye pedig egy gyenge hármas. Ez nagyon kevés lesz a fehéroroszokra, kanadáról nem is beszélve.

 

A magyarok győzelmének tőlünk csak Nyomkereső egyik szlovák ismerőse örült volna jobban, aki 40 jurót tett fel a győzelmükre. Mégpedig a Sme újságban közölt riport hatására a magyar csapat kapitányával Kangyal Balázzsal, melyben nagyfokú alázatról és szimpátiáról tett tanúbizonyságot.

 

A bejegyzés végére idézzük a szlovák szakkomentátor villámreakcióját röviddel a mérkőzés után: „Örüljünk a győzelemnek, a magyar válogatott több, mint egyenlő partnernek bizonyult. Abban bíztunk, hogy a végére nem bírják majd szusszal, és felőröljük őket. De hősiesen, az utolsó másodpercig küzdöttek. Le a kalappal előttük!“

 

Szerintünk is szép volt fiúk! Tartalékoljatok a fehéroroszokra! A kanadaiaktól nem kell tartani. Pat Cortinanának besenyői informátorunk szerint vannak valami rokoni kapcsolatai, és egy sörért biztos ki tud bulizni egy 1-2 gólos emelt fejes vereséget, míg a „našinkot“ elpakolják. No, akkor csak így tovább, és szorítunk, hogy sikerüljön a benntmaradás.

 

Tibi

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

nyomkereső
2009. ápr. 25. 01:13

Valóban fantasztikus meccs volt. Amikor két perccel a kezdés előtt berobogtam, és a lendület adta kissé hangosabb magyar beszéd után az asztaltársaságom tagjai figyelmeztettek, hogy csendesebben, mert a szlovákok túlerőben vannak, és akár meg is csaphatnak bennünket, kissé visszafogtam magam. A végére azonban már mindenki számára világos volt, ki melyik oldalon áll. Az 52:16 kapura lövési arány ugyan elég világos képet mutat, a magyar csapat mégis hatalmas szívről tett tanulságot. Kár azért az elúszott döntetlenért. Hajrá fiúk, csak így tovább!!!

Xx
2009. ápr. 25. 02:09

:)))))))))))))))

jclayton
2009. ápr. 25. 06:50

jobban örültem volna, ha három góllal simán kikapnak. így meg bosszankodok... azért persze szép volt és óriási pacsi a magyaroknak

beeble
2009. ápr. 25. 08:51

Egyik szemem sír, a másik nevet... Majdnem sikerült a csoda! Szép volt fiúk!!!

polak
2009. ápr. 25. 10:19

ezt nem teljesen értem: "a meccs előtt maga sem tudta, milyen érzelmeket hoz ki belőle a találkozó, de a végére minden tisztázódott: miután kétgólos hátrányból fel tudtak állni Szuperék, nem lehetett nem a magyar csapatnak drukkolni." szóval ha elgyepálták volna a magyarokat, akkor szlovák-drukker, így viszont magyardrukker? Mindig annak, aki éppen - relatíve - jobb?

nyomkereső
2009. ápr. 25. 10:36

Poli, szerintem elég világosan leírtam. Arról van szó, hogy szlovákiai magyarként ide is, oda is tartozom és magam sem tudtam, kinek fogok szurkolni. Ezt csak maga a meccs mutatta meg. A szlovák gólokat tudomásul vettem, a magyar góloknak pedig, látva hősies küzdelmüket, örültem.

Lemans202
2009. ápr. 25. 11:39

Velemenyem : izgalmas meccs, de nem jo. Szlovak csapat minden aranyban felulmulta ellenfelet, kettoben nem : a kapus es a kuzdes!!!Magyar csapat talalt 2 "kapus" golt, szlovakok meg vartak, hogy majd csak utnek a magyarok meg harom ongolt?, ilyen jatek a szlovakoknak nem lessz eleg a tobbi meccsre,mindkettonek jon a BLR es CAN ott latjum majd meg hogy es mi tovabb.Most mar szurkolhatunk mindenkinek... PS.: en egy szlovak baratommal toltottem az estet, es a meccs vereg o jobban szurkolt a magyaroknak mint en,min tobb a melletunk ulo ismeretlen ebmerek is ezen a velemenyen voltak...az est jelszava : szep vol fiuk

seboka
2009. ápr. 25. 11:56

sajnos csak az utolso harmadot lattam, de hat ez is volt a lenyeg. a lovesarany egyertelmuve teszi, hogy _jelenleg_ ki a jobb. szivvel es kuzdeni akarassal sokminden kiegyenlitheto, koszonom a magyar valogatottnak a szep perceket. erdemes volt figyelni, amikor a ket csapat kezet fogott a vegen. sportemberekhez melto viselkedes. (meg ha en ki is allitottam volna a szlovak csapatkapitanyt a vege elott ;)) nyomkereso: nehez lehet ez a meghasonlott allapot, de hat a kulhoni magyar let mar csak ilyen. vagy megsem?

rigi
2009. ápr. 25. 13:29

tényleg nem volt egy jó meccs, de hihetetlenül izgalmas volt...minden elismerésem az elszántságért és a küzdelemért a magyar válogatotté... kicsit sajnos ugyanazt érzem, mint jclayton, ha sima vereség lett volna, gyorsabban el lehet fogadni, így dühítő... de legalább a legelvetemültebb nacionalista szlovák hozzászólók (elolvastam tegnap a meccs előtt a "menjünk együtt sörre" kezdeményezés hozzászólásait a hokej.sk-n) kicsit visszavehetnek... remélem a Fehéroroszokat sikerül legyőzni, vagy ha az nem, később elérni a bennmaradást...

polak
2009. ápr. 25. 13:35

sajnos a magyar "szurkolók" primitívebbjei megcsinálták a szégyent: http://hokej.pravda.sk/pohodova-atmosfera-sa-zmenila-aj-na-bitku-madari-napadli-slovakov-pyr-/sk_hrepre.asp?c=A090424_165528_sk_hrepre_p28 A himnusz alatti fütyülés pedig szintén a no comment kategória.. ha ehhez még hozzávesszük a hokira nem való görögtüzeket, hát nem csodálom ha esetleg állatoknak néznek bennünket.. és még szerencse, hogy a "ki nem ugrál büdös szlovák hej, hej" rigmust nem értette más rajtunk kívül.

rigi
2009. ápr. 25. 14:40

ilyeneken sajnos már ki sem borulok...sajnos ott tartunk, hogy ugyanolyan könnyen tudok elhatárolódni ettől a büdös szlovákozástól, mint ahogy nem dobok minden szlovákot egy kalapba, ha a Slovan meccsen ugyanezt skandálja, csak pepitában... mindenesetre kár érte, főleg a nagyon szimpatikus magyar felhívás után

tibi
2009. ápr. 25. 19:38

na mi a ceco fijuk?... gondoltam en is elolvasom a bejegyzest (mert nem szodaviz mellett szurkol a rendes sportember;)... de viccen kivul a kocsmaban nem lehetett masnak szurkolni, mint a magyaroknak, mert az egesz kocsma hallotta, hogy magyarul szovegelunk, aztan ha elkezdtunk volna pl. a szlovakoknak szurkolni, ugy vettek volna, mintha nyaljuk a segguket... no, ne hogy ma... amugy is volt a szomszed asztalnal egy parasztgyerek, aki allandoan provokalt, es egy hirtelen fejmozdulat siman belefert volna

nyomkereső
2009. ápr. 27. 00:08

Adja a sors hogy ne így legyen, de az eddigi két-két meccsen mutatott forma alapján könnyen lehet, hogy a két csapat egymás elleni eredménye lesz a legjobb teljesítmény, amit a tornán e két válogatott bemutat. Át kell értékelni az igényeket: ez a szlovák válogatott erősségben már korántsem az a válogatott, mely pár éve még dobogós reményekkel rendelkezett.. Persze az is igaz, hogy a magyar csapat igazi ellenfelei még csak most jönnek.

tibi
2009. ápr. 27. 08:52

ugyan mar... en mondtam multkor a kocsmaban, hogy a feheroroszoknak jobb csapatuk van, mint a szlovakoknak... egy jo kapusra mindig lehet epiteni... az utobbi evekben mindig necces meccset jatszottak a szlovakok a feheroroszokkal... csak a szerencsen mulott, hogy mindig behuztak a gyozelmet... ez egy realis eredmeny volt... az meg mar a torna elott le volt tisztazva, hogy a magyarok a kieso csoportban fognak kuzdeni a benntmaradasert... aki mast gondol, az besenyoi dakota szolas szerint csak divatdrukker, es nem ert a hokihoz... persze almodozni mindig lehet

FriendlyFire
2009. ápr. 27. 12:39

tibi: "egy parasztgyerek" Földműves, mezőgazdasági vállalkozó a hegyekben?

tibi
2009. ápr. 27. 13:05

aaaa nem... a videkiek azok inteligensebbek... ez olyan varosi fajta volt, aki meg diszkoba is traktorral jar (mondjuk ez meg nem is lenne baj, de mindig rajta felejti az eket)... a szurkolasa csak a karomkodas sikjara terelodik... hogy pl. "nyird ki a szemetet", "aaa gyenge voltal ocsem, nagyobbat adhattal volna neki", "hehe... jol kietetted"... szoval "tipikus" sportember

tibi
2009. ápr. 27. 13:09

marimnt "jol kitetted" ... meg ilyen hasonlok... de csunyabbakot nem akartam irni, mert nem turik meg a nyomdafesteket:) ... aztan ott a hatam mogott fel meterre, allandoan a fulembe kiabalt, kozben meg csak 18-20 eves kis kolok volt

nyomkereső
2009. máj. 03. 11:58

"könnyen lehet, hogy a két csapat egymás elleni eredménye lesz a legjobb teljesítmény, amit a tornán e két válogatott bemutat." Nagyon úgy néz ki, hogy igazam lesz...

tibi
2009. máj. 03. 21:29

aaa nem... az eredmeny es a teljesitmeny nem egy es ugyanaz... pl. a szlovakok eddig csak egy faintos meccset jatszottak a finnek ellen... az jo kis derbi volt... a magyarok teljesitmenyet nem nagyon tudom ertekelni, mert nem igazan adtak a cseh adok;)

nyomkereső
2009. máj. 03. 21:35

Néztem én is, de a finnek ellen max. a 2. harmadban voltak jobbak, ami édeskevés.

tibi
2009. máj. 03. 22:18

hat en nem azt mondtam, hogy jobbak voltak a finneknel, hanem azt hogy jo nezheto teljesitmenyt nyujtottak az egesz meccsen... leszamitva persze a cserepados toketlenkedeseiket

nyomkereső
2009. máj. 03. 22:32

Igen, viszont ha a teljesítmény mércéjének az eredményességet vesszük (még ha valóban nem is ugyanaz a kettő), akkor bevált a jóslatom mindkét válogatottnál.

tibi
2009. máj. 03. 22:37

jaj... hat igy igen:)

nyomkereső
2009. máj. 03. 22:40

Annál is inkább, mert akárhogy is vesszük, mégiscsak az eredményesség a továbbjutás vagy a bentmaradás alapja.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás