Pénteken este történelmi mérkőzést játszott az andorrai és a magyar válogatott. Egyrészt Andorra megszerezte második győzelmét tétmérkőzésen (Magyarország az 5. válogatott, amelyet le tudtak győzni tét- vagy felkészülési meccsen), másrészt pedig az egy éve még az Eb-n bravúrozó magyar válogatott csúnyán kikapott egy olyan csapattól, amelytől eddig még csak gólt sem kapott.

 

A mérkőzés után Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, Bernd Storck szövetségi kapitány és Csányi Sándor MLSZ-elnök is megszólalt.

 

„Elnézést kérek a szurkolóktól, akik a helyszínen vagy a televízióban látták a találkozót, és azoktól is, akik szeretik a magyar labdarúgást. Mindent megtettem, hogy legalább ne kapjunk ki, volt három-négy helyzetünk, de ma semmi sem sikerült. Vállalom a saját felelősségemet, erre az eredményre nincsenek szavak, nincs bocsánat”

 

– idézi Dzsudzsák Balázst az mlsz.hu.

 hirdetes_810x300  

 

Körülbelül 700 magyar szurkoló volt ott Andorrán, forrás: origo.hu

 

Storck: Ami történt, megbocsáthatatlan

 

„Mit lehet csinálni? Bocsánatot lehet kérni a csapatnak a teljesítményéért. Rettenetesen frusztráló. Tudtuk, hogy mi vár ránk, hogy kellemetlen lesz a mérkőzés. Nagyon hamar hátrányba kerültünk, és a kevés kínálkozó esélyt sem sikerült kihasználnunk. Ez blamázs, ezt nem lehet megbocsátani”

 

– mondta az M4 Sportnak Bernd Storck az Andorra elleni 1–0-s vereséget követően.

 

„A körülményeket nem lehet hibáztatni, mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. Én leszek az első, aki ezt megteszi. Mindenki tudta, hogy mi vár ránk, ha az ellenfél így játszik, arra az első perctől kezdve rá kellett volna hangolódni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az ellenfél saját magán is képes túlnőni.”

 

forrás: nemzetisport.hu

 

„Ez nem a megfelelő időpont, hogy a jövőről beszélgessünk, először meg kell emészteni a mérkőzést, el kell gondolkozni rajta. Nemzetközileg ilyen teljesítménnyel nem jutunk semeddig. A személyes jövőmről másoknak kell dönteniük, én megpróbálom a csapatból a lehető legjobbat kihozni.”

 

A helyszínen követte a mérkőzést Csányi Sándor MLSZ-elnök is, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

 

„Rettenetesen csalódott vagyok, de szerintem mindenki így van ezzel. Teljes mértékben megértem a szurkolók elégedetlenségét, ők is ugyanúgy élték meg ezt a mérkőzést, mint mi. Mindig éreztük a támogatásukat, ezért különösen fájdalmas ez az eredmény. És ami még lehangoló: jobb volt az ellenfél. Konzekvenciák? Még túl friss ez a csalódás, hiba lenne bármit is mondani, várjunk még ezzel néhány napot!”

 

Vedd le a mezt!

 

A végére teljesen elfogyott a válogatottat követő mintegy 700 szurkoló türelme is. Többek között így fogadták a csapatot: „Vedd le a mezt!” (1:10-től)

 

 

Felmerül a kérdés, hogyan tovább? A magyar válogatott utolsó 4 mérkőzését elvesztette, november 13-a óta nem tudtak egy gólt sem rúgni.

 

 

mlsz.hu, nemzetisport.hu, Körkép.sk

Nyitókép: rangado.hu

Megosztás:
Címkék: Főoldal

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!