A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nyomozóinak állítása szerint Oroszországban államilag működtetett doppingprogram létezett.

 

„A jelentés több bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy az állam belefolyt a sportolók csalásaiba,”

 

idézi a dpa hírügynökség a WADA képviselőjét, Richard McLarent.

 

A sportolók vizeletmintáit manipulálták.

 hirdetes_810x300  

 

A beszámolót hétfőn tették közzé egy torontói sajtókonferencián. A szocsi laboratóriumban külön rendszert hoztak létre, amelynek segítségével kicserélték a mintákat, hogy a doppingoló sportolók is részt vehessenek a téli olimpián – mondta Richard McLaren, a WADA jogásza.

 

„A moszkvai laboratóriumban évek óta tűntek el pozitív minták. A manipulációt az orosz sportminisztérium irányította,”

 

tette hozzá a kanadai ügyvéd. A 97 oldalas dokumentum megnevezi azt is, hogy a doppingtesztekkel való csalás a 2014-es szocsi téli olimpiai játékokat és a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnokságot érintik.

 

Több száz manipulált minta

 

A WADA szerint 2012 és 2015 között a moszkvai és szocsi laboratóriumokban 643 esetben változtatták meg a pozitív doppingteszteket negatívvá.

 

A jelentés szerint a csalásokba az orosz titkosszolgálat is belekeveredett.

 

Az ügynökség vizsgálóbizottsága az orosz doppingellenes laboratórium egykori vezetőjének, Grigorij Rodcsenkovnak a vallomása alapján kezdett nyomozni.

 

Az orosz sportvezetésre nézve igen kínos eredmény hatására várhatóan felerősödnek a hangok, hogy az orosz sportolókat zárják ki az augusztus 5-én kezdődő riói olimpiáról.

 

teraz.sk, hu.euronews.com

 

Nyitókép: teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!