Az oroszországi helyszínnel megrendezett 2018-as futball világbajnokság még ma sem csengett le, ennek eseményei legalább is itt Pozsonyban. Férfi ismerőseimmel, barátaimmal jóformán semmiről-másról nem lehet beszélni, mint a nagy világesemény utózöngéiről.
Sokat sejtető videó-bejátszások, kommentek
Bizony, utózöngéből annyi van, mint az üregi nyúlból, hiszen a világháló képbejátszásai, kommentjei, naponta, így utólag is, annyi mindenről tájékoztatnak minket – a focimeccsek végigizgulásának végeztével – hogy ezeket összerakni egy összefüggő puzzle-ba – élmény, s persze sokszor nagy-nagy csalódás.
Ám számunkra, európai emberek számára, mégis sok tanulság vonható le a világ legjobb focistáinak, nemzeti csapatainak 2018-as megmérettetése, az ezt követő ünneplések, vagy csalódások révén. Ezekből a lamentálásokból még azt is kihámozhatjuk, miként is állnak ma a világ dolgai.
Ugyanis, meccsek után, a CNN amerikai hírcsatorna egyik műsorvezetője „nagyvonalúan” kijelentette: a globalizmus ünneplése volt az idei futball világbajnokság.
Megjegyzésként írom le: minket, európaiakat ezzel a kijelentéssel kapcsolatban csak az nyugtatott meg, hogy nem a meghatározó európai hírközlő médiában hangzott el eme „becses” mondat.
A fekete fehér képernyőn időközben „előbukkant” Pelé, Puskás, Eusebio, de Grosics és Beckenbauer is
Mivel baráti köröm tagjai – velem együtt – jól emlékszik még a hatvanas, hetvenes évek focijára is, arra, amikor még minden ország jóformán a saját focista állományából, a helyi ligákból állította össze csapatát. A németet németekből, a svédet svédekből, a magyart magyarokból, stb.
Emlékszem, ültünk a rádió, majd később a néha havazó, néha a – hiba nem az ön készülékében van – feliratos fekete fehér képernyő előtt, s akkora meccsek zajlottak fülünk, szemünk előtt, akkora focista nevek hangzottak el Szepesi György, Vitray Tamás közvetítései alatt, mint Puskás, Pelé, Eusobio, Beckenbauer, Grosics, Panenka, Maradona, Albert. S még számos hatalmas sportóriás neve, mind a külföldi, mind a hazai palettáról.
Nagy élmény volt, valódi nemzeti ünnep a világ minden focidrukker lakója számára. Mindenki örült, hiszen az övéinek szurkolt, akik szívből fociztak hazájuk dicsőségéért annak ellenére, hogy a jutalomként járó apanázs sokszor csak a dicséretig és a jó szóig ért el. Vagy töredéke volt a mai dollár és euró milliókban mért jutalomnak.
Incidensek nélkül ünnepelték a nemzetek sajátjaikat, oda haza
Persze, a Régi idők focija jelenet után, hamarjában rátértünk a jelenre, s a két mostani döntős csapatot jártuk körbe.
Ugye, még emlékezünk, hogy húsz évvel ezelőtt a franciák 1998-ban harmadszor játszottak döntőt a világbajnokságon otthon, ahol éppen a horvátokat győzték le az elődöntőben, s nyertek a Brazilok ellen. Viszont a horvátok addigi legjobb foci vébé szereplésére meghozta számukra a bronzot.
Ekkor már mindannyian színes képernyőn nézhettük végig a Champs Elysées fölötti, vadászgépek által kiképzett nemzeti trikolórt, s láthattuk a rendben, atrocitások nélkül ünneplő boldog tömeget, a rendben lezajló Franciaországban megtartott foci vébét, az egyes résztvevők már otthon ünneplő, fegyelmezett tömegeit.
Döntő közben, s a meccs után…
Persze a Régi idők focija jelenet után rendszerint hamarjában visszakapcsolunk a jelenre, s a két döntős csapatot jártuk közbe.
A mostani vb döntő főbb eseményeit is felelevenítettük:
a Luzsnyiki Stadionban rendezett záró mérkőzés egy szerencsétlen öngóllal kezdődött, amikor is Mandzukicról került a hálóba a labda. Az egy nullás francia vezetést Perisic egy-egyre módosította, persze még a szünet előtt Griezmann gólt lőtt a horvátok kapujába. A második félidőben Mbappé és Pogba is a hálóba talált, később Mandzukic szépített. Az eredmény – négy-kettő, a franciák javára.
Amikor elemezgettük a finálé eseményeit, egyik barátunk „bedobott” a közhangulatba egy égig érő kérdést: – gyerekek, most kik győztek? A franciák, vagy az afrikaiak?
Hát ti is láthattátok, hogy a kiutazó „francia” válogatott csapatban, idézőjelben mondva, tizenhat nem európai volt. Vagyis többen Kamerunból, Algériából, Maliból, Kongóból származnak, persze néhányuk már francia állaampolgársággal rendelkezik.
Lett is erre nagy-nagy vigadalom, s hogy ne irányuljon a beszélgetés a rasszizmus vizeire, mivel egyikünk sem volt soha ilyen beállítottságú, barátunknak gyorsan elmondtuk, hogy ugyebár itt kiváló képességű sportolókról van szó. S az utolsó két -három évtized sport-diplomáciai „divatja” szerint az egyes csapatok légiósokkal, vagy már afrikai szülőktől Franciaországban született futballistákkal is erősítik az úgynevezett „nemzeti” csapatukat. Vagyis, maguk a franciák alaposan „beerősítettek.”
Poklok poklává változott ünneplések Franciaországban
A világhálón nap mint nap újabb és újabb videó, s mobilos felvételek látnak napvilágot azzal kapcsolatban, miként is ünnepeltek a „franciák” a foci vébé után.
A Champs Elysées-en megrendezett felvonulásos ünneplés valóban grandiózus volt, az ország különböző részeiről összegyűlt, hatalmas tömeg jogosan ünnepelhette az 2018-as, Oroszországban békésen, nagyszerű szervezés mellett lebonyolított futball világbajnokság győzteseit.
Később, a hivatalos ünnepségek után Párizs belvárosában valósággal elszabadult a pokol.
Habár 110 ezer rendőr biztosította az eseményt szerte Franciaországban, a kirendelt biztonsági erők parancsnokai még álmukban sem gondolták, hogy hová is fajul, egy békésnek gondolt ünneplés.
Egy párizsi férfi videó-üzenetében a következőkről számolt be
„A hivatalos ünneplés után a Diadalkapu közelében állva azt tapasztaltam, hogy az őshonos párizsiak rosszat sejtje, sötétedés előtt szinte futólépésben rohantak haza, hiszen kezdett a dolog eldurvulni. Amikor Párizs kellős közepén található lakásunkhoz közeledve azt észleltem, hogy első emeleti otthonunk ablakai beverve, mindenütt füst, az alattunk lévő üzletek kitört üvegű kirakatain keresztül emberek mászkálnak befelé, s kifelé, dobozokkal, s más tárgyakkal a kezükben. Utcánkban toporzékoló színes bőrűek, felborított kukák, odébb égő rendőrautók. Ilyesmit, néhány évvel ezelőtt is láthattunk itt, sátrak a parkban, rettenetes bűz. Akkor, az ablakaink alatt hetekig afrikai bevándorlók tartózkodtak – életszerűen.
Most, otthon anyám sírva, köhögve ájuldozott, a kihívott mentők csak a kezükben hozott hordággyal voltak képesek megközelíteni a lakást, majd anyámat ezen a hordágyon vittük, botladozva a törmelékben, szemétben, vagy kétszáz méterre álló, még épségben lévő mentőautóhoz. Nyolcvan éves anyám hetekig feküdt egy kórházban – füstmérgezéssel.”
Hát igen. Szétvert városrészek, égő gumiabroncsok, berúgott oldalú, vagy felborított, égő rendőrautók, idegenek által megszállt tűzoltóautók, melyekről vittek mindent, ami csak mozdítható volt.
Reggelre kosz, szemét, mindenütt, az utcákat takarító munkagépek, üzletesek, kávéház tulajdonosok, akiknek helyi civilek segítettek üzletüket rendbe rakni, a kivert kirakatokat ideiglenesen pótolni, a szemetet a reggel kihozott konténerekbe rakni.
Az ünneplő tömeg reggelre „elpárolgott,” hiszen – szerintük – sok volt a szemét, a kirabolt üzletek, éttermek, már nem voltak számukra érdekesek.
A felvételeken, a fotókon, – melyeket gondosan átnéztünk – az ünneplés utáni reggelen, délelőtt, csakis „bennszülött” párizsiakat látni. Nem a Szajna parton sétálgatva, hanem szorgos szemétbegyűjtés, utcai takarítás közepette.
Hát igen. Így nézett ki Párizsaz ünneplés után. Persze nemcsak a főváros, de Nizza, Grenoble, Cannes, Strasbourg, Nantes is alaposan megszenvedte a magáét.
Amikor ezekről az eseményekről beszélgettem egy összeülés alkalmával barátaimmal, az egyik asztaltársunk megkérdezte: – de, mi történik akkor, ha a franciák nem nyerik meg a vébét ? – A viccnek szánt válasz nagyon gyorsan megérkezett: – akkor nemcsak a rendőr és mentőautókat, de az Eiffel-tornyot is feldöntik.
A CNN szerinti „globalista” foci vébét Özil is megszívta…
Amint tudjuk, Németország válogatottja, nem várt eredménytelensége révén idejekorán utazhatott haza az idei futball világbajnokságról, s a német foci háza táján országokat átívelő, akár Törökországig is elhallatszó botrány tört ki.
Persze nem is akárki, Uti Hoeness, a Bayern München elnöke borította a bilit, s szintén nem is akárki, hanem az említett eminens csapat eminens játékosának, Mesut Özil fejére.
Özil ugyanis köztudottan, már évek óta gyengén szerepelt a Real Madridban illetve az Arsenalban, de amolyan „reklámarcként” így is jól jött a csapatnak.
De nem ám a világbajnokságon. Ugyanis a kínos vereségeket a 83 milliós Németország Özil nyakába varrta, mondván: Nemrég Törökország elnöke, Redzsep Tajjip Erdoan mellett állva ünnepeltette magát, a róluk készült fotók bejárták a nagyvilágot, viszont, a kimondottan rossz játékával a német válogatottat „lelökte a hokedliről.”
Ezt – ismert okoknál fogva, készakarva tette – mondták a németek. Özilnek persze, védekezésképpen csak annyi jött ki a torkán hogy: – na igen, ha eredményes vagyok, akkor az égig emelnek, ha viszont rosszul mennek a dolgok, a pokolba kívánnak. Nem kívánok többet német válogatott játékosaként szerepelni.
Kérdezem: – a politika egén gyenge lábakon álló török-német viszony begyűrűzött a légiósokat szintén alkalmazó német, „nemzeti” focicsapat berkeibe is?
Kedves jelenetekből is akadt szép számmal
Soha nem felejtem el azokat a képsorokat, amikor a japán szurkolók meccs után, szorgos méhecskék módjára kitakarították maguk után saját szurkolói zónájukat.
Ugyanezt tették a japán, ismétlem a japán nemzeti csapat tagjai is. Azért írtam le az ismétlem szócskát, mert barátaimmal a szemünket is kinézhettük, a japán csapatban csak japánt láttunk – máshoz szokott európai szemeinkkel.
Ők is, a szerencsétlenül elvesztett meccsük után kitakarították maguk után az öltözőt, s még egy cédulát is hagytak a padon, efféle felirattal: mindent köszönünk a világbajnokság rendezőinek, igazi vendéglátói szeretet övezett minket is, a Japánból érkezett szurkolóinkat is. Hálásan köszönjük.
Na, kérem. Ilyen csuda is leledzik még ebben a világban. Persze, lassan-lassan, valakik, valahonnan minket, Európaiakat is – máshoz, másra szoktatnak.
A horvátok otthoni, ünnepi tangóját öröm volt nézni
Magyarként, húzott a szívem a horvátokhoz, nekik kívántam a világbajnoki aranyat. Persze, ha bele gondolunk abba, hogy egy négy és félmilliós nemzet, amelyik nem is olyan rég keveredett ki egy eszetlen, egyik ebben érdekelt félnek semmi jót nem hozó háborúból, akkor le a kalappal előttük. A horvát ezüst – szerintem legalább is – ma már fényesebben csillog a világ futball történetének egén, mint a francia arany – az említett okokat is figyelembe véve.
S szimpatikus volt a horvát csapat névsora is. Ők horvátok voltak, prüszköljön reám bármilyen intenzitással is a bal liberális, vagy pontosabban ál liberális véleményt mondó „agglomerátum”. Ők bizonyítottak, s még csak szégyenérzetük sincs amiatt, hogy csapatuk nem „globalizálódott.”
De azt is öröm volt nézni, ahogyan a horvátok megünnepelték sikerüket Zlatko Galic, a nemzeti válogatott kapitányával együtt, aki nyakában hordott keresztjét a meccs alatt nem egyszer megérintette. Ünnepeltek, amolyan hagyományos európai módon.
Az éjszakai örömünnep után, másnap még a szemetet is összeszedték maguk, horvátok, horvátok után. De másnap, egyetlen rendőrautó oldalát sem kellett kikalapálni, országukban egyetlen üzletet sem raboltak ki – örömük „jeléül.”
A bevezetőben megjegyeztem: a futball világbajnokság, tudatunk előtti újra felidézésének eseményeiből azt is megtudhatjuk, miként is állnak ma a világ dolgai.
Ugye, a puzzle kockák egymásba rakása, a fent idézett események tanulságai is azt árulták el, hogy továbbra is maradjunk meg a hagyományos európai értékek követőiként.
No meg, dicsérjük meg a japánokat is. A világbajnokságon ők is bizonyítottak glóbuszunk minden értelmes lakója előtt, hogy nemes hagyományaik révén, igazi, disztingvált nemzetként tudnak viselkedni.
Kalita Gábor
Nyitókép: thebangladeshtoday.com
Megosztás:
Címkék: foci-vb Főoldal francia labdarúgó válogatott horvát csapat horvát labdarúgó válogatott Kalita Gábor
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
