A Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, valamint magyarországi és felvidéki drukkerekre támadtak szombaton a Kolozsvári U ultrái. A véres jeleneteknek mintegy húsz kisgyermek is tanúja volt.

 

„Ilyen iszonyatos etnikai gyűlölettel még soha nem szembesültem” – számolt be a Maszol.ro-nak a történtekről a magyar szurkolói csoport és egyben baráti társaság egyik, neve elhallgatását kérő tagja. A férfi elmondta, szombaton, a Fellegváron, egy bérelt sportpályán szervezték meg idén nyolcadik alkalommal a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornát, erdélyi, magyarországi és felvidéki csapatok részvételével.

 

A hagyományok szerint az eseményre családostól érkeztek a házigazdák.

 

 hirdetes_810x300  

„Ez a focitorna egy oldott hangulatú esemény, a meccsek között sörözgetünk, flekkenezünk, a nők beszélgetnek, szurkolnak nekünk, a gyerekek játszanak. Inkább egy hétvégi családi piknikhez hasonlítható”

 

– mesélte a magyar férfi a maszol.ro-nak.

 

Békés piknikből véres támadás

 

A nyugodt hangulatnak egyszer csak a sportpálya kerítésénél váratlanul megjelenő Kolozsvári U ultrái vetettek véget. A mintegy 30 fős társaság magyar- és CFR-ellenes jelszavakat skandáltak, majd bementek a sporttelepre. A házigazdák egy csoportja megpróbálta békésen kitessékelni a huligánokat.

 

„Csitítottuk őket, elmagyaráztuk, hogy itt terhes nők, gyerekek vannak velünk, ne akarjanak balhét”

 

– idézte fel a történteket a magyar szurkoló.

 

Itt még viszonylag békések… A felvételen látható, amint a KVSC-sek kitessékelik az U-sokat a telepről

 

Először úgy tűnt, sikerült jobb belátásra bírni az ultrákat, ám egyszer csak mintegy vezényszóra visszatértek, akkor már láncokkal, boxerekkel, és a kapunál elrejtett botokkal támadtak.

 

Elszabadult a pokol. Nem beszéltek, egyből ütöttek. Letiportak négyet-ötöt közülünk, láncokkal ütötték, rugdosták őket, ahol csak érték”

 

– mesélte a szurkoló.

 

Beszámolója szerint az ultrák támadását sikerült végül visszaverniük.

 

„A társaimat szerintem az apai ösztön hajtotta. Mindenki a családját féltette. Olyan barátom jött oda kikergetni az U-sokat, aki életében nem ütött meg senkit, de most nagyon odatette magát”

 

– részletezte az események résztvevője.

 

A felvételen látható miként érkeztek meg a provokáló ultrák, hogyan sikerült kitessékelni őket, majd (3:26-nál) botokkal és láncokkal felszerelkezve betörnek újra a sporttelepre.

https://youtu.be/08Yr2GZOjgE

 

A szemtanú szerint a legnagyobb baj talán mégis az volt, hogy ezek a brutális, véres jelenetek a kisgyerekek szeme előtt zajlottak.

 

Az asszonyok meg voltak rémülve, a kicsik sírtak, sikoltoztak. Szerintem egy életre szóló traumát szereztek. Egyik szurkolótársam felesége aznap este felhívott, és elmondta, hogy nem tud elaludni a gyerek, mert attól fél, hogy a rossz bácsik rájuk törik az ajtót”

 

– nyilatkozta a férfi a maszol.ro-nak.

 

Állítólag a magyarországi drukkerek miatt támadtak

 

A foter.ro információi szerint az ultráknak nem a KVSC szurkolóival volt bajuk, hanem a magyarországi vendégekkel, akikkel még 1998-ból volt egy elszámolandó „becsületbeli” ügyük. Habár a magyar szurkolók időben értesítették a csendőrséget a támadásról, a rend őrei már csak azután értek a helyszínre, hogy a támadók elinaltak.

 

forrás: foter.ro

 

A csendőrség utólag arról tájékoztatott, hogy jegyzőkönyvet készítettek az esetről, amely az ügyészség asztalára kerül. A szurkolók szerint viszont őket egyetlen hivatalos szerv sem kérdezte ki az incidens után.

 

A Kolozsvári CFR elnöke, Iuliu Mureșan, illetve a Kolozsvári U ügyvezetője, Ioan Ovidiu Sabău elítélte az esetet. Radu Constanțea, a Kolozsvári U elnöke nem kívánta kommentálni a dolgot, arra hivatkozva, hogy nem tudja, miről is van szó.

 

A maszol.ro információi szerint a magyar szurkolók csoportos feljelentést tesznek az U ultrái ellen a rendőrségen.

 

„Nem azért, mert néhányunknak betörték a fejét, hanem azért, mert a családunk jelenlétében támadtak ránk

 

Ettől függetlenül végigjátszották a tornát 

 

A maszol.ro-nak nyilatkozó szurkoló elmondása szerint az incidens után bár családjukat hazaküldték, a tornát mégis végigjátszották, mégpedig azért, mert nem akartak örömet szerezni a román ultráknak azzal, hogy sikerült elrontaniuk a magyarok rendezvényét.

 

 

Körkép.sk, maszol.ro, foter.ro

Nyitókép: youtube.com/reprofoto

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!