Pambou, Zsivkovics, Kwin és Kalmár is elhagyja a DAC kötelékét, miközben ismert a következő szezon első igazolása is a dunaszerdahelyieknél.
A nagymihályi Milan Šimčák lett a DAC első érkezője a nyári átigazolási időszakban. A 22 esztendős balhátvéd három évre írt alá a sárga-kékekkel.
„Milan hosszabb ideje nyújtott remek teljesítményt a Nagymihály színeiben, és bátran mondhatom, hogy a posztján a Fortuna Liga legjobbjai közé tartozott. Még mindig nagyon fiatal, ám ennek ellenére már rengeteg tapasztalatra tett szert a szlovák élvonalban, ami mindig fontos egy, a csapathoz érkező új játékosnál. Ezúton szeretném üdvözölni Milant a klubunkban, és örülünk az együttműködésnek,”
indokolt Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Šimčák Kassán született 1995. augusztus 23-án és az ottani KAC Jednota klubjában nevelkedett. Ifjúsági labdarúgóként került a Nagymihályba, ahol beküzdötte magát a felnőtt csapatba. Az elmúlt három évben 72 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 4 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.
Milan Šimčák bal oldali védőként, esetleg középső védőként is bevethető, ám már középpályásként is szerepelt. A Fortuna Liga elmúlt idényében a saját posztján a legjobbak közé tartozott, ráadásul nagyon erős karaktert mutatott. A 176 centiméter magas labdarúgó előnyei közé tartozik a gyorsaság, a küzdőszellem és a taktikai fegyelmezettség is, ráadásul az egy egy elleni szituációkban is remek. A szurkolók körében a hosszú bedobásairól is ismertté vált.
olvasható a DAC hivatalos oldalán.
A fiatal játékos 3 évre írt alá a DAC-cal, szerződése a sikeres egészségügyi vizsgálatok után lép érvénybe.
„Nagyon várom az új kihívást. Az, hogy a DAC mezét viselhetem, pályafutásom eddigi legjobb lépése. A dunaszerdahelyi klub ez egyik legjobb Szlovákiában. Már nagyon várom, hogy megmutathassam magam,”
jelentette ki Šimčák.
Négy mínusz…
Mindeközben több játékosnak is lejárt a szerződése, vagy épp a kölcsönjátékra megegyezett ideje a DAC-nál. Noé Achille Kwin, Yves Simon Pambou, Marko Zsivkovics szerződésük lejártával elköszönnek Dunaszerdahelytől, valamint Kalmár Zsolt is távozik, miután a kölcsönjátékáról szóló egyezség az idény végéig szólt.

Kwin 2013 őszétől viselte a sárga-kék mezt, összesen 85 bajnokin lépett pályára, melyeken 4 gólt szerzett. Az elmúlt másfél évét nagyban befolyásolta egy 2016 novemberében elszenvedett térdsérülés.
Pambou 2015 nyarán érkezett Dunaszerdahelyre, ahol 63 alkalommal lépett pályára a Fortuna Ligában, és egy gólt szerzett.
Marko Zsivkovics 2016 elején csatlakozott a DAC-hoz. A szerb szélső védő 55 élvonalbeli meccsen lépett pályára a DAC színeiben, és két gólt szerzett.
Kalmár Zsolt tavaly augusztusban érkezett kölcsönjátékra a Csallóközbe. 25 mérkőzésen 5 gólt jegyzett sárga-kék mezben.
„Szeretnénk köszönetet mondani az említett négy játékosnak mindenért, amit az elmúlt időszakban a klubért tettek. Külön köszönet jár Kwinnek, aki a DAC átalakulásának a legelejétől velünk volt. A klub történetébe természetesen a többiek is vastag betűvel írták be neveiket, több, tényleg gyönyörű pillanatot is átéltünk közösen.
Simon főleg az elmúlt idényben játszott kiválóan, ám ő a klub szerződéshosszabbítási ajánlata ellenére három év után új kihívást keresett. A jobbhátvéd pozíciójáért folyó konkurenciaharc miatt úgy egyeztünk meg Zsivkoviccsal, hogy két és fél év után elválnak útjaink. Ami Kalmárt illeti, az ő vendégjátéka május 31-én lejárt.
Természetesen nyíltak vagyunk az elmúlt idény egyik húzóemberével való további együttműködésre, de ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a piacon nagy a kereslet a Zsoltihoz hasonló minőségű játékosok iránt. Mind a négyüknek mindenekelőtt jó egészséget és sok sikert kívánunk a labdarúgó- és a magánéletükben egyaránt,”
nyilatkozta az fcdac.sk-nak Jan Van Daele.
Körkép.sk, fcdac.sk
Nyitókép: Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: átigazolás DAC Főoldal kölcsönjáték szerződés távozik
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.