„Szlovákiában nem létezik professzionális futball“ – mondta Pavel Halabrín, a Fortuna Ligától idő előtt búcsúzó Miava csapatának elnöke a sport24.sk-nak még múlt héten.

 

Komoly kritikát fogalmazott meg egy sajtótájékoztatón Pavel Halabrín. Elmondása szerint Szlovákiában bár van pár jó klub az elsőosztályban, de sok esetben nem teljesítik a kívánt elvárásokat.

 

„A Ligás Klubok Uniója Magyarországhoz és Lengyelországhoz akar hasonlítani, de kérem, egy magyar első ligás csapat, amely 30 pontot szerez és 20 év alatti magyar játékosokat szerepeltet, 2 millió eurót kap a szövetségtől. Lengyelországban még a harmadosztályú csapatokat is a szövetség marketing jogain keresztül támogatják.“

 

Pavol Halabrín klubja a Fortuna Ligából való visszaléptetéséért 75 ezer eurós bírságot kapott, mellyel természetesen nem ért egyet, forrás: tvnoviny.sk

 

 hirdetes_400x285  

Halabrín górcső alá vette a szlovák futball támogatási rendszerét is,

 

„Egy profi klub nálunk 55 ezer euró támogatást kap, ebből több mint 30 ezret ki kell fizetnie a játékvezetőkre és a delegált személyekre, akikre ráadásul ekkora létszámban nem is lenne szükség. Majd még 30 ezer euró nem visszatéríthető kauciót kell fizetni, hogy egyáltalán játszhasson. Milyen támogatásról beszélünk akkor?“

 

Halabrín elmondása szerint ő és testvére nem üzletnek tekintették a futballt. Ha így lett volna, akkor eladják a klubot, és nem foglalkoztak volna a tehetséggondozással.

 

„Szlovákiában a profi futball néhány hülye mecénáson alapszik, akik hatalmas összegeket ölnek a futballba de nem kapnak érte semmit. És itt nem csak az anyagiakról van szó, hanem a tiszteletről vagy az elismerésről (…).“

 

A DAC stadionavatóján tavaly több szlovákiai foci-tá mecénás is ott volt: például Vladimír Poór a Spartak Trnava tulajdonosa, aki egyike a 30 leggazdagabb szlováknak, valamint Ivan Kmotrík, a Slovan tulajdonosa, aki szintén komoly vagyonnal rendelkezik. És persze politikusokból sem volt hiány, forrás: cas.sk

 

A magyar példa

 

Halabrín arra vonatkozólag, hogy milyen is lenne a jó rendszer, a magyar példát hozta fel. Szerinte egy olyan rendszer kidolgozására van szükség, amely minden klubnak már a szezon kezdetén egyfajta biztonságot ad, hogy tisztességes munkát végezhessenek.

 

„Minden magyar klub a liga kezdete előtt kap 150 ezer eurót, majd minden pontért további tízezret, ezen felül felárat a légiósokért vagy a fiatalokért. Mi akarjuk magunkat a magyar focihoz hasonlítani?“

 

Szarka Ákos immáron a magyarországi Diósgyőr csapatát erősíti. Felmerült, hogy idővel szükséges lenne felvennie a magyar állampolgárságot, mivel a DVTK szeretné betartani az MLSZ légiósokra vonatkozó ajánlását.  forrás: fcdac.sk

 

A szerk. megj.: A magyar első osztályban van alanyi jogon járó tétel (az NB I névszponzori jogdíjából való részesedés); teljesítményfüggő díjazás (ilyen a pontpénz és a helyezéspénz); és van a normatívák betartásától függő támogatás (ilyen a fiatalok szerepeltetésével és a légiósajánlás betartásával megszerezhető összeg)

 

A miavai vezér szerint nagyon sok szlovákiai játékos ezért a szomszédos Csehországban, Magyarországon van Lengyelországban keres magának csapatot, a szlovák ligából szerinte az utóbbi 5 évben 250 focista igazolt el másik országba.

 

„Nem hiányoznak nekünk? Nem azért mentek el, mert el akarnak menni Szlovákiából, hanem azért, mert a fociból szeretnének megélni.“

 

Világi Oszkár és a DAC

 

Tény, hogy Szlovákiában úgy a csapatoknak, mint stadionépítésre kevesebb támogatás jut. Remek példa erre a dunaszerdahelyi DAC (Mol) Aréna is. Világi Oszkár a Körképnek adott tavalyi interjúban elmondta, hogy a DAC fenntartása évente több mint 2 millió euróba kerül. A stadion építésére 2,4 millió eurót kaptak a szlovák államtól, melyhez a magyarországi MOL további 2 millió eurót társított. A költségekbe Dunaszerdahely városa is beszáll évi 300 ezer euróval, plusz a stadion alatti telekkel.

 

Világi Oszkár, fotó: körkép.sk (Oriskó Norbert)

 

És ami máshol nem megszokott, a magyarországi Bethlen Gábor Alap is adott 1 millió eurót az Akadémia felépítésére. És a saját befektetett tőkéjét Világi nem is számszerűsítette.

 

Az interjúban Világi Oszkár is bírálta az itteni viszonyokat. Szlovákiában ugyanis az állami televízió 80 ezer eurót fizetne az összes meccs közvetítési jogáért, miközben Lengyelországban 16 milliót, Magyarországon pedig 10 milliót fizetnek az ottani közszolgálati tévék.

 

A szlovák játékosok is szeretik a magyar közeget

 

Ám nem minden a pénz, sokat tesz a meccsek hangulata, amelyhez a dunaszerdahelyi szurkolók remekül értenek. A tavaszi idényben a DAC-hoz igazoló Pavol Šafranko múlt szombaton mutatkozott be a sárga-kékek arénájában, és egyből góllal köszönte meg a bizalmat.

 

„A DAC képes arra, hogy ilyen teljesítményt nyújtson. A Sároseperjes igyekezett, helyzeteik is voltak, de a hátvédsorunk jól játszott, nem engedtük kibontakozni az ellenfelet. Az edző kicsit felemelte a hangját, hogy ne engedjünk ki. A második félidőben ez meg is mutatkozott, az eredmény pedig önmagáért beszél.“

 

A hűséges sárga-kék szurkolók, forrás: fcdac.sk

 

A 22 éves támadó első alkalommal tapasztalta meg a hazai közönséget, a mások által magyar katlannak is nevezett DAC-légkört.

 

„Korábban is elmondtam, hogy ha valaki futballmeccsre szeretne menni és jó hangulatra vágyik, akkor Dunaszerdahelyre jöjjön A szurkolók fantasztikusak, elképesztő volt a hangulat. A hozzánk érkező csapatok is élvezik a légkört, hiszen szlovákiai viszonylatban nem mindennapi élményt élhetnek át.“

 

Körkép.sk, sport24.sk, sportolunk.sk

Nyitókép: pravda.sk

 

További ajánlott írások:

 

„Célom, hogy bajnokok legyünk és jó csapatunk legyen” – Világi Oszkár a Körképnek nem csak a DAC-ról

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!