A DAC stadionjának újjáépítése miatt a csallóközi csapat „hazai” meccseit kénytelen a szenciek otthonában játszani, ám a Nagyszombat és a Slovan elleni mérkőzések megrendezését nem engedélyezte a város.

 

Szenc városa biztonsági okokból nem engedélyezi a fent említett csapatok elleni meccseket, így a klubnak más megoldást kellett találnia.

 

Világi Oszkár, a klub tulajdonosa a Sport napilapnak elmondta, hogy a november 5-re tervezett DAC-Slovan meccset még nem, de a november 19-i, Trencsén elleni mérkőzést már szeretné Dunaszerdahelyen megrendezni.

 

 hirdetes_810x300  

„Minden arra irányul, hogy a Trencsén ellen november 19-én már otthon játszhatunk. Remélem, addigra minden engedélyt megszerzünk. Jelenleg a végső, vagyis a legnehezebb fázis vár ránk, a részletes munkákat elvégzése terén. Minden biztatóan alakul.”

 

nyilatkozta Világi.

 

9933
Forrás: fcdac.sk

 

A DAC addig megegyezett a nagyszombatiakkal és a Slovannal, hogy az idény hátralévő két egymás elleni bajnokijának sorrendjét felcserélik, így tavasszal köszöntik majd őket megújult otthonukban.

 

Hiányzik a szerencse és a hidegvér

 

Világi beszélt arról is, hogy szerinte mi hiányzik játékosainak a pályán.

 

„Szerencse, de főleg hidegvér. Az ellenfél tizenhatosa előtt az utolsó passzok pontatlanok. Gyakran fejetlenül játszunk, és ha a földön kell játszanunk, felrúgjuk a labdákat. Látni az instabil lelki állapotot. Bizonytalanok vagyunk, nem bízunk magunkban. A futball bizonyos része fejben dől el.”

 

9930
Forrás: fcdac.sk

 

„Sajnos szenvedünk, mert nem a saját stadionunkban játszunk, ahol a szurkolóinkhoz vagyunk szokva. Szencen nem ideális a stadion és a hangulat sem olyan, mint Dunaszerdahelyen. Sajnos ebben az évadban már kilenc mérkőzés óta nem tudtunk győzni. A játékosokon ez önbizalom hiányként és lelki fáradtságként mutatkozik meg.

 

De ki kell bírnunk és meg kell törnünk. Biztos vagyok abban, hogy az első győzelem után már menni fog. Jó játékoskeretünk van, minőségi futballisták alkotják, de néhány mérkőzésen nem volt szerencsénk. Egyelőre ezegy rossz idény számunkra.”

 

A DAC aktuális programja a következő hetekben:

 

2016.09.24., szombat, 19.00: Prešov-DAC (Fortuna Liga 10. forduló)

2016.09.28., szerda, 15.30: Liptovská Štiavnica-DAC (Slovnaft Cup 4. forduló)

2016.10.01., szombat, 17.00: Ružomberok-DAC (Fortuna Liga 11. forduló)

2016.10.15., szombat, 20.30: DAC-Žilina (Fortuna Liga 12. forduló, Szenc, a TV Dajto élőben közvetíti)

2016.10.22., szombat, 17.00: Trnava-DAC (Fortuna Liga 13. forduló)

2016.10.29., szombat, 17.00: Myjava-DAC (Fortuna Liga 14. forduló)

2016.11.05., szombat, 17.00: Slovan-DAC (Fortuna Liga 15. forduló)

 

Körkép.sk, fcdac.sk

Nyitókép: fcdac.sk

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Orbán Viktor Dunaszerdahelyen megnézte az épülő DAC stadiont (képek)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!