Először közvetít majd labdarúgó-világbajnokságról az M4 Sport egyik legrutinosabb kommentátora, Knézy Jenő.

 

Elmondta: a mostani vb nélkül is teljesnek érzi karrierjét, hiszen már a világ összes nagy sporteseményéről közvetített.

 

A legnagyobb kihívás számára a logisztika lesz Oroszországban. A beérkező hírek és előzetes információk miatt nagyon kíváncsi az utaztatásra. Nem kis távolságokat kell utazniuk. Míg két éve, Franciaországban, az Eb-n vonattal egy-két óra volt a városok közötti távolság, a mostani vb teljesen más léptékű lesz. „Ez az egy félelmem van és ez sajnos nem alaptalan” – mondta.

 

 hirdetes_810x300  
Budapest, 2018. június 6.
Knézy Jenõ, az M4 Sport tévécsatorna oroszországi labdarúgó-világbajnokságról tudósító kommentátora 2018. május 16-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Azzal kapcsolatban, hogy édesapja, Knézy Jenő legendás sportújságíró 15 éve halt meg, az M4 kommentátora azt mondta: apja azt javasolná neki, érezze jól magát a vb-n. „Éljük meg az életet, ez volt az ő életfelfogása” – tette hozzá. Még akkor is, ha stresszes leszek a sok utazás miatt, akkor is muszáj lesz élvezni az ottlétet.

 

„Ha én nem élvezem, amit csinálok, akkor nem fogom tudni átadni a nézőknek sem a szenvedélyt. Édesapám a példaképem. Ő volt az a riporter, aki a legjobban át tudta adni egy-egy mérkőzés hangulatát és a mi szakmánkban ez a legfontosabb”

 

– hangsúlyozta Knézy Jenő.

 

A sportriporter nem örül annak, hogy a mérkőzéseken egyre több statisztikát ismertetnek a kommentátorok. Szerinte az a fontos, ami a pályán történik és nem az információdömping.

 

„Nem akarok túlinformálni, a hangulatot, a mérkőzést akarom átadni”

 

– jelentette ki.

 

Knézy Jenő legszívesebben Cristiano Ronaldóval készítene interjút. Azt mondta: kellemes emléke van róla: „Itthon játszottunk vb-selejtezőt a portugálokkal, még a régi Népstadionban. A játékoskijáróban épp összetalálkoztunk. Előrántottam gyorsan egy papírt és kértem tőle egy aláírást. Ő szó nélkül dedikálta és nagyon pozitív benyomást tett rám. Kíváncsi lennék, most hogyan reagálna. Fantasztikus játékosnak tartom, a jelenkor legnagyobb futballistájának”.

 

A labdarúgó-világbajnokságot június 14. és július 15. között élőben az M4 Sport közvetíti.

 

MTI

Nyitókép: bdpst24.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!