Akár csak másutt, Bostonban is képviseltem a 15 milliós magyar nemzetet – Körkép-interjú Hodossy Péter maratonfutóval

Kellő kitartással, akarattal az ember sok mindenre képes. Sokszor reménytelennek tűnő helyzetből is képes felállni és szinte már emberfeletti teljesítményeket véghezvinni. Akár többször is.

A Csallóközkürtről származó Hodossy Péter (39) maratonfutó élete sem indult zökkenőmentesen. 4 éves korában kiderült, hogy cukorbeteg, amit napi szintű inzulin-szúrással képes csak kordában tartani.

Ezidáig 104 maratoni futóversenyen van túl, bejárva majd 20 országot, Moszkvától Londonon és New Yorkon át egészen Honoluluig. A következő interjúban a húsz éve tartó sportpályafutásának sikereiről, a mindennapi küzdelmekről és a magyarságtudatról is mesél a Körkép olvasóinak.

   

Hogyan és miért kezd el az ember maratoni távot futni? Főleg úgy, hogy az egészségi állapota nem éppen erre predesztinálja?

Kölyökkorom óta sportolok, évekig fociztam majd a legjobb barátommal Bíró Attilával 16 évesen kezdtünk el kerékpározni. Annyira megszerettük ezt, hogy előfordult, hogy hetente többször is eltekertünk Győrbe, Pannonhalmára, Pozsonyba de volt, hogy Bécsbe is.

1996 őszén a velem egyidős unokatestvérem katona lett és elpanaszolta, hogy a kiképzésen milyen sokat kell futni és hogy az mennyire megterhelő. Itt kaptam ihletet, hogy én is elkezdek futni. Első futásom ez év november elsején volt. Nulláról, felkészülés nélkül lefutottam 7 kilométert ami után úgy éreztem magam itt a vég, annyira kimerültem.

Ha valaki akkor azt mondja nekem, én valaha maratonfutó leszek akkor és ott biztos kinevetem. Aztán kellő akarattal, fanatizmussal folytattam a futást és fokozatosan egyre edzettebb lettem.

Emlékszel még az első versenyedre vagy azokra az érzésekre, amik hatalmukba kerítettek az első megmérettetésed alkalmával?

Attila akivel együtt kerékpároztam szintén elkezdett futni és az ő ötletének köszönhetően neveztünk be 1999-ben a Budapesti félmaratonra melynek a távja 21 km volt. Magával ragadott a sok résztvevő a rengeteg szurkoló az utak mellett és a világ egyik legszebb városának a történelmi helyszíneit végigfutva rettenetes boldogan érkeztem a célba.

Az ott akkor kapott első emlékérem amit a nyakamba akasztottak azóta is egyik legféltettebb kincsem. Az első klasszikus maratoni 42 kilométeres távom 2003-ban New Yorkban futottam.

Mennyit kell futni ahhoz egy évben, hogy formában tartsd magad a következő versenyig?

21 éve futok, ezalatt se edzőm, se klubom, se menedzserem nem volt, mindent magam csináltam. Pontos, aprólékos könyvelést végzek a futásaimmal kapcsolatban. Az elején 1000 km alatt futottam évente, viszont 2004-től ez 2000 kilométer fölé emelkedett. Pillanatnyilag 38 ezer kilométer van a lábaimban, remélem nemsokára meglesz a 40 075 kilométer ami a számítások szerint az egyenlítő hossza.

Hawaii, Egyesült Államok, Moszkva ezek mind olyan országok és városok amik nem a szomszédban vannak. Az utazás, szállás, étkezés mind komoly anyagi ráfordítást igényel. Miből lehet finanszírozni mindezt?

Mindig büszke voltam arra, hogy egyszerű emberek gyermeke vagyok akik kétkezi munkával neveltek embert belőlem. Viszont a nagyon költséges utazásaimat nem tudták támogatni. A nyolc amerikai és egyéb nagy európai maratonokra az anyagiakat magam kilincseltem össze. Pályázatok, alapítványok, vállalkozók segítségével. Honoluluban, Bostonban vagy Torontóban helyi magyarok láttak vendégül.

Ennyi utazás alatt gondolom előfordultak felejthetetlen pillanatok esetleg találkozások.

Máig tartó barátság fűz Horváth Lászlóhoz aki Csallóközkürtről emigrált Torontóba még 1968-ban. Biokémikusként a cukorbetegség kutatásával is foglalkozott, három alkalommal is vendégül látott a kanadai metropolisban. Vagy a chicagói maratonközpontban való találkozás Khalid Khannouchival, aki két ízben is maratoni világcsúcsot futott is olyan élmény volt amit soha nem felejt el az ember.

Mint ahogy azt sem amikor 2006 októberében a New York-i Time Square egyik kirakatában egy tv-ben láttam ahogy Budapesten a rendőrök oszlatják a tömeget és egy tank végigrobog az utcákon egy magyar zászlóval.

Mennyire kísér végig a versenyeiden a magyarságtudatod, tudsz ebből erőt meríteni a nehéz pillanatokban?

Gyermekkoromban sokat voltam teljesen szlovák környezetben, kórházakban, fürdőhelyeken. A gyerekek, mint tudjuk nagyon őszinték és jó párszor megkaptam tőlük, hogy te ilyen és olyan magyar.

Talán ezeknek a gyerekkori karcolatoknak a következménye, hogy a magyarságom az egyik legfontosabb pillére az életemnek amire nagyon büszke vagyok. 2017-ben életem 100. maraton futó versenyén a magyar öttusa szövetségtől kapott piros-fehér-zöld színű mezben szerepeltem. Mint már sok ízben, most is velem volt a kis magyar zászlóm végig az egész futás alatt.

Piszkosul jól eső érzés mikor magyarul szurkolnak, buzdítanak. Akár csak másutt, Bostonban is képviseltem a 15 milliós magyar nemzetet. Ezt a maratont a fiatalon elhunyt édesanyámnak, Hodossy Rozália emlékének ajánlottam. Szüleimnek nagy szerepük volt abban, hogy azzá váltam, ami ma vagyok.

Úgy tudom, nem csak futni szeretsz.

Nagy szenvedélyem a könyvek gyűjtése. Több, mint 1000 kötetből álló gyűjteménnyel rendelkezem, amelyeknek nem csak anyagi, hanem eszmei értéke is pótolhatatlan számomra.

Ezenkívül öcsémmel, Tomival 32 nap alatt zarándokoltunk át a Kárpát-medencét nyugatról keleti irányba. A Slovakia ringen mint egyéni induló abszolváltam egy 24 órás kerékpárversenyt ami alatt 420 kilométert tekertem.

Barátaimmal karöltve több éve főszervezője vagyok  a Vásárút-Felsővámos-Csallóközkürt futóversenynek. Két könyvem jelent meg ezidáig. Az egyik a legemlékezetesebb futásaimról egy gyűjtemény, a másik Tomi öcsémmel Csíksomlyóra tett 850 km-es gyalogtúrának a kalandjait írja le.

A futásaimról, könyveimről beszélgető esteken szoktam beszámolni. Eddig hozzávetőlegesen 170 előadás van mögöttem, minden kérésnek eleget teszek ahol szívesen látnak.

A Hazajáró turisztikai műsorban is volt szerencsém több alkalommal szerepelni, legkedvesebb részem Csallóközkürt bemutatása volt.

A szüleiden kívül minek köszönheted ezt az irigylésre méltó elszántságot, amivel minden nehéznek vélt akadályt ilyen könnyen veszel?

Számomra fontos a hit megélése. Templomba járó, istenfélő ember vagyok. Az öcsém építő jellegű kritikáinak, észrevételeinek és gyerekkori barátomnak Bíró Attilának sokat köszönhetek. Nélkülük sokkal kevesebb lennék, mint ahogy a Zsolnán élő 70 éves Simon Sándor nélkül is. Sanyi a maga 950 lefutott maratonjával egy követendő példa, egy ikon.

A másik a kassai Peter Buc, aki egykoron 2 óra 35 perc alatt futotta le a 42,195 kilométert, és megfordult Auszráliától a Hawaii szigetekig sportolóként.

Pályafutásom alatt sok irigy emberrel is találkoztam. Fájó pont a mai napig, hogy életem 100. maratonfutása előtt szülővárosom, Dunaszerdahely azzal támogatott, hogy kiutazásom előtt elvették a munkámat, közalkalmazott voltam és hirtelen az utcára kerültem. Persze hallgattam a szép szavakat a megbecsülésről, ígéreteket kaptam nehéz helyzetem megváltoztatására, de minden megoldatlan maradt. Nem segítettek, ellehetetlenítettek.  

Eddigi életutam legfőbb művének Júlia kislányomat tartom. A négy és fél éves csöppséggel igyekszünk a feleségemmel minél több tartalmas időt eltölteni. A gyerekkori impulzusokat nagyon fontosnak tartjuk.

Nincs attól nagyobb öröm, mikor a kislányomat egészségesnek, boldognak látom. Vagy mikor a gyermek egy futóversenyen neked kiabál: Hajrá, apa!

Vallom, hogy az emberi testet a fej irányítja és ha a fej rendben van akkor nincsenek határok. Bizony nincs határ csak akarat és hit.

Péternek rengeteg egészségben lefutott kilométert kívánunk. Öregbítse tovább a felvidéki magyarok hírnevét szerte a világban!

Dian Csaba

Nyitókép: Hodossy Péter archívuma