Megkezdődött a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Phjongcshangban. A  február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.

 

A rendező ország történetét bemutató zenés, táncos műsor után került sor a résztvevő országok csapatainak bevonulására 35 ezer néző előtt.

 

Fotó: TASR/AP

 

Fotó: Valery Sharifulin TASS via Getty Images

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: TASR/AP

 

Fotó: TASR/AP

 

Fotó: TASR/AP

 

Fotó: TASR/AP

 

Fotó: TASR/AP

 

 

A stadionba – a dél-koreai ábécé alapján – 89.-ként érkező magyar küldöttség nemzeti zászlaját a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád vitte, míg a szlovák küldöttség zászlaját a síző Veronika Velez-Zuzulová tarthatta.

 

Fotó: M4 Sport

 

Fotó: MTI/AP/Jae C. Hong

 

Fotó: TASR/AP

 

Fotó: TASR/AP

 

A 92 nemzet közül a hagyományoknak megfelelően az első helyen ezúttal is Görögország sportolói vonultak fel, a sort pedig a házigazda Dél-Korea, valamint Észak-Korea közös bevonulása zárta. Sportolóik a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt érkeztek, a lobogót két sportoló – egy észak- és egy dél-koreai résztvevő – közösen vitte.

 

Fotó: TASR/AP

 

Fotó: M4 Sport

 

Érdekes színfolt volt Tonga zászlóvivője, az ezúttal sífutásban induló Pita Taufatofua, aki a fagypont alatti hőmérséklet ellenére félmeztelenül menetelt. A 34 éves sportoló a 2016-os riói olimpián is zászlóvivő volt, Brazíliában tekvondóban versenyzett.

 

Fotó: MTI/AP/Getty pool/Sean Haffey

 

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének köszöntő beszédét követően Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg hivatalosan a játékokat.

 

Fotó: TASR/AP

 

Az olimpiai zászló érkezése és az olimpiai eskü elhangzása után a stadionban az olimpiai lángot a koreai közös női jégkorongcsapat két tagja vitte fel a fáklyához, ahol Kim Ju Na, Dél-Korea első műkorcsolyázó olimpiai bajnoka lobbantotta fel a lángot.

 

Fotó: TASR/AP

 

Fotó: TASR/AP

 

Phjongcshangban rekordot jelentő 92 ország 2925 versenyzője indul. Az országban tapasztalt doppinghelyzet miatt Oroszországból 168 versenyző vehet részt „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megnevezéssel a játékokon. Az ötkarikás eseményen 15 sportág 102 versenyszámában avatnak győztest.

 

Fotó: TASR/AP

 

A látványos megnyitót részben beárnyékolta, hogy a stadionban nem működött a wifi, s ez alaposan megnehezítette az újságírók és fotósok munkáját. A szervezők tájékoztatása szerint a teljes network-hálózat összeomlott, ami a játékok minden helyszínét érintette.

 

MTI

Nyitókép: Time Magazine

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!