J. Mészáros Károllyal a szlovákiai magyar sportéletről

J. Mészáros Károly a szlovákiai magyar sportélet mondhatnám elfogult rajongója, az Új Szó sportrovatában a Régiósport szerkesztője. „A szlovákiai magyar sportot és sportolókat kedveli” – olvasható az egyik jellemzésében. Közgazdászként végzett, gazdasággal foglalkozott, újságírói pályája is e területen indult, amelyben azután a sport, s benne a régiók sportja lett a meghatározó tevékenysége. Minderről Füleken, a Városi Könyvtárban mesélt, ahol a helyi sportrajongókkal és sportolókkal is találkozott.

Pályafutásáról, rajongásának témájáról kérdeztük.

Azt hiszem jogosan feltételezhetem, hogy a sport iránti rajongásod nem a felnőttkorodban alakult ki. Összefoglalnád, hogyan jutottál a közgazdaságtól az újságíráshoz, s benne a sporthoz?

   

Már főiskolás koromban megjelentek írásaim a galántai járási lapban. Szülőfalum, Jóka történéseiről. A sportot kiskoromtól űztem, szerettem, és lexikális ismereteimet is bőségesen gyarapítottam. Közgazdász mérnökként végeztem ugyan, de sportszeretetem végigkísérte az életemet, s mindig ott volt hétköznapjaimban. Első munkahelyemen, a pozsonyi Slovnaftban a vállalati gazdálkodás gyakorlati világába kóstoltam bele, de miután kiismertem, úgy döntöttem, nekem ebből ennyi elég volt.

A múlt század hetvenes éveinek végén jártunk, s mikor letelt a tényleges katonai szolgálatom is, tudtam, hogy idő kérdése a munkahelyváltás. Külsősként írtam néhány gazdasági témájú anyagot az Új Szónak, s hetekkel később felajánlották, hogy menjek oda dolgozni. 1981 márciusa óta vagyok a lap munkatársa. Gazdasági szerkesztőként kezdtem, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mikor váltani lehetett, mindig a szerkesztőségen belül tehettem meg ezt a lépést. Voltam kiadásvezető, ipari és sportrovatot vezettem, írtam és szerkesztettem a napilapban és a Vasárnap hetilapban is. 1998-ban kerültem vissza másodszor a sportrovatba, hét évig vezettem is, 2012-től pedig a Régiósport szerkesztője vagyok.

A szlovákiai magyar országos hatáskörű internetes hírportálok oldalain csak a nagyobb sportesemények, sikerek kapnak helyet. A régiók sportja csak korlátozottan jelenik meg. Az Új Szó Régiósport rovata e tekintetben kivételes, hiszen helyet ad, s ezzel országos szinten közzéteszi az egyes régiók sportéletét. A rovat szerkesztőjeként hogyan éled meg ennek a felelősségét?

Minden szakmai tudásomat beleadom, ugyanúgy végzem, mintha valamelyik világeseményről írnék, arról érkezett anyagot szerkesztenék. Aki figyelte újságírói pályafutásomat, az tudja, hogy számomra a szlovákiai magyar ember a fő téma, az ő élete, tettei, mostanság pedig sportolási világa. Ez tárul elém felnagyítva, s ebből csemegézek. Emberileg nem teszek köztük különbséget, számomra minden sportember egyenrangú riportalany. Mindegy, hogy vidéki kocogó, hobbi westernlovas, élvonalbeli labdarúgó vagy világbajnok atléta. Csak az érdemeikben van különbség, azokból pedig már a beszélgetés előtt felkészülök.

A dél-szlovákiai, benne a magyar sportélet egy több mint 300 km hosszú, határ menti sávban zajlik. A digitális világ adta lehetőségek ellenére sem tűnik egyszerűnek összegyűjteni az információkat a regionális, s benne kiemelten a szlovákiai magyarokat érintő sporteseményekről. E tekintetben mire, kikre támaszkodsz?

Elsősorban rajtam áll vagy bukik minden, mert én vagyok a rovat szerkesztője, tartalmának, szerkezetének, küllemének kivitelezője, vagyis az ötlettől a végső simítások elvégzéséig minden az én feladatom. Állandóan figyelem a történéseket, vadászok a témákra, s azt kell mondanom, van elég. Nem is győzök, győzünk mindent feldolgozni, megírni. Van két állandó külső munkatársam, Ágh István és Ábel Gábor, velük napi szinten együttműködöm, s ők főleg a fociban vannak otthon.

Alkalmanként másoktól is érkeznek anyagok Dél-Szlovákia különböző pontjairól. Ezekből is merítek vagy leközlöm a megrendelt írásokat. Képi világunkat pedig a sok amatőr felvétel között a nagymegyeri Kovács Zoltán ötletekben gazdag fotói emelik nívósra.

A tapasztalataid, a visszajelzések szerint melyek azok a sportágak, melyek iránt leginkább érdeklődik a szlovákiai magyar sportrajongó?

Focival átszőtt világunkat nehéz lenne felülmúlni. Ennél több aztán nemigen szűrhető ki a szlovákiai magyar ember sportrajongásáról, mert tudtommal semmilyen hiteles felmérés nem készült e témakörben. A sikersportágak mindig vonzóbbak, a magyarországi élsport eredményessége és a szlovák sportközeg hatása is jócskán befolyásolhatja az érdeklődést. Nyitott világban élünk, a tévécsatornák, az internet ontja a sportközvetítéseket.

Mindenki azzal lép a nyilvánosság elé, amihez hozzájut, amit tálalni akar. Az olvasó, néző pedig fogyasztja, vagy továbblép, és mást választ. Jómagam hivatásos sportrajongóként a focinyomás alatt is észreveszem saját, szlovákiai magyar kincseinket. Ezt adom oda az olvasónak, hogy ismerje őket, tudja, hogy közülünk valók. Mert a DAC-on kívül is nagyon tarka a sportélet. Teremevezésben, kyokushin karatéban, kézilabdában, atlétikában… Csak rá kell bukkanni.

Közel négy éve, 2013. márciusában egy ténylegesen hiánypótló saját kezdeményezést indítottál útjára, a szlovákiai magyar (sport)honlapot, amely a (cseh)szlovákiai magyar sportmúlttal foglalkozik. A bevezetőjében írod, hogy 1999-től gyűjtöd és kutatod a szlovákiai magyar sportolók sportsikereit. E témában két tanulmányod is megjelent (Fórum Kisebbségkutató Intézet, Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma). Mi vezetett oda, hogy ezt a kivételesen értékes adathalmazt honlapon is közzéteszed, beleértve az említett tanulmányokat?

Elsősorban az, hogy közkinccsé tegyem, és a kor követelményeinek megfelelő módon a világhálón keresztül juttassam el minden érdeklődőnek. Hiteles tényeket kínálok az interneten fellelhető, de nem mindig pontos tálalások rengetegében. A honlap alcíme A (cseh)szlovákiai magyarok sportélete – 1945-től napjainkig, de vannak témák, amelyek visszavezetnek még ennél régebbi időszakba is. 1999-től írom sportolóink krónikáját, 2013-tól napjainkig megtalálható a honlapon. Teljes változatának megjelentetési formájáról még nem döntöttem.

A honlap indítása óta már eltelt néhány év. Az nyilvánvaló, s jelzed is, hogy lehetnek olyanok, akik az „akaratodon kívül“ kimaradtak a visszaemlékezésekből. Kaptál ilyen tartalmú visszajelzéseket, kiegészítéseket?

Előfordult már, de nem ez a jellemző, hanem az, hogy felkeresnek a sportmúltban búvárkodók, és felajánlanak valamilyen régi ereklyét, leggyakrabban felvételt az erre a célra létrehozott rovatba, a Sportmúltunk tárhelyébe. Így gyarapodik lépésről lépésre a sportkincseink tárháza. S maga a honlap kínálata is, amely még korántsem teljes.

Leszámítva a honlap műszaki üzemeltetését a „szakmai“ részén kik segítik a honlap tartalommal való feltöltésének munkáját?

Nincsenek segítőim. Ez a munka rám hárul, egyedül kezdtem, s máig így folytatom. Hobbiból csinálom, sportújságírói munkám mellett. Ahogy győzöm, olyan tempóban haladok. Egyelőre még ott tartok, hogy csak saját írásom vagy általam feldolgozott anyag került a honlapra. Nyilvánosan hozzáférhető forrásokból, régi kiadványokból merítek. Folyamatosan kutatom a sportmúltat, és ha valakire rábukkanok, aki szintén e területen búvárkodik, mindig találunk témát a honlapomra is.

A nógrádi sajtót lapozgatva tapasztaltam, hogy a helyi sportéletről való beszámolók az 1920-as évek elején kezdtek megjelenni a lapokban, majd főleg a labdarúgás és atlétika területén egyre nagyobb terjedelmet kaptak benne. Vannak olyan terveid, hogy legalább részben feldolgozod az 1945-ig terjedő szlovákiai magyar sportéletet?

Külön nem készülök olyan messzire visszakalandozni, mert még az 1945 utáni időszak sincs teljesen feltérképezve, de alkalmanként előfordul, hogy a két világháború, vagy az Osztrák Magyar Monarchia idejébe is visszanézek, ha egy-egy téma megkívánja. Mivel Dél-Szlovákiának gazdag a sportmúltja, így elég gyakori, hogy az említett időszakra vonatkozó történések is látókörömbe kerülnek.

Fülek jelentős sporttörténelemmel rendelkezik, sportolói világversenyeken, olimpiákon is szerepeltek. Egyikük, Szikora Pál jelen volt a füleki beszélgetésen. Milyen érzés személyesen találkozni azokkal, akikről írsz, tudósítasz?

Mindig felemelő. Szikora Palival például több mint tizenöt év elteltével találkoztam újra. Élsportolói pályafutása végén találtam rá sportújságíróként, s edzői éveiből is elkaptam néhányat. Mikor indult az 1988-as szöuli olimpián, és az 50 km-es gyaloglásban tizedik lett, akkor még csak elvétve foglalkoztam sporttal, más területen dolgoztam a szerkesztőségben. Mikor befejezte a sportolást, már a kilencvenes évek közepén jártunk. Nagy sportembernek ismertem meg.

Azt mondod, vallod, hogy nincs kedvenc sportágad. Nem titok azonban, hogy a családodban a sakknak azért egészen fontos szerepe jutott. Mesélnél erről?

Van két sportág, amelybe jobban beleláttam, mint a többibe. Szülőként. Fiunk, Misi a sakkban, lányunk, Magdi a vívásban tűnt ki. Mindketten országos bajnokok voltak. Lányunk tőrözött, és ebben a fegyvernemben korosztályában volt a diákok között aranyérmes, de korán abbahagyta, mert középiskolásként inkább a nyelvtanulást részesítette előnyben. Fiunk hatéves korától sakkozik. Megtanítottam vele a lépéseket, s aztán már ő lépegetett felfelé a ranglistán.  Nemzetközi mester, ami a második legrangosabb minősítés a sakkban.

Többszörös szlovák bajnokként évente járt a korosztályos világbajnokságokra, kétszer tizenhatodikként végzett, ami körülményeink között nagy eredménynek számított. Munkahelyi elfoglaltsága miatt jelenleg csak a szlovák élvonalban, az extraligában játszik. Negyedik éve tagja a dunszerdahelyi csapatnak, amellyel egyszer országos bajnok, kétszer ezüstérmes volt, és  az idei bajnokság hajrája előtt is a második helyen állnak.

Puntigán József

Nyitókép: Mesiarik Marian