Volt már a történelemben palotaforradalom, volt fülkeforradalom, most medenceforradalom van Magyarországon, és nem is akármilyen! Tegyük rögtön hozzá, hogy sajnos! Minden forradalomnak megvoltak a vesztesei, győztesei, de félő, hogy ennek, ami most robbant ki a magyar úszósportban, csak vesztesei lesznek.

 

Közel se szeretnék laikusként állást foglalni a Hosszú Katinka ügyben. Nem látok a „víz alá“, a kabinok mögé! Még a hozzáértő úszótársadalmat is megosztja Hosszú Katinka bátor kiállása, a szövetség kemény elmarasztalása.

 

Vannak, akik teljes mértékben igazat adnak neki, viszont a Magyar Nemzet birtokába jutott levél szerint eddig kilencven ember, többnyire magyar úszóedzők írták alá azt a dokumentumot, amelyben a csütörtökön lemondott Kiss László úszókapitányt és az úszószövetség vezetését biztosítják a támogatásukról. Tehát teljes a káosz!

 

 hirdetes_810x300  

Rió előtti időzítés

 

Egy kicsit viszont gyanús, hogy valaki vagy valakik szét akarják bomlasztani a sikeres magyar úszósportot nyolc hónappal a riói olimpia előtt és másfél évvel a budapesti vizes VB előtt. Rettenetesen szomorú vagyok emiatt! Valószínű, hogy rendszerbeli hiányosságokat tol maga előtt évek óta a sikersportág szövetsége. De melyik nem ebben a térségben? És az a fránya időzítés!

 

rio

 

Hiszen Katinka, akit mindnyájan szeretünk, és aki jelenleg a magyar sport és szinte az egész közélet első számú nagykövete (Puskás Öcsihez mérhető csak ebben), van olyan régen ebben sportágban világraszóló eredményekkel,  hogy már évekkel ezelőtt felhívja a hiányosságokra a közvélemény figyelmét. De nem tette, csak most!

 

És saját bevallása szerint a megmondó szerepvállalással nem akart magának megkülönböztetett juttatást kicsikarni a szövetségtől az olimpiai felkészülésre. Az egész ország örül Hosszú Katinka úszásban elért sikereinek, melyekért kőkeményen megdolgozott, és ezt fogja tenni a jövőben is, függetlenül a szövetségtől, és reméljük, nem függetlenül hazájától.

 

Sértődöttségből országváltás

 

Sajnos, a másik olimpiai sikersportágunkban a kajak-kenuban, és annak főleg női ágában a közelmúltban megtapasztalhattuk, hogy sértődöttségből vagy még erősebb érvényesülési vágyból váratlanul más ország színeiben indultak el néhányan világversenyen. Elhesegetem magamtól ezt a gondolatot!

 

hosszu_katinka_444

 

De attól viszont nem tudok szabadulni, hogy Katinka mögött ebben a feszült helyzetben  nem csak az edzőférj áll ki teljes mellszéleséggel, hanem egy nagyon erős lobbicsoport is, talán egy amerikai team, amelynek pont akkor sikerült felpiszkálnia Katinka révén a darázsfészket, amikor az olimpiai felkészülés minden sportágban a finisbe ért.

 

Ezzel csak az amerikai úszók nyerhetnek, akiknek jelenleg a magyar úszók a legnagyobb riválisai. Nem beszélve arról, hogy egy sportnemzet sikersportágában kirobbant botránynak akár politikai vetülete is lehet. Orbán Viktor miniszterelnök is kijelentette, hogy miután olimpiára készülünk, nemzeti ügyről van szó! Emlékezzünk csak vissza, hogy a közelmúltban homályos korruptságra hivatkozva tiltottak le azóta is homályban lévő emberektől beutázási engedélyeket az amerikaiak saját országukba….

 

Medenceforradalom áldozatokkal

 

Jól felkavarták vele a vizet! Most meg a medencevizet! Bárhogy is alakul a történés, Cseh Laciék ezek után kedvezőtlen lelkiállapotban készülnek életük egyik legnagyobb eseményére.

 

katinka_arenawaterinstinct

 

Ők lehetnek a medenceforradalom áldozatai, meg mindnyájan, akik szurkolunk a világversenyeken a magyar sportsikereknek!

 

Száraz Dénes

Nyitókép: jochapress.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!