Félidejéhez érkeztek legnépszerűbb labdarúgó-bajnokságaink, így eljött az idő, hogy átnézzük kedvenc csapataink idei teljesítményét. Sorozatunk harmadik részében (az előző kettő itt és itt olvasható) a német Bundesliga eseményeit tekintjük át, valamint kitérünk a Hertha idei szereplésére is.

 

Nem túl kockázatos kijelenteni: a Bayern München idén is bajnok lesz. A bajor gárda előnye 16 pont a tabellán, Jupp Heynckes együttese a legutóbbi bajnoki mérkőzését simán megnyerte. Pedig nem indult zökkenőmentesen a szezon, szeptemberben Carlo Ancelotti vezetése alatt a BL-ben is bukdácsolt a csapat.

 

 

 hirdetes_810x300  

A rossz hangulat az öltözőben is éreztette hatását, több kulcsjátékos (Robben, Ribéry, Müller, Boateng) is az olasz edző ellen fordult. A feszültséget Ancelotti menesztésével oldotta meg Uli Hoeness klubelnök. A helyére érkező Heynckes Pep Guardiola érkezése előtt már mindent megnyert a bajorokkal, a 72 éves szakember pedig most sem okozott csalódást: kinevezése óta a Bayern 19 mérkőzésből 18-at megnyert!

 

A bivalyerős keret persze elengedhetetlen a jó teljesítményhez, így a csapat már meg sem érzi Manuel Neuer hiányát, az új szerzemények mellett (Tolisso, Rodriguez, Coman) pedig a régi motorosok (Müller, Robben, Ribéry) is újra formába lendültek.

 

Heynckes ott folytatja, ahol abbahagyta. forrás: sportschau.de

 

Elképesztően szoros a küzdelem a BL-indulást érő helyekért, a második helyezett Leverkusent és a hetedik Mönchengladbachot mindössze 3 pont választja el egymástól. A legjobbak között vitézkedik a Schalke 04 és az Eintracht Frankfurt is, ezt a tavalyi 10. és 11. hely után nem sokan gondolták volna.

 

Rangos elismerést kapott Gulácsi, nagy a baj Dortmundban 

 

Kisebb csalódást okozott viszont az RB Leipzig szereplése, a Bajnokok Ligája mellett a bajnokságban is bukdácsol a csapat. Jó hír viszont, hogy a német Kicker magazin december végén az őszi szezon legjobb kapusának választotta Gulácsi Pétert, így bekerült az őszi szezon álomcsapatába is -a bajnokságban 19 meccsen védett, amelyeken 28 gólt kapott és háromszor nem tudták bevenni a kapuját.

 

A játékosok átlagéletkora és összértéke a Transfermarkt.de szerint.

 

Nagy a káosz Dortmundban is, pedig ősszel minden jól kezdődött – Peter Bosz irányításával az első hét bajnokin 19 pontot gyűjtöttek, a 21-2-es gólkülönbség láttán pedig már sokan a bajnoki serlegre gondoltak. Aztán a rengeteg sérülés és sűrű meccsnaptár miatt teljesen kiégett a csapat, Bosz pedig képtelen volt változtatni a csapat taktikáján: szeptember végétől kezdve nyolc meccsen maradtak nyeretlenek a bajnokságban.

 

A rossz sorozatot Peter Stöger törte meg, aki nyárig irányítja majd a csapatot (Stögert dortmundi munkája előtt Kölnben tették lapátra, a csapat idei katasztrofális teljesítménye miatt). Nyáron alaposan ráfér majd az erősítés a Ruhr-vidéki gárdára, a távozó nagyágyúkat (Dembélé, Mor, Ginter és a minap Aubameyang) és sérülteket (Guerreiro, Schmelzer, Reus) ugyanis nem sikerült megfelelően pótolni.

 

Gulácsi Péter. forrás: csakfoci.hu

 

Dárdai: 900 ezer, Heynckes: 12 millió…

 

Tisztes helytállás – talán így lehetne a legrövidebben jellemezni a Hertha BSC idei szezonját. Dárdai Pál 2015 februárjában vette át a kiesés szélén álló csapat irányítását, azóta pedig többször is bizonyította edzői rátermettségét: a klub korábbi játékosaként és utánpótlás edzőjeként először benntartotta a csapatot, azt követően a hetedik, majd a hatodik helyen végzett. Idén az Európa Liga csoportkörébe is bejutottak, de csak egy mérkőzést tudtak megnyerni. Dárdai kiválóan ért a fiatalok beépítéséhez (a szezon kezdetén Baak, Maier, Kade és Dárdai Palkó is csatlakozott az első csapathoz), valamint a szűkös anyagi keretekből is megpróbálja kihozni a maximumot az átigazolási piacon.

 

forrás: berlin-sportmetropole.de

 

Annak ellenére, hogy december eleje óta Dárdai rekorder a német bajnokságban (nála régebben senki nem ül élvonalbeli csapat kispadján), a fizetésén ezt nem vesszük észre: a magyar edző évi 900 ezer eurós bére szinte eltörpül Jupp Heynckes (12 millió euró) bérezése mellett. A Hertha idén sem teljesít rosszul, a 11. helyen állva (26 pont) mindössze 5 pont választja el őket a BL-indulást érő hatodik helytől, a kiesőzónától pedig 9 pontra sikerült eltávolodniuk. A csapat házi gólkirálya a bajnokságban Salomon Kalou (7) és David Selke (5).

 

Magabiztos védekezés

 

A csapatnak most is erőssége a stabil védekezés, a párbajok megnyerése és a magas helyzetkihasználás, azonban a labdatartáson még sokat kell dolgozni. A 4-2-3-1-es felállás nagy nyomás alatt gyorsan át tud alakulni 4-4-1-1-re vagy 5-3-2-re, így meg tudják folytani ez ellenfél támadásait a középpályán és a szélekre helyezik a hangsúlyt, az ellenfél beadásait pedig sikerül hatástalanítaniuk. Egy labdaszerzést követően a támadók hosszú kiugratásokkal és emelésekkel igyekeznek helyzetbe kerülni a túloldalon.

 

forrás: sonline.hu

 

A nagy terhelésnek idén sajnos megvan a hátulütője is, több kulcsember is sérülésekkel bajlódik. Dárdai az Indexnek adott interjújában elmesélte, hogy az oldalvonal mellett rendszeresen irányítja a csapatot, még egy labdakihozatalt is el szokott magyarázni. Elképzelései szerint a biztos bentmaradást jelentő 40 pont hamar összejön, májusban pedig a nyolcadik hely környékén szeretné zárni a szezont. Mi drukkolni fogunk neki és reméljük, hogy tapasztalatait és szaktudását a magyarországi edzők is meghallgatják majd.

 

„Az összes tudásomat és berlini tapasztalatomat odaadtam, a lelkiismeretem tiszta. Időközben újraszántottak és veteményeztek otthon. Innen nem akarok okoskodni, beleszólni, annyian értenek otthon a futballhoz, biztosan tudják, mi, miért történt, jobban rálátnak. Jöhetnének tanulmányozni az itteni viszonyokat és módszereket is, de nincs tolongás..“

 

Szanyó Bence
borító: Freunde.de

További ajánlott írások:

 

Premier League: Legyalulja Angliát a Manchester City

 

La Liga: Mi történik Madridban?

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!