Ma délelőtt, a nyolcadik helyen ért célba a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen Fa Nándor. A 29 hajó alkotta mezőny tavaly november 6-án indult útnak, azzal a céllal, hogy kikötés és külső segítség igénybe vétele nélkül megkerülje a Földet. Azóta tizenegyen feladták a küzdelmet, heten pedig már befutottak.

 

Reggel 5 órakor 97,7 mérföldre volt a céltól a Spirit of Hungary, és átlagosan 12-14 csomóval közeledett. Nándor precízen tartotta az irányt: a megelőző 24 órában 77 fokos szögben vezette a Spirit of Hungaryt. (Nándor évtizedek óta állandó vitorlaszáma a 77.) A SOH csapata élőben közvetítette Fa Nándor utolsó mérföldeit:

 

Nándor áthaladt a célvonalon!!!

Nándor már tapasztalt földkerülésben

 

 hirdetes_810x300  

1980 és 1985 között barátjával, Gál Józseffel megépítette a 31 láb hosszú St. Jupát nevű túrahajót, amellyel 1986-87-ben Délről kerülve a Jóreménység fokát és a Horn-fokot – a klasszikusan nehéz útvonalon – körülvitorlázták a Földet.  1988-1990 között Fa Nándor megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást. A 60 láb hosszú ALBA REGIA Székesfehérváron, a KÖFÉM egyik gyárcsarnokában épült, és Fa 1990-1991-ben részt vett vele a BOC Challenge elnevezésű, négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen.

 

A befutás napja előtt. forrás: spiritofhungary.hu

 

Az 1992-93-as Vendée Globe-on 28 nap alatt teljesítve a távot 5. helyezettként, legjobb nem francia versenyzőként ért célba Les Sables d’Olonne-ban, ahol harmincezer érdeklődő várta. Az újabb, 1996-ban indult versenyen sajnos nem sikerült célba érni, technikai problémák miatt fel kellett adnia a küzdelmet.  1997-ben a 4. helyet szerezte meg a Jacques Vabre Atlanti-óceánt átszelő párosversenyen a spanyol Albert Bargués oldalán. Nem sokkal utána életre hívta a szóló Balaton-kerülő vitorlásversenyt, amelyet egy alkalommal, 2010-ben meg is nyert. Nándor így ünnepelt a célban:

 

 

2014. december 31-én elindult a Barcelona World Race 2014-2015 versenyen a Spririt of Hungary nevű saját készítésű hajójával, társa, másodkormányosa (co-skipper) az új-zélandi Conrad Colman volt. Egy komoly hibajavítás miatt kénytelenek voltak kikötni Új-Zélandon, azonban nem adták fel, és a Spirit of Hungary végül 2015. április 21-én hajnali egy óra előtt ért célba hetedikként  110 nap, 10 óra, 59 perc, 40 másodperces időeredménnyel.

 

A Vendée Globe verseny

 

Elméletben a Vendée Globe egy egyszerű történet. Az alapszabályok összefoglalhatók pár mondatban: egyszemélyes földkerülő vitorlás verseny megállás nélkül. Ennyi. Elméletben. De! innentől kezdődnek a nagy sztorik és az óriási emberi teljesítmények. A versenyt 1989 óta rendezik meg és méltán hívhatjuk a résztvevőket legendáknak. A versenyt óriási érdeklődés övezi mind a vitorlázók, mind a laikus érdeklődők körében.

 

 

Az 1989-es új verseny, a Vendée Globe hajója is a 60 lábas IMOCA lett és egyből reflektorfénybe került. A hajókat remekül lehetett a Déli Óceánokon bőszélben vitorlázni. Széles bummal és hosszú vízvonallal rendelkeznek. Néhány évvel később, 1998-ban Christophe Auguin jóvoltából a hajóosztályt az ISAF is elismerte. A hajók sokat fejlődtek az évek során, dönthető tőkesúlyt kaptak és modern számítógépes technikával szerelték fel őket, hogy a versenyzők nyomon tudják követni az időjárást és fotókat, videókat tudjanak küldeni a partra.

 

Az autopilot is elengedhetetlen a szóló földkerüléshez, ezeket a kormányrendszereket is folyamatosan fejlesztik. Természetesen a vitorlák is nagy fejlődésen mentek át, új anyagok, új szabások jöttek be, a minél nagyobb sebesség érdekében.

 

A SOH és kapitánya. forrás: Facebook

 

A győzelmet idén a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel szerezte meg. Mi pedig szeretnénk gratulálni Fa Nándornak, aki ismét bizonyította, hogy még 63 évesen is a legjobbak között van a helye. Nem semmi!

 

Körkép.sk

(források: 24.hu, sailing.hu, vitorlazas.hu, MTI, spiritofhungary.hu)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!