Vasárnap délután a nagyszombati Spartakot látja vendégül a DAC az új, folyamatosan épülő stadionban. A Nagyszombat a leggyakoribb élvonalbeli ellenfele a dunaszerdahelyi csapatnak, az eddigi 51 meccsen 130 gól esett, az első kettőt még Ľubomír Šrámek és Majoros György lőtték 1985-ben. Beharangozónk a vasárnapi derbi előtt!

 

Kötelező a győzelem!

 

Bajnoki mérkőzésen László Csaba védencei még veretlenek az új arénában, azonban a Zsolna (2:2) és Rózsahegy (1:1) elleni döntetetlen után mindenképp szeretnék bezsebelni a három pontot a játékosok. A vezetőedző szerint mindenki a győzelemre készül, nem is lehet más a cél. A meccs nem lesz könnyű, de a nagyszerű közönséggel otthon tartható a három pont. A mérkőzés után 3 hetes szünet következik, ezért László Csaba szerint nagyon fontos, hogy egy győzelemmel alapozzák meg a következő rövid felkészülést.

 

 hirdetes_810x300  
DAC vs Nagyszombat. kép: FC DAC 1904 Facebook

 

Térdsérülés miatt hiányozni fog a keretből Kosorin, Kwin továbbra is lábadozik. Mervó Bence is lassan edzésbe áll, így elképzelhető, hogy a Slovan ellen már bevethető lesz. A keret többi tagja szerencsére egészséges, teljes erőbedobással készül. A Fortuna Liga szervezői is nagy lelkesedéssel várják a mérkőzést, össze is hasonlították a két csapat vezérjátékosainak teljesítményét:

 

kép: Fortuna Liga Facebook

 

Stadion, szurkolás 

 

Dunaszerdahelyen szinte mindenki az elképesztő szurkolótáborról beszél. A DAC-táborra minden magyar büszke lehet, hiszen hétről hétre, mérkőzésről mérkőzésre fáradhatatlanul buzdítanak. A Körkép Youtube-csatornáján is sok videót megtekinthetünk az emlékezetes szurkolásokról:

 

 

Közben az új Aréna is folyamatosan épül-szépül, jelenleg az A lelátó (a leendő főtribün) építésén dolgoznak gőzerővel, mint ahogyan az a DAC Instagram-oldalán közzétett videón is látható:

 

 

Teltház várható?

 

Nagy érdeklődés előzi meg a Spartak vasárnapi látogatását, így nem kizárt, hogy egymás után két teltházas mérkőzésre kerül sor a DAC Arénában. A legutóbbi hírek szerint a hétvégi kerületi rangadóra már kevesebb, mint ezer belépőjegy maradt. A szurkolókat a következő nyitvatartási időben várják a jegypénztárakban:

 

Vasárnap, 2017.03.19. 

11.00-tól 17.35-ig: a DAC Aréna 2-es számú jegypénztára (a forgóajtóknál; a mérkőzés után itt igényelhető vissza a Cashless kártyán fennmaradó kredit)

11.00-tól a 2. félidő kezdetéig: a DAC Aréna 3-as számú jegypénztára (a B1-es szektornál)

 

Hajrá DAC!

adatok, kép: fcdac.sk , Körkép.sk, Facebook, Instagram

borítókép: Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!