Múlt hétvégén kellemes kocogással köszöntöttük a tavaszt. Mert mint azt már jó páran tudjátok, idén  ismét részt vettünk a Dévény-Pozsony elnevezésű hosszútávú amatőr futóversenyen. Hogy ne szakadjon meg a szép sorozat, ismét összedobtunk egy kis képes fotósorozatot hétvégi szórakozásnak. A mostani verseny különleges volt, mert az különböztette meg a korábbiaktól, hogy idén először indultunk csapatversenyben is, mivel elértük a szükséges ötfős létszámot. Szép idő volt, jó hangulat, nagy motiváció, szóval megvolt minden a kellemes kocogáshoz és a jó idő eléréséhez.

A csapat indulás előtt a reggeli találka színhelyén:

 

Természetesen még nem teljes a létszám, mert a Józsira még egy cseppet várni kellett. Igaz, mi sem vittük túlzásba a pontosságot Nyomkeresővel, késtünk is gyenge 10 percet, de mi ketten már bemelegítettünk a versenyre előző este a Hory a mesto filmfesztivál vodkaszekciójában. Azzal az élménybeszámolós cikkünkel be is törtünk a szlovák médiapiacra, és több helyen is linkelték. Főleg a fesztivál naponta frissülő hivatalos reklámoldalára (a facebookra), ezekkel a szavakkal vezetve fel a cikket: "O festivale Hory a mesto aj po maďarsky. Ďakujeme." Ja, jövőre is.

De visszatérve a Józsira, lassan megérkezett, és kereste a tömeget:

 hirdetes_810x300  

 Biztos, ami biztos, vele is beálltunk egy csapatképre: 

Idén kivételesen nem a női szekcióban indultam, pedig a Körkép női szerkesztőgárdája már kezdett kárörvendezni, de hát ki kellett őket ábrándítanom. (Mivel ugye a legutóbbi versenyen egy kis adminisztratív bökkenőnek köszönhetően a női szekcióban kellett futnom. De aztán futás után korrigáltuk a dolgokat.)
 

A női szekciót Andrea képviselte. Rajta kívül még eredetileg Zebracsíkozó kolleginánknak is kellett volna futnia, de sajnos ő visszavonta az indulást fontosabb kötelességeire hivatkozva. Nekem azért négyszemközt elárulta visszalépésének valódi okát, mégpedig, hogy: “szegény fiúk depisek lennének, ha előttük érnék be“.

A szervezők sajnos ismét nem győzték a sok tömeget (kb. 5800), a buszok csordulásig voltak, szardíniás doboz érzése volt az utasoknak. A hosszú buszút a helyszínre sem töltött el minket sok boldogsággal.

Rajt előtt még szokás szerint átvettük a teóriát, amely nem sokat változott az előző versenyek óta:

 


Andrea velünk ellentétben zenével készült a versenyre. Összeállította a futáshoz legjobban passzoló dalok listáját.

Mi is elgondolkoztunk a fiúkkal, hogy lehet, hogy kazettás magnóval kellene futnunk a vállunkon, vagy cigányzenekart húzni magunk után és nótázgatni közben, hogy ki ne essünk a ritmusból. 

A bemelegítést nem vittük túlzásba, mert nem akartunk rögtön az elején lesérülni. Még egy csapatkép indulás előtt:

Lassan közeledett a rajt időpontja. A taktika nyilvánvaló volt: az első 600 méter az időmérő szőnyegig laza öreguras felvezetésben, aztán be lehetett lőni a rakétákat. Persze ez nem mindenkinek sikerült. Valaki a Challanger expedíciójára emlékeztette a közönséget. Mert bizony voltak, akik féltávnál már darabjaikra hullottak.

A futás gyorsan elszaladt. Kellemesen lehetett kocogni. Bár jó, ha volt nálunk szemellenző vagy napszemüveg, mert nappal szemben nem a legkellemesebb a kocogás. Egy jó sapka pl. 2-3 percet is hozhat a mért időn. A találkát a jogi kar épülete előtt beszéltük meg. Kellemes hely volt leheveredésre".

 

Ott alkalmunk volt átvenni a futás alatt szerzett élményeinket:


 

Mint csapat (Körkép Run Team) a 88. helyet szereztük meg 5 óra 11 perc idővel. Ez csak azért lehetett, mert nem tudtuk, hogy a rajtpisztoly eldörrenésétől mérik az időt, és nem a szenzorokkal ellátott szőnyegtől. Az elektronikus szőnyegig való 600 métert mindannyian rekordidő alatt tettük meg, azaz fejenként kb. 5 perc alatt. Akkora tumultusban amúgy sem lehetett gyorsabban menni. 600 méter után már egy cseppet felszakadozott a mezőny, aztán a szőnyeg elérésekor könnyes szemmel el is búcsúztam a többiektől. Ami tényleg jó viszonyítási pont és relatív, az a két szőnyeg közt mért 11 km. Kár, hogy nem megy bele semmi statisztikába.

A Körkép csapattagjainak ideje a 11 km-es mért szakaszon:

Tibi: 00:50:38 (összidő: 00:55:51, helyezés: 767.)
Józsi: 00:52:02 (összidő: 00:57:15, helyezés: 936.)
Norbi: 00:56:58 (összidő: 01:02:18, helyezés: 1511.)
Zsolti: 01:02:01 (összidő: 01:07:20, helyezés: 1956.)
Andrea: 01:04:24 (összidő: 01:09:01, helyezés: 380.)

Az elért időeredménnyel mindannyian elégedettek voltunk. Jó kis verseny volt. Mit lehetne még hozzátenni?

Talán annyit, hogy voltak kommentek, amiket még a Körképen sem lehet leközölni:

Búcsúzóul még egy kép a csapatról motivációképpen a jövő évi versenyre… (hátha a csapat még gyarapodik pár emberkével:)

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!