Tóth Csaba a Felvidék egyik legkiemelkedőbb eredményekkel bíró alapiskolájában testnevelés tanár, munkájának köszönhetően is a Csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola méltán viseli a háromszoros magyar bajnok és bronzérmes olimpiai gerelyhajító nevét. A testmozgás egyre nagyobb figyelmet kap a Felvidéken is, és mint Tóth Csaba interjúnkban elmondja, a sport nem csak sport, annál jóval több is lehet. 

 

Mennyi az iskolában a kötelező óraszám testnevelésből?

 

Heti kettő, ezen kívül van lehetőség délutánonként úgynevezett sportkörön részt venni, ahol főleg labdajátékokkal foglalkozunk. Egyébként a heti két óra kevés, a mindennapi testnevelés lenne igazán hasznos, vagy legalább heti négy óra. Több idő jutna a játékra, és jobban megszeretik a gyerekek a testmozgást. Nekünk pedig ezt kell elérnünk.

 

 hirdetes_810x300  

Mi fér bele a heti két órába?

 

Nem sok minden. A minisztérium előírja a kötelező tantervet, amit el kell végezni, így kevés idő jut a játékra. Az ötödikeseknek már plusz egy óra testnevelésük van, így heti három órából egyet csak a játékra szánhatunk rá, például péntekenként. Ezért lenne jobb, ha több óraszámunk lenne. Magyarországon már felismerték, hogy mozgásszegények vagyunk, mert máshol nem mozog a gyerek, csak a tornaórán. Persze vannak kivételek, például akik eljárnak focizni, táncolni, úszni, de ez csak a gyerekek legfeljebb felére jellemző.

 

Tóth Csaba, fotó: Körkép.sk

 

Melyek azok a sportágak, amelyek nagyobb hangsúlyt kapnak nálatok az iskolában?

 

Szerintem az első és legfontosabb az atlétika, ez az alapja mindennek. Minden sportnak, így például a nagykidobónak, labdarúgásnak, kézilabdának az atlétika az alapja.

 

Milyen eredményeket ért el az iskola az atlétika versenyeken?

 

Minden évben ott vagyunk a járási döntőben, van, hogy jól szerepelünk, van, hogy kevésbé. Ez sok mindentől függ. Például az évfolyamoktól is. A versenyen korosztályok vannak, 5-6. évfolyam, a jobb születésű hetedikes még belefér a 6. évfolyamba, az évvesztes hetedikes azonban már a 7.-8.-9. évfolyamokkal kénytelen versenyezni. Sok függ attól, hogy mikor érik meg rá a gyerek. Nyilván egy ötödikes nehezebben veszi fel a versenyt egy hetedikessel. Egy évnyi fizikai fölény a gyerekek között óriási előnyt jelent.

 

Az alsó tagozaton mások oktatják a testnevelést a gyerkőcöknek. Milyen szintű az összhang ? Mire hozzád kerülnek ötödikben a gyerekek, te már tudod milyen képességekkel rendelkeznek és milyen irányban kell velük foglalkozni?

 

Igen. Az alapokat a tanító nénik megtanítják a gyereknek, atlétikából és nagykidóbóból egyaránt. Alsó tagozaton is járnak versenyre, tehát ott már van egy mag, ami mikor hozzám kerül, tovább bővül a Csilizpatasról, Csiliznyáradról és máshonnan érkező gyerekekkel, illetve azokkal, akik negyedikes korukig nem akartak sportolni, de a felső tagozaton valamiért már szeretnének.

 

A tanító nénik nagyon sokat foglalkoznak a srácokkal, az alapokat maradéktalanul megkapják a diákok, felsőtagozaton pedig már megtanulnak egy kicsit erősebben, jobban, gyorsabban játszani, megtanulják a stratégiát. Az 1-4-es tanító nénik nagyon jó alapot adnak nekik, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni.

 

A fiatalabbak is lelkesen bekapcsolódnak, fotó: Körkép.sk

 

Úgy tudom, az alsótagozatosok is járnak nagykidobó-versenyre. Ők milyen eredményeket érnek el?

 

Tavaly országos másodikok lettek, a döntőben talán csak egyetlen emberrel kaptak ki (A nagykidobó lényege, hogy meghatározott idő alatt saját csapatunkból minél kevesebb embert veszítsünk, miközben a másik csapatból minél többet kidobunk – a szerk. mejg.). Idén kerületi harmadik helyezést értek el, de teljesen új csapatot kellett összeállítani a tanító néninek, így ez is nagyon szép sikernek könyvelhető el. Atlétika a járási fordulóig megy, ott pedig viszik a prímet.

 

Mennyi diákotok vesz részt a versenyeken?

 

Ötven-hatvan diák biztosan.

 

Van átfedés például a nagykidobósok és az atlétikára járók között?

 

Igen. A zöme atletizál, e mellé jönnek a labdajátékok. Van olyan is, aki egyszerre atletizál, kézilabdázik, kidobózik és focizik is. Minden versenyre, ami létezik, bejelentkezünk és sikeresek vagyunk.

 

Jó helyre került végül a harmadik hely is, magyaroké lett, és ez fontos

 

Nemrég országos nagykidobó versenyen voltatok, ahol negyedik helyezést értetek el. Hogy értékeled ezt az eredményt?

 

Meglepetés volt. Egy egészen új csapatunk van, nagyon fiatalok. Minden évben kitűzünk egy célt a lányokkal: megnyerjük a kerületi bajnokságot, megyünk az országos versenyre. Ki is jutottunk az országosra. Már kerületen nagyon összeszedett és okos játékkal győztek.

 

Járási bajnokok a csilizradványiak. Az országos döntő a cél

 

Az országoson jó eredménnyel szerepeltünk, a döntőbe jutásért játszottunk, és csak egy emberrel kaptunk ki. Így játszottunk a harmadik helyért, szívet melengető volt az a meccs is, mert a komáromi Munka utcai Alapiskolával mérkőztünk meg. Jó helyre került végül a harmadik hely is, magyaroké lett, és ez fontos. Szóval majd jövőre megmutatjuk. Bizakodó vagyok.

 

Visszatérve a nagykidobósokhoz, azt mondtad, hogy 12 lánnyal indultok versenyezni. Mennyien vesznek részt a felkészülésben?

 

Tizenhattal.

 

„A tanító bácsi mindig biztat bennünket, és nem engedi, hogy szomorúak legyünk, ha nem sikerül egy verseny”, fotó: Körkép.sk

 

És azok, akik nem jutnak ki a versenyre, ezt hogy élik meg?

 

Ha nem többestés rendezvényről van szó, akkor jönnek ők is, amolyan tartalékosokként. De valóban 12 versenyzőt lehet csak nevezni. Mindig az idősebbeket próbálom összeszedni, azért is, mert ők aztán kiöregszenek a korosztályból, jövőre esetleg már nem jöhetnek, így ők is lehetőséget kapnak. A fiatalabb gyereknek meg legyen az egy inspiráció, hogy ő is el akarjon jutni a versenyre. De ha sérülés adódik, akkor készen állnak, és beugranak annak a helyére, akinek erre szüksége van. Egyébként nekem sem könnyű eldönteni, hogy ki játszhat és ki nem. De egy egynapos rendezvénynél mindenit felpakolok a buszra, és irány a verseny. Aki nem játszik, az buzdítja a többieket, és ami jó, hogy közben megszokják azt a környezetet, hangulatot.

 

A tehetség nagy ajándék, és nekünk tanárként az a dolgunk, hogy megtaláljuk a tehetségeket

 

Van olyan, hogy látni egy gyereken hogy ügyes, van hozzá érzéke, sokat ki lehetne belőle hozni, de ő mégsem akarja?

 

Igen, van ilyen is.

 

Ilyenkor mi a teendő? Erőlteted, ráhagyod?

 

Hát, egy kicsit próbálom úgymond erőltetni. A tehetség nagy ajándék, és nekünk tanárként az a dolgunk, hogy megtaláljuk a tehetségeket. De ha egyszer megtaláltuk, utána már csak rajta múlik, hogy eldobja-e a lehetőséget, vagy sem. Van, akire nem lehet hatni, és bár igyekszem ösztönözni őket is, ha harmadszorra, negyedszerre sem lehet meggyőzni, nincs értelme tovább erőltetni. Egy kevésbé tehetségesebb de annál lelkesebb diákkal talán jobb eredményt lehet elérni, mert az akarat sok mindent felülír. Tudom magamról.

 

Jó eredményekből nincs hiány, fotó: Körkép.sk

 

Van olyan sportág, amit még fontosnak tartanál, de nem jut rá idő a testnevelés órákon, vagy a gyerekek részéről nincs érdeklődés?

 

Nagyon sok olyan sportág van, amit mi itt a Dunaszerdahelyi járásban nem nagyon művelünk, például a gimnasztika. Szeretnének a gyerekek kosárlabdázni, röplabdázni, de már nem érkezünk. Ezeknek már sajnos nem tudunk helyet szorítani a nagykidobó, a foci, az atlétika és a kézilabda közé, ráadásul ezek évfolyamonként megoszlanak.

 

A testnevelésórákon kívül milyen sportolási alkalmak vannak az iskolában?

 

Időjárástól függően szeptember végén, október elején minden évben megrendezésre kerülnek a Kóczán Mór Napok, ezen belül van sportnap is, amely a nehézatlétika körül forog, kislabdadobás, gránátdobás, súlylökés és gerelyhajítás, hiszen Kóczán Mór ugye gerelyhajító volt, de a felsoroltakat mind művelte.

 

70 éve kitelepítettek – A lelkész és olimpikon Kóczán Mór csilizradványi története

 

A Kóczán Mór Napokon kívül említhetem még az iskola saját sportnapját, ahol szintén az atlétikáé a főszerep, mint távolugrás, rövidtávfutás, hosszútávfutás, kislabdadobás. Ezen kívül a gyermeknap egy jelentős része is a sportról szól.

 

Ez egy nagyon jól kigyúrt ösvény, amit tovább kell taposni, hogy minél hosszabb legyen és minél szélesebb.

 

Mióta tanítasz itt?

 

Nyolcadik éve. (Tűnődik) Azt hiszem.

 

Amikor ide jöttél tanítani, rögtön az egész testnevelés-oktatás a te feladatod volt, vagy még itt volt az elődöd?

 

Az 5-9. évfolyam teljesen az enyém volt már az elején, az előző tanító bácsi (Horváth Ferenc – a szerk. megj.) már nem volt itt amikor én jöttem, viszont, ha kérdésem volt, vagy tanácsra volt szükségem, bátran felkereshettem. Rengeteget segített ő és a felesége is, aki szintén testnevelést tanított itt.

 

Dicsőségfal, fotó: Körkép.sk

 

Van olyan sportág, melyre elődeid nagyobb hangsúlyt fektettek, te viszont változtattál?

 

Nem. Én ugyanazt a vonalat folytattam. Hiszen itt nőttem fel, és magam is Horváth tanító bácsitól tudok mindent, amit tudok, meg hát persze édesapámtól, hiszen sportoló családba születtem bele. Ő is az atlétikát tartotta az alapvetésnek, és én is ezt vallom.

 

Akkor egy jól kigyúrt ösvényen haladsz tovább.

 

Ez egy nagyon jól kigyúrt ösvény, amit tovább kell taposni, hogy minél hosszabb legyen és minél szélesebb.

 

…Mindig úgy alakítom, hogy a verseny előtti nap a pihenőnap.  A csapat egy kicsit éhezzen ki a játékra és a versenyre…

 

A járáson belül hova sorolnád a Kóczán Mór Alapiskolát a többi iskolához viszonyítva, ha a sporteredményeket nézzük?

 

Nagyképű leszek, de a legjobbak közé. Minden évben majdnem minden sportágban ott vagyunk a járási döntőkben, kézilabdában még nem, mert ahhoz egyelőre kicsi a tornatermünk. Számos sportágban mindig eljutunk a kerületi és az országos döntőkig is. Igazából két iskola van a járásban, amelyik nagyon odateszi magát e téren, az egyik mi vagyunk, a másik pedig a bősi alapiskola.

 

A bősieknek most van egy iszonyatosan jó atlétikai csapata, nekünk majd két-három év múlva lesz, mikor odanőnek a mostani hatodikosok, ötödikesek. A lányok pedig jövőre fogják megmutatni igazán, mit tudnak.

 

Együtt játszanak, küzdenek, és folyton mosolyognak, fotó: Körkép.sk

 

És a foci? Hogy beszéljünk a fiúkról is…

 

A focicsapatunk járási második lett, Bős előzött meg bennünket (nevet). Szép eredmény ez is. Kispályás labdarúgásról van szó, nagypályásra idén nem neveztünk be. Ugye, sportról van szó, márpedig sportban sosem lehetünk mindig a csúcson, vannak hullámvölgyek és emelkedők.

 

A kérdés az, hogy ki mikor éri el azt a pontot, amikor igazán formában van. És ha ez pont a meccs napjára jön ki, akkor az egy remek nap lesz. Ehhez tegyük hozzá, hogy gyerekekről van szó.

 

Van esetleg valami bevált módszer a verseny előtti napra, hogy mi az, amit csinálhatnak, mi az, amit nem?

 

Mindig úgy alakítom, hogy a verseny előtt nap az pihenőnap.  A csapat egy kicsit éhezzen ki a játékra és a versenyre. Bár az az egy nap igazából kevés, de sajnos ennél többre nem nagyon van alkalmunk. Minden az időzítésen múlik, hogy a gyerekek legjobb formája épp arra a napra vagy hétre essen, amikor a meccs van. Van úgy, hogy ez nem jön össze. Ez változó.

 

Egyre többen vannak, akik nem tudnak úszni

 

Mi a helyzet a sítúrával és az úszótanfolyamokkal?  

 

Mindkettő működik, és mindkettő rendkívül közkedvelt a gyerekek körében. A sítanfolyam és az erdei iskola államilag finanszírozott, és ez egy nagyon jó dolog. Nagyos sok gyerek enélkül nem tudna eljutni ezekre a kirándulásokra. Így is túljelentkezés van. De ez nagyon jó, gyereknek, szülőnek, pedagógusoknak egyaránt. Az úszótanfolyam önköltséges, de a szomszédos Nagymegyerre járunk, így nem annyira vészes.

 

fotó: Körkép.sk

 

Mennyire tudnak úszni a gyerekek?

 

Egy részük jól úszik, tényleg elmondhatjuk, hogy tud úszni, egy részük mondjuk úgy, kevésbé, de sokan vannak olyanok is, akik nem tudnak. És egyre többen vannak.

 

Mi ennek az oka?

 

Szerintem a rohanó világ. Lehetőség ma már nagyon sok van. A mi gyerekkorunkban nem volt ennyi.

 

A sport egyértelműen fejleszti a gondolkodást, a gyors mérlegelési képességet, és főleg a kreativitást, ami a mai életben nem csak a tanulásban, egy nagyon fontos dolog.

 

Miért fontos a sport oktatása, a testnevelés?

 

A sport igazából mindenre megtanít. Kitartásra, helytállásra, akaratra.

 

fotó: Körkép.sk

 

A logika mennyire fejleszthető sporttal?

 

Én saját magamról tudom, ha fizikailag elfáradtam, könnyebb a tanulás. Egy bizonyos határig a sport lehet játék, egy határon túl azonban már tényleg sportról beszélünk, ahol használni kell eszünket. És én látom a gyerekeken, ki az aki a fejét is használja, nem csak magol.

 

És gyorsabban is gondolkodnak? Tehát, kialakul egy taktikai gondolkodás a játék során?

 

Igen. Gyorsan kell döntést hozni, gyorsan kell megoldást találni egy adott szituációra. Ha eléjük áll az ellenfél játékosa, akkor az már egy megoldandó probléma, amire – kidobónál például – reagálhatnak úgy, hogy kidobják vagy kicselezik valamilyen stratégia alapján. A sport egyértelműen fejleszti a gondolkodást, a gyors mérlegelési képességet, és főleg a kreativitást, ami a mai életben nem csak a tanulásban, egy nagyon fontos dolog.

 

fotó: Körkép.sk

 

És a középiskolába is folytatják az itt megkezdett sportpályafutást?

 

Ez is többnyire a két véglet: van aki teljesen abbahagyja, van aki folytatja. Természetesen a fiúk tovább fociznak, atlétikánál, kézilabdánál már vegyesebb a megoszlás. De többség, hála istennek, folytatja tovább. Követem az eredményeiket, és örömmel látom, hogy tovább viszik az itt tanultakat.

 

Nekünk az a dolgunk, hogy megkeressük a gyerekbe azt a lehetőséget, amit rejt magában. Mindenkibe van tehetség, csak azt elő kell hozni. Nem biztos, hogy az a sportban fog megnyilvánulni, lehet hogy épp kiváló fizikus lesz, de nekem, mint testnevelés tanárnak, meg kell próbálnom a sportban kihozni belőlük a legtöbbet. És aztán szépen terelgetni az útján. Úgy érzem, hogy ebben az iskolában kimondottan jó úton haladunk.

 

Van egy idézet kifüggesztve a faliújságon, hogy „bajnok nem lehet az, aki csak a másikat akarja legyőzni”. Ez a te hitvallásod?

 

Azért tettem ki a faliújságra, mert ez az idézet megfogott. Ha állandóan azzal fogok törődni, hogy a másikat legyőzzem, az nem feltétlenül vezet jóra. Persze, az egészséges versenyszellemnek lennie kell, és oda kell tenni magunkat a győzelemért, de nem bármi áron. Ha csak a másik legyőzésével foglalkozom, akkor az az élet többi részében nem biztos, hogy jóra vezet. Az eredmény nem minden, bár eredményközpontúak vagyunk. Ez minden emberre igaz.

 

Megjöttek a Tesztelés 9 összesített eredményei: Hogyan teljesítettek a felvidéki magyar diákok?

 

Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!